Marad a Fehérvárnál a 23 éves kapus

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.02. 11:40
Kemenes Botond a következő idényt is a Fehérvárnál tölti (Fotó: fehervarfc.hu)
A Fehérvár FC labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy Kemenes Botond új szerződést írt alá a klubbal.

Kemenes Botond a télen a VSC 2015 Veszprémtől érkezett kölcsönbe, a volt korosztályos válogatott kapus most új szerződést írt alá, így a következő idényben is a fehérváriaknál szerepel majd.

„Számomra nem volt kérdés, hogy ha lehetőségem lesz rá, akkor maradok a Vidinél! Először is azért, mert három és fél év telt el, mióta Mezőkövesden kikerültem az NB I-ből. Hosszú volt az út, mire vissza tudtam jutni az első osztályba, ahol nagyon kevés hely van, s azokra sokan pályáznak. Amikor jött ez a lehetőség, meg kellett ragadnom. Ráadásul remekül érzem magam Székesfehérváron, nagyon jó közegben dolgozhatok. Azt is megtapasztalhattam, milyenek a szurkolók, ez is egy olyan plusz, amit nem enged el könnyen az ember. A kapusedzőnkkel, Hegedüs Ferenccel és a társakkal is jó a kapcsolatom. Mielőtt ideigazoltam, csupa jót hallottam róluk, ez be is igazolódott. A srácok gyorsan befogadtak, ebben segített, hogy szinte beestem az edzőtáborba, ahol bő egy hétig össze voltunk zárva, megismertük egymást. Természetesen feltettem magamnak a kérdést, melyik a jobb; folyamatosan védeni alacsonyabb osztályban, vagy az NB I-ben kevesebb lehetőség mellett edzeni és fejlődni. A válaszom egyértelmű: azért focizok, hogy azt minél magasabb szinten tegyem. Sikerült két lépcsőfokot is ugrani az NB III-ból, így könnyű volt a döntés. Itt szeretnék minél többet fejlődni és játszani” – olvasható Kemenes nyilatkozata a klub hivatalos honlapján.

 

 

Legfrissebb hírek

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:20

Lenzsér Bence hátvédként is gólveszélyes

Labdarúgó NB I
2025.09.07. 07:07

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38

Artem Favorov a Puskás Akadémia szerepléséről: Nem lehetünk elégedettek az eredményekkel

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 19:01

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Mim Gergely: Fogalmam sincs, mikor térhetek vissza a pályára

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 10:35

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik