A 100%Fradi információi szerint Lipcsei Péter három évvel meghosszabbítja szerződését a Ferencváros labdarúgócsapatával. A középpályás az első szezonban még játékosként, majd a szakmai stáb tagjaként segíti a zöld-fehéreket. A felek szóban már megegyeztek egymással.

Fotó: M. Németh Péter (archív)
A szurkolók legnagyobb örömére Lipcsei marad

Fotó: M. Németh Péter (archív)
A szurkolók legnagyobb örömére Lipcsei marad
KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSUNK
„Természetesen szó nincs arról, hogy bérelt helyet szeretnék, de képesnek érzem magam arra, hogy bebizonyítsam Bobby Davisonnak, erőssége lehetek az NB I-es Ferencvárosnak is. Hihetetlen motiváció van bennem. Abban maradtunk, hogy az első évben igyekszek besegíteni edzőként az NB III-as csapat mellett, de számomra még az az első, hogy játékosként bizonyítsak. Hároméves megállapodást köthetünk, ennek megfelelően később edzőként szeretném segíteni a Ferencvárost” – tette hozzá a középpályás.
A klub harmadosztályú csapatának szakvezetője információink szerint Craig Short lesz.
Lipcsei a mai nap folyamán Berki Krisztiánnal egyeztetett, az FTC Zrt. elnöke és a játékos szóban már megegyezett egymással.
A Ferencvárossal kapcsolatos hír még, hogy Dragóner Attilával is egy évet hosszabbítana a klub.
MINDENT A MÁSODOSZTÁLYRÓL
MINDENT A SOPRONI LIGÁRÓL
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik
