A Ferencváros Szurkolók Szövetségének igazat adott az Ügyészség

Vágólapra másolva!
2008.06.16. 20:17
A Legfőbb Ügyészség a Ferencváros Szurkolók Szövetsége (FSZSZ) által kezdeményezett törvényességi felülvizsgálati eljárás minden pontjában a ferencvárosi szervezetnek adott igazat. Ez alapján az Ügyészség jogszabály-ellenességet állapított meg a Magyar Labdarúgó-szövetség több döntésében is, és a rendeletek módosítására illetve törlésére szólította fel az MLSZ-t.
Fotó: Németh Ferenc (archív)
Fotó: Németh Ferenc (archív)

Befejezte azt a törvényességi felülvizsgálati eljárást a Legfőbb Ügyészség, amelyet a Ferencváros Szurkolók Szövetsége (FSZSZ) indított a Magyar Labdarúgó-szövetség ellen. Az ügyészség minden pontban az FSZSZ-nek adott igazat. Erről boros Bánk Levente, a Ferencváros Szurkolók Szövetségének alelnöke adott tájékoztatást.

Az FSZSZ tavaly júliusban három kérdéskörben fordult az ügyészséghez: egyrészről az MLSZ bajnoki rajt előtt kiadott, szurkolói rendbontásokkal és rasszizmussal szemben zérótoleranciát hirdető közleményében megfogalmazott szankciók „alkotmányosságára és magasabb szintű jogszabályokkal való összeegyeztethetőségére” volt kíváncsi.

Másrészről a Nemzetközi (FIFA) és Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) alapszabályainak és egyéb rendelkezéseinek Magyarországon történő közvetlen alkalmazhatóságát firtatta.

Valamint az MLSZ azon rendelkezését illetően kért állásfoglalást, amely megtiltja tagjainak, hogy vitáikat rendes bíróság elé vigyék és előírja, hogy csak a Sport Állandó Választott Bíróságához fordulhatnak keresettel.

A mostani határozat értelmében az MLSZ-nek - amely egyelőre nem kommentálta a döntést - a kérdéses rendeletek módosításra, illetve törlésére szólította föl a szövetséget.
Legfrissebb hírek

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
7 órája

NB II: megváltozott a Budafoki MTE és Szentlőrinc meccsének kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:25

Szigorúbb a fiatalszabály a kiemelt akadémiai kluboknál – a DVTK szerint hátrányba kerülnek

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 21:51

Az MLSZ közzétette a Magyar Kupa első fordulójának kezdési időpontjait

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 20:06

Minden korábbinál szigorúbb büntetés jöhet az MLSZ új fegyelmi szabályzata alapján

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 11:23

Az MLSZ közzétette az NB II következő idényének részletes őszi menetrendjét

Labdarúgó NB II
2025.07.11. 18:01

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan az 1. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 17:14

Elkészült az NB III csoportjainak beosztása

Labdarúgó NB II
2025.07.08. 17:30
Ezek is érdekelhetik