HARC A BENNMARADÁSÉRT
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő csapatok esetében legutóbb három fordulóval ezelőtt, a 28. kört megelőzően összesítettük a hátralévő kulcsmérkőzéseket. Érdekes, hogy azóta a tabellán sok változás nem történt, ugyanis a Fehérvár akkor is a 8. helyen állt, a Debrecen, Kecskemét kettős pedig a 11. és 12. helyen. Ami változás, hogy a Nyíregyháza a közvetlen riválisnak számító DVSC legyőzésével, a több győzelmének köszönhetően meg tudta előzni a most már négy meccse nyeretlen Zalaegerszeget, és jelenleg három csapat (Fehérvár, Nyíregyháza, ZTE) is 31 ponttal áll. A ZTE a legutóbbi három mérkőzésén csak két pontot szerzett, de a Fehérvár is csak egyet.
Így a fehérváriak meglehetősen nehéz helyzetbe kerültek, mert hiába állnak a 8. helyen, a kieső pozícióban lévő DVSC-t csak egy ponttal előzik meg, és az ő sorsolásuk tűnik a legnehezebbnek, ugyanis először az NB I-ből tavasszal kiemelkedő, legutóbbi négy meccsét megnyerő Győrhöz, majd a bajnoki címért éles versenyt folytató Ferencvároshoz látogatnak. Ha pedig mindkét meccset elveszítik, nagyon közel kerülhetnek a kieséshez, még úgy is, hogy az utolsó fordulóban a Debrecent fogadják.
Továbbra is úgy tűnik, hogy 35-36 pont kell a biztos bennmaradáshoz, a 34 pont jó esetben pontegyenlőséget eredményezhet a 11. helyen, és akkor előbb a győzelmek száma, majd a gólkülönbség rangsorol. Igaz, extrém esetben, matematikailag még az is előfordulhat, hogy négy csapat is 37 ponttal zár és az egyik közülük kiesik, akkor ha a Fehérvár, Nyíregyháza, ZTE trió hat pontot szerez a hátralévő három fordulóban, a DVSC pedig hetet. Ebben az extrém esetben viszont még a 36 ponttal 7. helyen álló Újpest is bajba kerülhetne, hiszen ez azt feltételezi, hogy a lilák a hétvégén kikapnak Zalaegerszegen, majd hazai pályán a Nyíregyházától is (és ha az Újpest a vélelmezett két vereség után egy pontot szerez az utolsó fordulóban az MTK otthonában, akkor szintén 37 ponttal zár, mint a már fentebb említett négy csapat, s neki lenne a legkevesebb győzelme… – a szerk.).
A Nyíregyháza két hazai győzelemmel léphetne nagyot a bennmaradás felé: vasárnap a Diósgyőrt, az utolsó fordulóban a ZTE-t fogadja, a kettő között pedig megy Újpestre. Ugyanakkor a ZTE is kettőt játszik még otthon, méghozzá egymás után, előbb az Újpest, majd a Győr ellen, két győzelem a zalaiak számára is a túlélést jelenthetné.
A 10. DVSC-nek nehezebb a helyzete, mert előbb a bajnoki címért küzdő, 2. helyen álló Puskás Akadémiához látogat, majd az aranyéremért folyó harcban szintén érintett Paksot fogadja, igaz, a tolnaiak akkor négy nappal lesznek a kupadöntő után – kérdés hogy az a finálé, pontosabban a Ferencváros ellen következő két tétmeccs mennyit vesz ki belőlük. Viszont akárhogy is alakul a következő két kör, az elég valószínűnek tűnik, hogy az utolsó fordulóban a Fehérvár–Debrecen mérkőzés sorsdöntő lehet, s ugyanezt elmondhatjuk a Nyíregyháza–Zalaegerszeg találkozóról is.
A 24 ponttal 12., a legutóbbi tíz bajnokiján nyeretlen Kecskemétnek már csak matematikailag van esélye a bennmaradásra, amihez mind a három hátralévő meccsét meg kellene nyernie, de valószínűleg az sem lenne elég...
