Nyíregyháza: Honma csalódott a klubban, mindenképpen távozik

Vágólapra másolva!
2010.08.25. 08:36
Csalódott a Nyíregyháza vezetőiben a Szpari japán támadója, Honma Kazuo, aki továbbra is mindenképpen távozni akar – főleg, hogy elvesztette bizalmát a vezetőségben a nyáron történtek után. Az is elképzelhető, hogy hazatér Japánba, és civil munkát vállal.

„Már háromszor is úgy volt, hogy a Szpari áldását adja a távozásomra, aztán mindannyiszor meggondolta magát – mondta a Nemzeti Sportnak Honma. – Igazából az bánt, hogy a szerződésem egyik pontjához nem tartja magát a klub, pedig amikor Nyíregyházára igazoltam, megegyeztünk, ha kiesik a csapat, távozhatok. Nem azért mennék, mert rosszul érzem itt magam, már csak azért sem, mert a társaimmal kimondottan jó a kapcsolatom, hanem mert az első osztályban akarok futballozni, és rosszulesik, hogy a Szparinál nem tartják magukat a megállapodáshoz. Egy hete is megpróbáltak marasztalni, de köszönettel visszautasítottam, részemről ugyanis elveszett a bizalom."

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
1 órája

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
Tegnap, 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07
Ezek is érdekelhetik