Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2025.06.16. 10:30
null
Merényi Ádám végleg távozik az MTK-tól, Kecskeméten folytathatja (Fotó: MTK Budapest, archív)
Ma kezdi meg a nyári felkészülést az MTK labdarúgócsapata, amelynél a már bejelentettek mellett további változások várhatók a keretben.

 

A hétvégén már beszámoltunk róla, hogy az eddigi három igazolás, Jakub Plsek, Szépe János és Széles Imre mellett a Honvédtól szerződtetett, legutóbb Kozármislenyben szerepelt, 19 éves Átrok István Zalán is az MTK-ban folytatja a pályafutását, hétfőn már a csapattal kezdheti meg a nyári felkészülést. A kék-fehérek hamarosan be is jelenthetik az érkezését, illetve az MTK-tól a Honvédhoz szerződő és legutóbb kölcsönben Budafokon szerepelt Zuigeber Ákos végleges távozását is.

Ugyanakkor úgy tudjuk, hogy a 2024–2025-ös idényben szintén kölcsönben Budafokon szerepelt, az NB II-ben 30 meccsen kilenc gólt elérő Merényi Ádám sem tér vissza a kölcsönszerződése lejártával a fővárosiakhoz. Információink szerint az NB II-be kiesett Kecskeméti TE jó eséllyel kivásárolja őt a fővárosiaknál még élő szerződéséből – az átigazolás adminisztratív része még folyamatban van, de hamarosan bejelenthetik.

Úgy tudjuk, a Puskás Akadémia kölcsönjátékosaként legutóbb a Honvédban szerepelt szélső védő, Bévárdi Zsombor szerepel az MTK kiszemeltjei között, ugyanakkor a szlovák sajtóban a dél-afrikai Kaizer Chiefsszel hírbe hozott Róbert Polievka távozásáról nincs szó. Nem érkezett érte ajánlat, és továbbra is számol a szlovák csatárral az MTK szakmai stábja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Jakub Plsek (cseh, Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Széles Imre (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Szépe János (szlovákiai, ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: 
Kölcsönből visszatérnek: Herczeg Botond (Szeged-Csanád GA), Kovács Mátyás (Fehérvár FC), Lehoczky Roland (Vasas FC), Szűcs Patrik (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Átrok István Zalán (Bp. Honvéd, legutóbb kölcsönben Kozármisleny), Bévárdi Zsombor (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Bp. Honvéd)   
Távozók: Nemanja Antonov (szerb, lejár a szerződése), Bobál Dávid (lejár a szerződése), Nagy Zsombor (lejárt a szerződése), Stieber Zoltán (lejár a szerződése), Végh Bence (lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhet klubjához: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Hei Viktor  (ukrán-magyar, lejár a szerződése), Merényi Ádám (budafoki kölcsön után Kecskeméti TE), Molnár Rajmund (Hollandia, Törökország), Zuigeber Ákos (budafoki kölcsön után Bp. Honvéd)

 

Legfrissebb hírek

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
5 órája

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
12 órája

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
15 órája

Horváth Dávid intelme az NB I-es újonc ellen: észnél kell lenni!

Labdarúgó NB I
15 órája

Molnár Ádin volt az NB I 8. fordulójának U21-es ásza

Labdarúgó NB I
18 órája

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
18 órája

Polgár Kristóf úgy érzi, a masszív védekezés vezethet sikerre a Kazincbarcikánál

Labdarúgó NB I
2025.10.02. 16:30

Nagy vállműtét vár a Paks kulcsemberére

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 14:28
Ezek is érdekelhetik