Makó: hárompontos levonás, jogosulatlan játék miatt

Vágólapra másolva!
2007.04.30. 11:25
Címkék
A másodosztályú labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjában szereplő Makó csapata a szerb légiós, Srdjan Szavaljev jogosulatlan szerepeltetése miatt hárompontos levonást kapott.
A légiós a Jászberény elleni döntetlen - 16. forduló, hazai pályán 3-3 -, illetve a Ferencvárossal szemben elveszített összecsapáson - 18. forduló, 1-3 - lépett pályára, miközben a szabályok erre nem biztosítottak volna számára lehetőséget, hiszen addigra már összegyűjtötte három sárga lapját.

Mivel a két, vétlen csapat nem óvta meg a találkozókat, a pályán elért eredményeket írták jóvá számukra. Ellentétben a makóiakkal, akik ellen „hivatalból” jártak el: így ők búcsút mondhattak a Jászberény ellen megszerzett egy pontjuknak, továbbá meccsenként egy-egy büntetőpontot is elkönyvelhettek maguknak.

Az NSO ajánlja:

A tabellát ez jelen pillanatban csupán annyira érintette, hogy az eddig 28 pontos, tizedik helyen álló Makó így 25 ponttal helyet cserélt a 27 pontos, a változás előtt tizenegyedik Kazincbarcikával.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik