Mezőkövesdről igazolt utánpótlás-válogatott támadót a Paks – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.06.27. 16:56
null
Szalai Józsefet szerződtette a Paks (Fotó: paksifc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paks szerződtette Szalai Józsefet, az utánpótlás-válogatott támadó kölcsönben marad a Mezőkövesdnél.

A Paks a hivatalos oldalán jelentette be, hogy az élvonalbeli klub mindenben megegyezett a Mezőkövesddel Szalai József átigazolását illetően. A 194 centiméter magas center a megállapodás értelmében a Paks kötelékéhez tartozik, de kölcsönben marad a Mezőkövesdnél. A 22 esztendős játékos még egy évig folytatja karrierjét a matyóföldieknél, a Pakssal négyéves szerződést írt alá.

„Nagyon örültem a megkeresésnek, hiszen Magyarország egyik legjobb csapata jelentkezett értem. A Paks rendre a legtöbb gólt szerzi a bajnokságban, ami egy csatárnak rendkívül kedvező. Az elmúlt években a Paks adta a gólkirályokat, ezt figyelembe véve is nagy megtiszteltetés, hogy ide érkezhettem. A következő évben már kölcsönjátékosként, de ugyanúgy küzdve fogok futballozni Mezőkövesden. A mentalitásomon semmi nem fog változtatni, egy igazán elégedett idény után szeretnék majd Paksra térni” – nyilatkozta a Paks honlapjának az U21-es válogatottban is pályára lépő támadó. 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Zeke Márió (Kecskeméti TE), Pető Milán (Fehérvár FC), Szalai József (Mezőkövesd Zsóry)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Debreceni Ákos (Kolorcity Kazincbarcika), Debreceni Zalán (Kozármisleny), Kocsis Bence (BVSC-Zugló), Kovács Krisztián (szlovák-magyar, Nyíregyháza Spartacus), Lapu Andor (Opus Tigáz Tatabánya), Lépő Kristóf (Kozármisleny), Nyári Patrik (Szentlőrinc), Simon Barnabás (Diósgyőri VTK), Skribek Alen (Diósgyőri VTK), Szabó Bálint (Fehérvár FC), Szekszárdi Milán (Szentlőrinc), Szendrei Ákos (Mezőkövesd Zsóry), Volter Patrik (VSC 2015 Veszprém). Kooperációs kölcsön után (Kozármisleny): Pesti Zoltán
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Horváth Dániel (Kozármisleny, próbajáték), Rideg Bálint (Vasas FC II, próbajáték)
Távozók: Hegedűs János (FK Csíkszereda Románia, kölcsön után végleg), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Szabó Bálint (FK Csíkszereda Románia), Kovács Krisztián (Fehérvár FC, legutóbb kölcsönben Nyíregyháza Spartacus), Kocsis Bence (Fehérvár FC, legutóbb kölcsönben BVSC-Zugló), 
Kölcsönbe távozók: Győrfi Milán (Kecskeméti TE), Szalai József (Mezőkövesd Zsóry)
Kölcsönből visszatér klubjához: Szappanos Péter (Al-Fateh – Szaúd-Arábia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Balogh Balázs (lejár a szerződése), Könyves Norbert (magyar-szerb, lejár a szerződése), Tóth Barna, Varga Roland (lejár a szerződése)

 

Legfrissebb hírek

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2 órája

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik