NB II: Wittrédi ugródeszkának tekinti a Kozármislenyt, külföldre szerződne

KOCSIS ANITAKOCSIS ANITA
Vágólapra másolva!
2011.11.23. 11:04
Címkék
A hétvégén a labdarúgó NB II-ben szereplő Kozármislenyben góllal tért vissza a pályára Wittrédi Dávid, aki ezt megelőzően legutóbb augusztusban, még a PMFC-ben lépett pályára tétmeccsen (a Videoton elleni bajnokin). A pécsiek azonban nem számítottak rá a továbbiakban, szerződést bontottak vele, így került végül a szintén baranyai Kozármislenyhez, ám elmondása szerint nem tervez hosszú távra, külföldön képzeli el a folytatást. 

„Jól érzem magam Kozármislenyben, bár azért annyira nem új a környezet, hiszen amióta el kellett jönnöm Pécsről, azóta a csapatnál edzek. Sajnos csak most sikerült elintézni a papírokat, így hosszú idő után a múlt hétvégén tudtam pályára lépni, de nagyon örültem a lehetőségnek – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Wittrédi Dávid, aki a Budaörs ellen 4–0-ra megnyert bajnokin góllal tért vissza a pályára.

„Ha az erőnléti oldalt nézzük, akkor elmondható, hogy azzal szerencsére nem volt gondom, bár nem volt olyan nagy iram ezen a találkozón. A másik fontos része a játék, amelyben még akadtak problémáim, ott jobban érezhető volt rajtam a kihagyás″ – tette hozzá a több poszton is bevethető támadó középpályás, akit azt követően szerződtettek a klubvezetők, hogy A. Attila fogadási ügybe keveredett, így rá egyelőre nem számít Márton Gábor, a Kozármisleny vezetőedzője.

„Attila meghatározó tagja, rutinjával vezéregyénisége volt ennek a fiatal gárdának, fontos csapattagot veszítettünk el a kiesésével″ – fogalmazott ezzel kapcsolatban Wittrédi.

A 24 éves futballista a jövőt illetően elmondta, nem tervez hosszú távra az NB II-es csapatnál.

„Teljesen mások a célok Kozármislenyben, mint Pécsett voltak. Itt a minél jobb szereplés a csapattal szembeni elvárás, míg a PMFC-nél évekig a másodosztályú bajnoki cím megszerzése, a feljutás lebegett előttünk. Az idei utolsó négy mérkőzésre szerződtem ide, ami az utolsó két bajnoki találkozót és a két Magyar Kupa összecsapást jelenti. Utána nem szeretnék Magyarországon futballozni, mindenképpen külföldi csapatnál szeretném folytatni a pályafutásomat, ami remélem, hogy összejön januárban″ – nyilatkozta Wittrédi.

Legfrissebb hírek

NB II-t ért a 12 gól, csatárt igazolt a Kecskemét

Labdarúgó NB II
9 perce

Európai kézilabdakupák: akár öt magyar férficsapat is indulhat

Kézilabda
13 perce

Nem sokon múlt az élete, újra futballpályán a londoni közönségkedvenc

Minden más foci
24 perce

Bolla Bendegúz elárulta, mivel telik a nyári szünete

Magyar válogatott
43 perce

A korábbi Loki-kedvenc is bekerült a Kisvárda edzői stábjába

Labdarúgó NB I
55 perce

Csíkszeredában folytatja az MTK-tól távozó középpályás – hivatalos

Légiósok
1 órája

Korábbi világsztárok Balogh Botond klubjának edzőjelöltjei – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

„Csodálatos utazás volt” – elkészült a Videoton nyolcvanötös menetelését bemutató dokumentumfilm

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik