Máté Csaba: Borbély Balázst hagyták dolgozni a Győrnél, és ennek meg is lett az eredménye

Vágólapra másolva!
2025.05.07. 19:39
null
Máté Csaba (Fotó: Török Attila)
Máté Csaba szerint az a célravezető, ha hagyják az edzőket dolgozni.


„Alapvetően azt szeretem, ha hagyják az edzőket dolgozni, s saját tapasztalatomból tudom, hogy nem kellemes dolog, ha elbocsátanak valakit. Ugyanakkor nagyon jó dolog, ha a vezetőségen látszik, hogy minden más módszerrel keresi a megoldást, erre remek példa a Győr, amelynél hagyták Borbély Balázst dolgozni, és ennek meg is lett az eredménye” – vélekedett a Ferencváros és a DVSC korábbi szakvezetője az m4sport.hu-nak a labdarúgó NB I-ben gyakori edzőváltásokkal kapcsolatban.

A legfrissebb, az újpesti cserével kapcsolatban – Bartosz Grzelak helyére Damir Krznar érkezett – azt mondta: „Vajon mi történt volna, ha az Újpest az utolsó meccseket megnyeri? Általában vereség után szokták elküldeni az edzőt, de nekem is furcsa ez az időzítés, én arra számítottam, hogy a szezon végét megvárják és utána jön csak új edző.”

Április végén a Zalaegerszegnél Márton Gábort Mihalecz István váltotta. Ezzel kapcsolatban az 55 éves szakember elmondta, őt is meglepte a csere: „arra viszont figyeltek, hogy olyan embert hozzanak Márton helyére, aki ismeri a közeget, mert kísérletezgetésnek már nincs helye” – magyarázta.

Máté Csaba beszélt a kiesés ellen harcoló Nyíregyháza és a Fehérvár helyzetéről, a két klubnál április elején egy hét különbséggel váltottak vezetőedzői poszton, ráadásul Tímár Krisztián a nyírségiektől került a fehérváriakhoz.

A teljes interjú:

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:24

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Az Újpest a nyolcadik klub, amelyik cserélt. Mártont másodszor váltották le április 23-án, Tímár Krisztián négy napra Milos Kruscsics rekordjától...

 

 

Legfrissebb hírek

Már első győri idényében vezérré vált – interjú Dione Housheerrel a budapesti négyes döntő előtt

Képes Sport
Tegnap, 10:40

Driton Camaj Magyarországot tekinti második hazájának

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:04

Stieber Zoltán: Már azt is megbecsülöm, hogy simán fel tudok menni a lépcsőn

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:57

Erős Gábor vezetőedző távozik a feljutó Kazincbarcikától – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:27

Az élvonalba vágyik Szabó Szilárd, az FTC tehetsége

Labdarúgó NB II
Tegnap, 8:53

A Marseille legyőzésével ismét BL-finalista az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.05.30. 22:40

Drámai ötméterespárbajban jutott döntőbe a Novi Beograd a férfi vízi BL-ben

Vízilabda
2025.05.30. 20:59

Erős Gábor: Ha magát a Kazincbarcikát nézem, akkor nem feltétlenül erre a klubra van szükség az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 18:28
Ezek is érdekelhetik