A Nemzeti Sport értesülései szerint a Paksi FC megegyezett a Vasas FC II-től távozó, az NB III Délkeleti csoportjában 17 góllal a góllövőlista második helyén végző 20 éves támadó, Rideg Bálint szerződtetéséről, akit rögtön kölcsön is adhatnak az NB II-es Ajkának. Rideg a legutóbbi két idényben a Vasas NB III-as csapatában szerepelt, előtte pedig az Újpest játékosa volt, de harmadosztálynál magasabb szinten felnőttek között még nem szerepelt.
Rideg Bálintot a felkészülési időszak elején tesztelte a Paks, a Budaörs elleni 6–0-ra megnyert edzőmeccsen gólt is szerzett, és azóta információink szerint a szakmai stáb javasolta a szerződtetését. A szabadon igazolható játékos azonban a fejlődése és az állandó játéklehetőség érdekében kölcsönbe kerülhet Ajkára, a szerződtetését a kölcsönadással egy időben jelenthetik be a napokban.
Pakson bevett gyakorlat, hogy az átigazolási időszakokban már a hosszabb távú jövőre is gondol a vezetőség, ezért olyan fiatalabb játékosokat is szerződtetnek, akik először kölcsönben edződhetnek, és hosszú távon jelenthetnek erősítést Bognár György vezetőedző számára. Az ezen a nyáron az NB II-es Mezőkövesdről megszerzett, majd egy évre ugyanoda kölcsönadott, az előző idényben a másodosztályban tíz gólt szerző, 22 éves Szalai József is ezt az utat járhatja be.
Rideg pedig az NB II-es Ajkánál néhány napon belül a második erősítést jelentheti a támadósorban, múlt héten ugyanis a Kozármisleny házi gólkirályát, Kirchner Krisztiánt is szerződtette az előző idényben a bennmaradást az utolsó fordulóban kiharcoló klub.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Pető Milán (Fehérvár FC), Szalai József (Mezőkövesd Zsóry), Zeke Márió (Kecskeméti TE)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Debreceni Ákos (Kolorcity Kazincbarcika), Lapu Andor (Opus Tigáz Tatabánya), Lépő Kristóf (Kozármisleny), Nyári Patrik (Szentlőrinc), Simon Barnabás (Diósgyőri VTK), Szekszárdi Milán (Szentlőrinc), Szendrei Ákos (Mezőkövesd Zsóry), Volter Patrik (VSC 2015 Veszprém). Kooperációs kölcsön után (Kozármisleny): Pesti Zoltán
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Rideg Bálint (Vasas II, szabadon igazolható)
Távozók: Hegedűs János (FK Csíkszereda – Románia, kölcsön után végleg), Kocsis Bence (BVSC-s kölcsön után Fehérvár FC), Kovács Krisztián (nyíregyházi kölcsön után Fehérvár FC), Mezei Szabolcs (Topolyai SC – Szerbia), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Szabó Bálint (fehérvári kölcsön után FK Csíkszereda – Románia)
Kölcsönbe távozók: Debreceni Zalán (kozármislenyi kölcsön után FC Ajka), Győrfi Milán (Kecskeméti TE), Máté Csaba (Kozármisleny), Skribek Alen (diósgyőri kölcsön után Zalaegerszegi TE FC), Szalai József (Mezőkövesd Zsóry)
Kölcsönből visszatért klubjához: Szappanos Péter (Al-Fateh – Szaúd-Arábia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Könyves Norbert (magyar-szerb, szabadon igazolható), Varga Roland (szabadon igazolható)