Vasas: Rósának ajánlatot tettek, Sowunmi is képbe került

Vágólapra másolva!
2012.08.17. 10:17
Élénk érdeklődés mellett tartotta meg első szurkolói ankétját a Vasas futballcsapatának új vezetősége az Illovszky Rudolf Stadion VIP-termében. Az ankéton szó esett a klub gazdasági helyzetéről, az új vezetőedzőről, az átigazolásokról és az utánpótlásról is – írja a labdarugas.vasassc.hu.
Varga Endre, a Vasas új ügyvezetője elmondta, hogy jelentős adósságokat vettek át az előző tulajdonostól, így jelenleg a napi munka elsősorban ennek a rendezésével telik. A problémás ügyeket később szeretnék bíróság elé vinni. A konszolidációban a német tulajdonos segítéségére van Markovits László is a Vasas SC részéről.

Christian Kraut, a gazdasági ügyekért felelős vezető hozzátette: mintegy 1.6 millió eurós büdzsé áll a csapat rendelkezésére a következő szezonban. Ebből az összegből a múlt problémáinak megoldása mellett a jövőre is tudnak majd pénzt fordítani.

A vezetők után Joaquim Machado Goncalves vezetőedző kapta meg a szót. A szakember kijelentette, hogy jól érzi magát új állomáshelyén, és az a célja, amit már Portugáliában elért, azaz az első osztályba való feljutás. Úgy fogalmazott, hogy hiába vannak nehézségek, maximalista szemléletű, és azért hagyta ott a családját Portugáliában, hogy itt maradandót alkosson. Szeretné, ha évek múlva nem egy portugálként tekintenének rá, hanem egy olyan vasasosként, aki visszavezette a csapatot a méltó helyére.

Az átigazolások kapcsán Varga Endre megjegyezte, hogy az utóbbi két hétben nehéz volt minőségi magyar labdarúgókat találni, ezért próbáltak ki sok külföldit. Ennek ellenére még lehetnek érkezők itthonról, Rósa Dénesnek például konkrét ajánlatot is tett a Vasas, de Thomas Sowunmival is felvették a kapcsolatot.

A beszélgetés során kulcskérdés volt az utánpótlás helyzete. Az új tulajdonos ennek kapcsán szorgalmaz egy megegyezést György Tamással, a Vasas Kubala Akadémia vezetőjével annak érdekében, hogy az arra érdemes fiatalok odakerülhessenek a felnőtt csapat közelébe.

A vezetőség továbbá hangsúlyozta: a Vasas célja nem is lehet más az új idényben, mint az azonnali visszajutás.

Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: a címvédő volt a jobb a Vasasok csatájában

Röplabda
2024.10.09. 21:29

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

Hátrányból nyert rangadót a Vasas, gólgazdag meccsen ikszelt a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2024.07.28. 21:05

NB II: két Vasas-játékos is a Szentlőrincnél pallérozódik tovább

Labdarúgó NB II
2024.07.21. 22:17

NB II: egy érkező és három távozó Angyalföldön

Labdarúgó NB II
2024.07.10. 16:46

Pirruszi győzelem volt a komlói Fradi-siker

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 10:35

Birkózás: Arsunkaev Musza bronzérmével zárult az újvidéki U20-as Eb

Utánpótlássport
2024.07.07. 20:52

Hollandiában is megforduló támadót igazolt a Vasas

Labdarúgó NB II
2024.07.02. 17:38
Ezek is érdekelhetik