Huszti András az előző idényt a Fehérvár FC-nél töltötte kölcsönben, s most visszatér Zalaegerszegre, a klub pedig él a szerződésében lévő opciós lehetőséggel, így további egy éven át erősítheti a csapatot a 24 éves hátvéd – közölte honlapján a ZTE.
A védő 2021-ben érkezett a kék-fehér együtteshez, az első évben még kölcsönbe, majd végleg megszerezték a zalaiak a Puskás Akadémiától. Ekkor kilenc NB I-es találkozón jutott szóhoz, majd a következő szezonban 24 élvonalbeli meccset játszott, illetve megnyerte a Mol Magyar Kupát a csapattal. 2024 tavaszára Újpestre került kölcsönbe, majd az előző idényben 18 NB I-es mérkőzésen, három Konferencialiga-selejtezőn és három MK-összecsapáson jutott szóhoz a Vidiben – pályafutása során már 101 első osztályú találkozón van túl, három gólja és négy gólpassza van.
Huszti május közepén lágyéktáji panaszai miatt műtéten esett át, arról nem tesz említést a klubhonlap, hogy mikor térhet vissza a labdarúgó a pályára.
Papp Csongor az elmúlt szezont az NB II-ben ötödik helyén záró Szentlőrinc csapatánál töltötte, de hamarosan akár az élvonalban is bizonyíthat, ugyanis a ZTE lehívta a játékos szerződésében lévő plusz egyéves opciót – derült ki a klub csütörtöki beszámolójából.
A 20 esztendős középpályás Pécsett született, a labdarúgással azonban már a zalaegerszegi utánpótlásrendszerben ismerkedett meg. Tizenkét éves korában átkerült Szombathelyre, az Illés Akadémiára, négy esztendő után tért vissza a ZTE-hez, két idényen át az NB III-as tartalékcsapatban szerepelt, majd egy-egy évet töltött a Vasasnál és Szentlőrincen. A fiatal játékos egyszer pályára lépett már az NB I-ben, 2023 májusában a Fehérvár elleni 3–0-s vereség alkalmával kapott nagyjából 20 percet Boér Gábortól, emellett 20 másodosztályú mérkőzés van már a lábában, ezeken egy találatig jutott, ami győztes gól volt a Vasas ellen szűk egy hónappal ezelőtt.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Huszti András (Fehérvár FC), Klausz Milán (NK Nafta – Szlovénia), Papp Csongor (Szentlőrinc), Senkó Zsombor (NK Nafta – Szlovénia), Szalay Szabolcs (NK Nafta – Szlovénia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Wolf Gergő
Kiszemeltek: –
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Almási László (szlovákiai, Baník Ostrava – Csehország), Bakti Balázs (Puskás Akadémia FC), Krajcsovics Ábel (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Anderson Esiti (nigériai, lejár a szerződése), Bojan Szankovics (horvát-montenegrói, lejár a szerződése)