DVTK: pénteken érkezhet az Újpest csatára, Edomwonyi távozik – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2025.06.19. 10:18
null
Mucsányi Márk az Újpest lila-fehér szerelése után a DVTK mezébe öltözhet (Fotó: Dömötör Csaba)
A DVTK labdarúgócsapata szerdán jelentette be, hogy visszatér a csapat kispadjára a tavaszi szezon közben távozott vezetőedző, Vladimir Radenkovics, pénteken pedig már új játékost is jelenthet be a klub.

A Nemzeti Sport értesülései szerint pénteken Miskolcra érkezik orvosi vizsgálatra az Újpestről már biztosan távozó 23 éves csatár, Mucsányi Márk, akinek a szerződtetését pénteken akár már be is jelentheti a Diósgyőr. Mucsányi az előző idényben 21 bajnokin három gólt és két gólpasszt ért el az NB I-ben, és szerzett egy gól a Magyar Kupában is. Az Újpest már bejelentette a távozását, és bár a ZTE is érdeklődött iránta, úgy tudjuk, jó eséllyel a DVTK-t választhatja.

Ugyanakkor az is biztosnak látszik, hogy a 30 éves nigériai Brgiht Edomwonyi távozik a klubtól. A DVTK-hoz két éve érkezett csatár a 2024 – 2025-ös idényben 30 bajnokin hét gólt és hat gólpasszt ért el, összességében pedig 64 tétmeccsen 17 gólig, kilenc gólpasszig jutott a diósgyőri időszakában, de lejár a szerződése, és nem tárgyal vele a klub a hosszabbításról.

Bright Edomwonyi lett a DVTK házi gólkirálya – de nem hosszabbít szerződést, távozhat a klubtól (Fotó: Kovács Péter)

Csatárposztra kiszemelt még a Fehérvár szerb játékosa, Ivan Spanijcs is, de az ügyében még nem folynak konkrét tárgyalások, csak kapcsolatfelvétel történt.

Pénteken Mucsányin kívül is lehet még érkező a csapatnál, és a napokban várhatóan több olyan légiós is távozhat, akikkel nem számol a szakmai stáb, és lesznek olyan fiatalok, akiket kölcsönadhat a klub. Közéjük tartozik például a 18 éves védő, az előző idényben kooperációs kölcsön keretében Kazincbarcikán is szerepelt Kristóf Márk, aki Békéscsabán kezdheti meg a nyári felkészülést.

Az egészségügyi felmérések és fizikai tesztek után a DVTK hétfő délelőtt kezdi el a labdás edzéseket a visszatért szerb edző, Vladimir Radenkovics irányításával.

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 10:13

A DVTK Vladimir Radenkoviccsal térne vissza a győztes útra

IDÉNYÉRTÉKELÉS, 7. RÉSZ. Tavaly ősszel még a dobogóért harcoltak, a tavaszt jobb, ha elfelejtik Diósgyőrben-

 

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:  –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Bokros Szilárd (FC Kosice – Kassa, Szlovákia), Csatári Gergő (Kolorcity Kazincbarcika), Derényi Nándor (Putnok FC), Fekete Vince (Putnok FC), Ferencsik Bálint (Békéscsaba 1912 Előre), Szamosi Ádám (Bp. Honvéd). Kooperációs kölcsön után (Kolorcity Kazincbarcika): Bacsa Benjámin, Demeter Milán, Dojcsák Bence, Kristóf Márk, Lajcsik Vencel
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Mucsányi Márk (Újpest), Ivan Saponjics (szerb, Fehérvár)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Uros Drezgics (szerb, Rubin Kazany – Oroszország), Huszár Marcell (ETO FC Győr), Marko Rakonjac (montenegrói, Lokomotiv Moszkva  – Oroszország), Simon Barnabás (Paksi FC), Skribek Alen (Paksi FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bright Edomwonyi (nigériai, lejár a szerződése), Kristóf Márk (Békéscsaba  – kölcsönbe)

 

 

Legfrissebb hírek

A Sopron 100 pontot dobott Szigetszentmiklóson a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.19. 18:56

A DVTK edzője: Az ETO játssza a legjobb focit Magyarországon

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 11:39

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29

Benczés Miklós: A labdarúgó-szakosztályhoz semmi közöm sincsen

Egyéb egyéni
2025.10.18. 19:36

Vingler László Vitális Milánnal és Paul Antonnal is remekül érzi a játékot

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 13:04

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bright Edomwonyi: Az MTK ellen is eredményes akarok lenni!

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 09:21

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42
Ezek is érdekelhetik