Bódi Ádám: Csalódott lettem volna, ha nem jutunk fel

– Tart még az ünneplés?     
– Megadtuk a módját, kellően megünnepeltük a feljutást, de már mindenki a családjával pihen, most ennek van itt az ideje – felelte a kazincbarcikaiak 34 esztendős, egyszeres válogatott labdarúgója, Bódi Ádám. – Persze, a fejekben még ott van ez a hihetetlen idény, nem akármit vittünk véghez!

– Tudatosult már a játékosokban, hogy az NB I-be jutással történelmet írtak Kazincbarcikán?     
– Amikor öt évvel ezelőtt a Debrecennel kiestünk, mindenki elvárta, hogy bajnokként jussunk vissza, hozzáteszem, mi is saját magunktól – sikerült, de nem volt hurráhangulat akkor. A Kazincbarcikával bármerre fordultunk meg az országban, éreztük, szimpatikus csapat vagyunk, látták, jó futballt játszunk. Tulajdonképpen végig ott volt bennünk, igen, meglehet a feljutás, és végül mi jöttünk ki győztesen a Vasassal vívott versenyből.

– Az NB II-es idény rajtján az első fordulóban 3–2-es vereséget szenvedtek Csákváron, és bár utána 2–2-es döntetlent játszottak a feljutásra pályázó Vasas vendégeként, első hazai bajnokijukat 1–0-ra elveszítették a BVSC ellen. Ha akkor valaki azt mondja, feljutást ünnepelhetnek majd, akkor…
– A vezetőedzőnk, Erős Gábor korábban Budafokon dolgozott, és elmondta, volt, amikor sorozatban nyerték a mérkőzéseket, és nemigen tudta megmagyarázni, ez minek köszönhető… Valóban nem kezdtünk jól, a szakvezetőnk mégis nyugodt volt, mert látta a minőséget a csapatban, hogy az út végén minek kell kijönnie a futballunkból.

 – A feljutás szempontjából fontos Vasas–Honvéd meccs utolsó pillanatait a stábtagokkal együtt nézték a kispadnál: csalódott lett volna, ha Otigba Kenneth fejese után a hálóban köt ki a labda, és a legvégén lemaradnak az NB I-ről?     
– Nagyon csalódott lettem volna! Már ősszel arról beszélgettünk a srácokkal, sok lehet az idényünkben, ha megússzuk súlyosabb sérülések nélkül, a januári felkészülésnek már úgy vágtunk neki, hogy az NB I lebegett a szemünk előtt. Miután nyáron a klubba igazoltam, egyetlen felkészülési találkozót sem nyertünk meg, és télen is csak az NB III-as Egert vertük meg. Aztán elkezdődött az idény, valami „átkattant” a csapatban, és jöttek az eredmények. Következett a téli felkészülés, ami nagyon kemény volt, mégis élveztük, anélkül nem is lehetett volna végigcsinálni. Más az első osztályban harmadikként zárni, és más az NB II-ben bronzérmesnek lenni, az utolsó pillanatban lecsúszni a feljutásról: ha így alakult volna, még mindig nem tértem volna magamhoz.

– Végig vezérként futballozott, kilenc gólt szerzett és tizenöt gólpasszt adott: nagyon akart bizonyítani?     
– A futballban mindig bizonyítani kell, az sohasem baj, ha van benned egy adag dac, de elhihetik, nem akartam ennek vagy annak az embernek bizonyítani. Tisztában voltam vele, ha beleteszem a melót, ha minél több kanadai pontom lesz, jönnek az eredmények. Egyszerűen csak jól akartam érezni magam a pályán.

– Varga Józseffel és Lucasszal a rutint képviselték a csapatban, hihetetlen, hogy már tizenhárom évvel ezelőtt, 2012-ben is együtt ünnepelhettek, a DVSC veretlenül megszerzett bajnoki címét. Mennyire más fiatalon a csúcsra érni az élvonalban, mint rutinos „rókaként” történelmet írni az NB II-ben?     
– A kettő nem hasonlítható össze. Akkor még csak huszonegy éves voltam – igaz, már a második aranyamat nyertem –, a hihetetlenül erős DVSC játékosa lehettem, ötvenezer ember ünnepelt bennünket a Nagytemplom előtt, boldog időszak volt az nekünk. Két kislánnyal, gyönyörű családi életet élve már érzelmesebb az ember, nagy dolog, hogy Varga Józseffel és Lucasszal az akkori és a mostani sikernek is részesei lehettünk.

– Egy olyan labdarúgót, akinek szinte az egész pályafutása a DVSC-hez köthető, mennyire érintett meg, hogy a klub csak az utolsó fordulóban tudta kiharcolni a bennmaradást?     
– A sorsdöntő, Fehérvár elleni bajnokit nem láttam, mert akkor edzettünk, de természetesen figyelemmel követtem a csapat szereplését. Végig bennem volt az érzés, ebből  kiesés is lehet, csak akkor nyugodtam meg, amikor a Pakssal sikerült döntetlent játszani, és így az utolsó fordulóban az iksz is elég volt a bennmaradáshoz. Örülök neki, hiszen a város, a szurkolók megérdemlik az NB I-et, és a gyerekeknek sem mindegy, milyen csapatok ellen látják a kedvenceket futballozni.

– Milyen kerettel vág neki a Kazincbarcika az NB I-nek? A „károgók” szerint máris megvan az egyik kieső…     
– Abból indulok ki, hogy a Magyar Kupában kettő egyre vezettünk a DVTK ellen, és csak azért kaptunk ki a hosszabbításban, mert az ellenfelünknek hosszabb volt a kispadja. Akkor éreztük, felvehetjük a versenyt, de nem kérdés, erősítésre szükség van. Valahol érthető, hogy az emberek a feljutók között keresik a majdani kiesőt, azon leszünk, hogy rájuk cáfoljunk.