Ford. | 7. Újpest (36 pont) | 8. Fehérvár (31 pont) | 9. Nyíregyh. (31 pont) | 10. ZTE (31 pont) | 11. DVSC (30 pont) | 12. KTE (24 pont) |
31. | ZTE (i) | ETO (i) | DVTK (o) | Újpest (o) | Puskás (i) | MTK (i) |
32. | Nyíregyh. (o) | FTC (i) | Újpest (i) | ETO (o) | Paks (o) | Puskás (o) |
33. | MTK (i) | DVSC (o) | ZTE (o) | Nyíregyh. (i) | Fehérvár (i) | Paks (i) |
AZ NB I ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Ferencváros | 30 | 17 | 9 | 4 | 56–28 | +28 | 60 |
2. Puskás AFC | 30 | 17 | 6 | 7 | 49–33 | +16 | 57 |
3. Paksi FC | 30 | 16 | 7 | 7 | 62–43 | +19 | 55 |
4. ETO FC Győr | 30 | 13 | 10 | 7 | 47–35 | +12 | 49 |
5. MTK | 30 | 12 | 7 | 11 | 49–41 | +8 | 43 |
6. Diósgyőri VTK | 30 | 10 | 11 | 9 | 38–45 | –7 | 41 |
7. Újpest FC | 30 | 8 | 12 | 10 | 33–41 | –8 | 36 |
8. Fehérvár FC | 30 | 8 | 7 | 15 | 34–45 | –11 | 31 |
9. Nyíregyháza | 30 | 8 | 7 | 15 | 28–50 | –22 | 31 |
10. Zalaegerszeg | 30 | 7 | 10 | 13 | 35–42 | –7 | 31 |
11. Debreceni VSC | 30 | 8 | 6 | 16 | 47–55 | –8 | 30 |
12. Kecskemét | 30 | 4 | 12 | 14 | 29–49 | –20 | 24 |
KAZINCBARCIKA–VASAS VERSENYFUTÁS JÖHET A FELJUTÁSÉRT
Az élvonalbeli tagságért nemcsak az NB I-ben, hanem egy osztállyal lejjebb, az NB II-ben is kiélezett a versenyfutás. Igaz ott várhatóan két csapat, a 48 ponttal 2. Kazincbarcika és a 45-tel 3. Vasas küzd majd meg az egy, még kiadó helyért a hátralévő három fordulóban, hiszen az éllovas Kisvárda feljutása már eldőlt. Igaz, matematikailag még a 4. Szentlőrinc vagy az 5. Kozármisleny is befuthat a 2. helyre, de ahhoz az előttük álló csapatok folyamatos pontvesztéseire is szükség lenne.
A Kazincbarcikának a megszerezhető kilenc pontból hét kell ahhoz, hogy a Vasas eredményeitől függetlenül feljusson, viszont kétszer is idegenben játszik még, a Honvéd és a tabellát vezető Kisvárda otthonában, valamint fogadja a Mezőkövesdet.
A Vasas kétszer játszik még otthon, a bennmaradásért küzdő Békéscsaba és az utolsó fordulóban a Honvéd ellen, a kettő között pedig a Szegedhez utazik, amely nem rég 4–1-re megverte a Kazincbarcikát.
Érdekes, hogy a feljutásért folyó csatában a tavasszal, Feczkó Tamás vezetőedző érkezése óta jelentősen feljavuló, már 8. helyen álló Honvéd jelentheti a mérleg nyelvét, hiszen a barcikaiak és az angyalföldiek is találkoznak még a kispestiekkel.
Ami még érdekesség, ha a Barcika feljutna és a kelet-magyarországi csapatok megúsznák a kiesést, akkor az új idényben a Kisvárdával, a Kazincbarcikával, a Debrecennel, Diósgyőrrel, és a Nyíregyházával együtt a 12 csapatos mezőnyből öt keleti csapat lenne, amire korábban ebben a bajnoki rendszerben még nem volt példa…
Ford. | 2. Kazincbarcika (48 pont) | 3. Vasas (45 pont) | 4. Szentlőrinc (43 pont) | 5. Kozármisleny (42 pont) |
28. | Honvéd (i) | Békéscsaba (o) | Budafok (i) | BVSC (i) |
29. | Mezőkövesd (o) | Szeged (i) | Tatabánya (o) | Gyirmót (i) |
30. | Kisvárda (i) | Honvéd (o) | Kozármisleny (i) | Szentlőrinc (o) |
AZ NB II ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Kisvárda | 27 | 17 | 5 | 5 | 55–39 | +16 | 56 |
2. Kazincbarcika | 27 | 13 | 9 | 5 | 48–28 | +20 | 48 |
3. Vasas FC | 27 | 14 | 3 | 10 | 41–32 | +9 | 45 |
4. Szentlőrinc | 27 | 11 | 10 | 6 | 38–28 | +10 | 43 |
5. Kozármisleny | 27 | 12 | 6 | 9 | 40–38 | +2 | 42 |
6. Szeged | 27 | 9 | 11 | 7 | 32–28 | +4 | 38 |
7. Mezőkövesd | 27 | 10 | 7 | 10 | 38–33 | +5 | 37 |
8. Bp. Honvéd | 27 | 10 | 6 | 11 | 36–36 | 0 | 36 |
9. BVSC | 27 | 8 | 11 | 8 | 27–28 | –1 | 35 |
10. Csákvár | 27 | 9 | 6 | 12 | 38–44 | –6 | 33 |
11. Budafok | 27 | 8 | 8 | 11 | 39–48 | –9 | 32 |
12. Soroksár | 27 | 8 | 7 | 12 | 36–41 | –5 | 31 |
13. FC Ajka | 27 | 7 | 10 | 10 | 30–37 | –7 | 31 |
14. Békéscsaba | 27 | 7 | 8 | 12 | 26–33 | –7 | 29 |
15. Gyirmót FC | 27 | 6 | 10 | 11 | 35–41 | –6 | 28 |
16. Tatabánya | 27 | 6 | 5 | 16 | 25–50 | –25 | 23 |