Banó-Szabó Bence végre futballozna

CS. A.CS. A.
Vágólapra másolva!
2025.06.11. 11:30
null
Banó-Szabó Bence (Fotó: Árvai Károly)
Banó-Szabó Bence, a Kecskeméti TE támadó középpályása beszélt a közelgő visszatéréséről, három kilogramm felszedett izomról és a Paksi FC érdeklődéséről is.

Már több mint egy éve, tavaly májusban játszotta eddigi utolsó tétmérkőzését Banó-Szabó Bence, a Kecskeméti TE támadó középpályása, aki júliusi térdszalagszakadása után már jó úton halad a tökéletes felépülés felé.

„Már majdnem minden gyakorlatot elvégezhetek, csak a kapura lövés van hátra, de egy-két héten belül arra is sor kerül: a legfontosabb, hogy a bajnoki rajtra teljesen felépüljek – mondta lapunknak a KTE 25 éves futballistája. – Bár júliusban sérültem meg, végül szeptemberben műtöttek, éppen hétfőn volt kilenc hónapja. Szerencsére minden rendben ment a rehabilitáció során, sokat köszönhetek Hajdu Attila gyógytornásznak, akivel együtt dolgoztunk – remek a pedagógiai érzéke, olyan típus vagyok, akinek pátyolgatni kell a lelkét. Nehezen éltem meg ezt az időszakot, főleg úgy, hogy 2023 júliusában a combomban szakadt el egy ín, amiatt öt hónapot kellett kihagynom. Remélem, túl vagyok mindenen, és súlyos sérülés már nem hátráltat a karrierem során. Lehet, én is később kerülök majd a csúcsra, mint például a felcsúti Nagy Zsolt vagy a ferencvárosi Varga Barnabás, ők is később futottak be igazán. Egy kívánságom van csak: végre futballozhassak!”

Banó-Szabó Bence – aki lapunk osztályzatai alapján 6.103-as átlaggal a legjobb mezőnyjátékos lett a 2022–2023-as idényben, miután öt góllal és tizenkét gólpasszal zárt a KTE-ben – a szünetben is dolgozott, bevallása szerint fel is kapott magára három kilogramm izmot.

„A társak mondták is, sohasem láttak még ilyen jó állapotban: a combomon és a felsőtestemen is megmutatkozik a sok meló. Ráadásul a párom sokat segít, hogy rendre egészségesen étkezzünk, és különböző, regenerációhoz szükséges eszközöket is beszereztem. Édesapám, Szabó István mondta, nyugodtan dolgozzak, szép fokozatosan térjek vissza: ha újra jó erőállapotban leszek, nem lehet nagy baj, hiszen futballozni nem felejtettem el… Türelmesnek kell lennem.”

A KTE hétfőn kezdi el a felkészülést, de hogy pontosan kikkel vághat neki az NB II-es idényben Gera Zoltán vezetőedző együttese, még kérdés. A hírek szerint ugyanis több NB I-es klub is csábítja a kecskemétiek kulcsembereit: lapunk úgy tudja, a belső védő Belényesi Csabát a Paks és az MTK Budapest, Zeke Máriót a Diósgyőr hívja, s búcsút inthet Katona Levente és Banó-Szabó Bence is. Utóbbit még egy évig köti szerződés a Kecskeméthez, de értesülésünk szerint több klub hívja, így az előző két Mol Magyar Kupát megnyerő Paksi FC is.

„A Kecskemét játékosa vagyok, meglátjuk, mit hoz a jövő. A kiesés után – amely engem is rendkívül megviselt – nem lehet más célja a csapatnak, mint a visszajutás az élvonalba."

 

Legfrissebb hírek

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
10 órája

Gyurkits Gergőt nem teszi görcsössé, hogy gólt kell szereznie

Labdarúgó NB I
2025.10.02. 08:08

Nagy vállműtét vár a Paks kulcsemberére

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 14:28

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 11:27

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Soroksári sikerével élre ugrott a Vasas, idegenben nyert a Budafok és az Ajka – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 21:00

Hajdú Roland duplája döntött, Tiszakécskén szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:55

Sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:54
Ezek is érdekelhetik