A Ferencvárosban nevelkedett Manner Balázs 2023-ban, a Bayer Leverkusen elleni Európa-liga-meccsen bemutatkozhatott a Ferencváros első csapatában, a 2024–2025-ös idényben pedig 18 NB II-es meccsen három gólpasszt adott a Soroksár SC kölcsönjátékosaként. Június végén azonban a kölcsönszerződése és a ferencvárosi szerződése is lejár, és a Nemzeti Sport információi szerint eldőlt, hogy nem hosszabbít és végleg távozik az FTC-től.
Információink szerint jó eséllyel Nyíregyházán folytathatja a pályafutását, új csapatához azt követően csatlakozhat, hogy a Ferencvárosnál lejárt a szerződése. A Nyíregyháza sportigazgatója, Fekete Tivadar korábban dolgozott az FTC utánpótlásában, így jól ismerheti Mannert, aki 2005-ös születésű, így az úgynevezett „fiatal szabály” hatálya alá esik, tehát ebből a szempontból is jól járhat vele a csapat.
A Nyíregyháza kapcsán korábban több lehetséges kiszemeltről is beszámoltunk, akik közül a Kecskemétről szerződése lejártával ingyen távozó Májer Milánt hétfőn már bejelentette a klub és érkezett már Zalaegerszegről a szintén ingyen igazolható Bojan Szankovics. Ugyanakkor azon kiszemeltek ügyében, akik más klubokkal szerződésben állnak, nem történt előrelépés. Először a szóban forgó kluboknak kell döntést hozniuk a játékosokról, hogy mi a céljuk, hajlandóak-e értékesíteni őket és ha igen, milyen összegért. Ide tartozik Katona Bálint (Ferencváros), a bátyja, Katona Mátyás (Fehérvár) és a pusztán névrokon Katona Levente (Kecskemét), valamint Somogyi Ádám (Bp. Honvéd) és Szendrei Norbert (Zalaegerszeg) is. Egyikük klubjával sem folyik jelenleg konkrét tárgyalás, az akkor kezdődhet meg, ha aktuális klubjuk döntést hoz velük kapcsolatban. Hasonló a helyzet a legutóbb kölcsönben Nyíregyházán szerepelt jobbhátvéd, Farkas Bendegúz esetében, akiről a Puskás Akadémiának kell döntést hoznia.
Ami a lehetséges távozókat illeti, azon a téren sincs változás. Nagy Dominiknak lejár a szerződése június végén, de megkezdte a csapattal a nyári felkészülést és vele folynak egyeztetések a hosszabbításról. Több játékos, így például Kovács Milán vagy a Puskás Akadémia és az Újpest által kiszemelt Kovácsréti Márk iránt voltak érdeklődések más klubok részéről, de konkrét előrelépés egyikük ügyében sem történt.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Bojan Szankovics (szerb-horvát, Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Májer Milán (Kecskeméti TE, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Bese Balázs (Opus Tigáz Tatabánya), Horváth Kevin (Mezőkövesd Zsóry), Németh Barnabás (Vasas FC), Oláh Benjámin (Mezőkövesd Zsóry), Pataki Bence (Tiszakécske), Pinte Patrik (szlovák-magyar, Bp. Honvéd)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia), Katona Bálint (Ferencvárosi TC, legutóbb kölcsönben Kecskeméti TE), Katona Levente (Kecskeméti TE), Katona Mátyás (Fehérvár FC), Manner Balázs (Ferencvárosi TC, legutóbb kölcsönben Soroksár SC), Somogyi Ádám (Bp. Honvéd), Szendrei Norbert (Zalaegerszeg)
Távozók: Géresi Krisztián (lejár a szerződése), Nika Kvekveszkiri (grúz, lejár a szerződése), Matheus Leoni (brazil), Nagy Barnabás (Ferencvárosi TC), Darko Velkovszki (északmacedón, lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia FC), Kovács Krisztián (szlovák-magyar, Paksi FC), Ognjen Radosevics (szerb-magyar, Újpest FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Kovács Milán (Debreceni VSC, Diósgyőri VTK), Kovácsréti Márk (Puskás Akadémia, Újpest FC), Nagy Dominik (lejár a szerződése)