NB II, Vecsés: Détári Lajos támogatónak kérte fel Stadler Józsefet

Vágólapra másolva!
2010.06.20. 09:26
A közelmúltban nevezték ki a másodosztályú Vecsés labdarúgócsapatánál klubigazgatónak Détári Lajost, aki máris a dolgok közepébe vágott: a korábbi világválogatott szombaton a volt akasztói futballklub-tulajdonossal, Stadler Józseffel tárgyalt Solton a jövőbeni együttműködésről.

„Csak úgy van értelme vállalni egy feladatot, ha megteremtjük a komoly munka alapjait – mondta Détári Lajos. – Nekem sohasem szabad becsapnom a játékosokat, azaz ha azt mondom, hogy ötödikén fizetés lesz, akkor annak úgy is kell lennie. Ehhez persze kell a háttér: segít az önkormányzat, vannak szponzoraink, de úgy döntöttem, megpróbálom megnyerni a csapat mellé Stadler Józsefet is. Ezért mentem szombaton a solti üzletébe, ahol vele és kedvesével, Elvirával rendkívül pozitív beszélgetést folytattunk. A vállalkozó nem zárkózott el a felkéréstől – lehetne ő tulajdonos, főszponzor, ez csak tárgyalás kérdése. Láttam rajta, hogy még mindig fontos neki a futball, ezért is bízom abban, hogy csatlakozik hozzánk. Úgy érzem, hogy mi ketten nagy dolgokra lennénk képesek..."

Stalder József nagyjából két hét gondolkodási időt kért.

Legfrissebb hírek

Détári Lajos: Attól a vereségtől nem tudunk szabadulni...

Magyar válogatott
5 órája

Ezt mondta Détári Lajos arról, hogy újra vb-döntőbe juthatunk-e

Magyar válogatott
2025.07.30. 19:35

Tusványos 2025: „Örülnék, ha kiderülne, a 0–6 nem rajtunk múlott” – Détári Lajos

Magyar válogatott
2025.07.26. 18:40

Détári Lajos beszélgetésével zárul a Buzánszky Sportterasz a Tusványoson

Egyéb egyéni
2025.07.26. 09:52

„Mindig az elsők között futottam” – Détári Lajos exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportrádiónak

Magyar válogatott
2025.07.17. 14:14

Frankfurt magyar hősei: Détári Lajos és Sztáni István

Képes Sport
2025.02.08. 08:59

Détári Lajos és Sztáni István találkozott az Eintracht Frankfurt–FTC El-meccs előtt – kép

Európa-liga
2025.01.23. 21:13

Szavazzon a XX. század góljára! – Détári Lajos, 1987. május 17., Magyarország–Lengyelország 5–3

Magyar válogatott
2024.12.12. 18:04
Ezek is érdekelhetik