Damir Krznar: Egész életemben nyomás alatt dolgoztam, amit szeretek is

Vágólapra másolva!
2025.05.05. 09:18
null
Az első sajtótájékoztatóját tartotta meg az újpestiek új vezetőedzője, Damir Krznar (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, a horvát Damir Krznar váltotta a menesztett Bartosz Grzelakot a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC-nél. A lila-fehérek hétfő reggel hivatalos sajtótájékoztatón jelentették be a döntést, majd a klub elnöke, Ratatics Péter, és a kinevezett szakember, Krznar is nyilatkozott.

 

Ratatics Péter, az Újpest elnöke az új vezetőedzőt, Damir Krznart bemutató sajtótájékoztató elején kiemelte, a klub megújulásában rengeteg olyan elem van, amit a szurkolók kevésbé érzékelnek, de ezekre hosszú távon szüksége van a csapatnak, s bár a pályán nem jöttek az eredmények, nemcsak abban gondolkodtak, hanem a játék képében is. Emlékeztetett, a csapat terve az volt, hogy az első hatban végezzen, s ezt az ambíciót nem adták fel, de a játék képe nem azt mutatta, amit ők látni szeretnének. Az új vezetőedző kapcsán elmondta, Damir Krznar 15 éve edzősködik, ezalatt vezető- és másodedzőként hat bajnoki címet és négy kupát nyert.  

„Olyan edzőt kerestünk és találtunk, aki domináns futballra törekszik, támadásban, labdaszerzésben, védekezésben is. Fontos tulajdonsága még, hogy olyan edző, aki címeket tudott szerezni, abban pedig benne van a győzni akarás és a győzelmi véna is” – mondta Ratatics Péter, aki hozzátette: „A jövő idénynek úgy indulunk neki, hogy a nemzetközi selejtezőkbe odaérjünk.”  

„Jó reggelt, mindenkinek” – mondta magyarul Damir Krznar. „Boldog vagyok, hogy itt lehetek, és részese lehetek egy ilyen nagy történelemmel rendelkező klub építkezésének. Jól ismerem az Újpest múltját, hiszen 1972-ben, az aranykorában születtem. Azt is tudom, hogy a csapat szeretne többet felmutatni, olyan jövőképet tűzött ki maga elé, ami nekem is tetszett, mert ugyanezt a víziót képviselem. Olyan edzőnek tartom magam, akit a küzdelem jellemez. Egész életemben nyomás alatt dolgoztam, amit nagyon szeretek, mert azt jelenti, hogy ki kell mozdulnunk a komfortzónánkból, azt pedig csak kemény munkával érhetjük el. És azt megígérhetem, hogy keményen fogunk dolgozni. Láttam a szombati mérkőzést, jó hozzáállást mutattak a srácok, még kétgólos hátrányban sem adták fel. Ezt szeretném továbbvinni. Bízom benne, hogy sikerül összerántani a csapatot” – mondta Damir Krznar, aki 1+1 éves szerződést kötött a IV. kerületiekkel. A hátralévő három meccs kapcsán az Újpest új vezetőedzője kiemelte: azt szeretné, hogy megfelelő hozzáállással játszanak a labdarúgók.  

„A vasárnap és a hétfő is az ismerkedésről szól, bejárom a létesítményeket, megismerem a stadiont, aztán kedden találkozok először a játékosokkal, akiknek rögtön edzésük lesz. Átlagos meccsre való felkészülést terveztem, nem változtatom meg a programot. Nem akarok rögtön az első nap nagyokat változtatni, lépésről lépésre kell fejlődni” – tette hozzá Krznar a sajtótájékoztatón. 

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 08:34

Damir Krznar az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

A szakember a szombaton menesztett Bartosz Grzelakot váltja a kispadon.

 

Legfrissebb hírek

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
7 órája

Közleményt adott ki a Kolozsvár ellen megsérült játékosai állapotáról a Paks

Labdarúgó NB I
11 órája

Batik Bence: Több mint három évet hagytam ki a sérüléseim miatt

Labdarúgó NB I
16 órája

Fiókcsapatától érkezett kapus a ZTE-hez

Labdarúgó NB I
2025.07.10. 15:33

Vizsgálatok várnak az Újpest megsérült támadójára

Labdarúgó NB I
2025.07.10. 13:29

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 12:28

Aljosa Matko ellen nem könnyű védekezni – sok lesipuskás gólt szerez

Labdarúgó NB I
2025.07.10. 09:53
Ezek is érdekelhetik