Bognár György: Három góllal kellett volna vezetnünk

Vágólapra másolva!
2025.04.12. 09:26
Tóth Barna szerezte meg a vezetést a Paksnak az első félidőben az MTK ellen (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben pénteken két meccset rendeztek. Lássuk a DVTK–Kecskemét (2–1) és az MTK–Paks mérkőzések utáni edzői értékeléseket!

 

 

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ
Diósgyőri VTK–Kecskeméti TE 2–1 (0–1)
Miskolc, DVTK Stadion, 4617 néző. Vezette: Derdák
Gólszerző: Acolatse (87.), Edomwonyi (89.), ill. Camaj (30. – 11-esből)

Valdas DAMBRAUSKAS, a DVTK vezetőedzője

– Micsoda megkönnyebbülés…     
– Rendkívül zártan védekezett az ellenfél, főleg miután vezetést szerzett, így hiába birtokoltuk többet a labdát, sokáig nem tudtunk igazán veszélyesek lenni a kapujára. Ám hatalmas elismerés a játékosoknak, mert hittek magukban, és bár úgy tűnt, minden összeesküdött ellenünk, ők a legvégsőkig kitartottak és ennek győzelem lett az eredménye. Voltak sérültjeink, betegeink, akik az utolsó pillanatban kerültek ki a kezdőcsapatból, de végül minden nehézséget és a Kecskemétet is legyőztük.

– A játékosok hittek magukban – ön is hitt bennük?
– Természetesen. Mindennap együtt dolgozunk, rengeteget beszélgetünk, egyre jobban megismerjük egymást. Szeretnék segíteni a csapatnak, és mint mindig, most is nagyon bíztam bennük, és díjazom azt a kitartást, amellyel ezt a mérkőzést végigharcolták.

Ha néhány pillanattal az egyenlítő gól előtt valaki felajánlja önnek a döntetlent, elfogadja?    
– Bizony elképzelhető, hogy igen. Annak ellenére is, ha egy-egy lett volna a végeredmény akkor is azt mondom, hogy mi voltunk kicsivel jobbak, s nem mondtam volna igazságosnak a döntetlent. Viszont két ragyogó gólt szereztünk, így természetesen nagyon boldogok vagyunk. 

GERA Zoltán, a KTE vezetőedzője

– Mit lehet ilyenkor mondani?     
– Nem tudom… Kiengedtük a kezünkből a győzelmet. Amit elterveztünk, az működött, betartották a játékosok, amiről beszéltünk, voltak lehetőségeink, de elaludtunk, nem koncentráltunk a végén... Az egyenlítés után is volt lehetőségünk megszerezni a győzelmet, de az újabb ellentámadás a vesztünket okozta. Így elveszíteni egy megnyert mérkőzést a mi helyzetünkben nagyon fájdalmas.

–  Hasonlított ez az ETO elleni meccsre? Abból a szempontból, hogy ott is az utolsó pillanatban vesztettek el két pontot.
– Ha egy csapat ilyen nyomás alatt van, folyamatosan győzelmi kényszerben játszik, előfordul, hogy nem tud végig koncentrálni. Ezen a két meccsen öt pontot veszítettünk, és ilyenkor a játékos és az edző is le van törve. Persze nincs mit tenni, fel kell készülnünk a következő mérkőzésre, ugyanúgy, ahogy a Győr elleni döntetlen után is tettük.

–  Szinte végig nagyon stabil csapatjátékot nyújtott a KTE: mire készültek pontosan? 
– Sokat beszéltünk arról, hogy a DVTK jobb oldala rendkívül gyors, azt le kell zárnunk akkor is, ha nálunk van a labda, és nagyon sokáig ezt meg tudtuk valósítani. De nem végig… Ilyen a futball, két diósgyőri játékos is élete legszebb gólját rúgta. 

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ
MTK Budapest–Paksi FC 1–2 (0–1)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 3492 néző. Vezette: Pillók
Gólszerző: Bognár I. (75.), ill. Tóth Barna (37.), Böde (77.)


HORVÁTH Dávid, az MTK Budapest vezetőedzője az M4 Sportnak: – A semleges nézők örülhettek, sok akció futott a pályán, viszont egy félidőt oda ajándékoztunk az ellenfélnek. Pozitívum, hogy sikerült egyenlíteni, sajnos, szinte azonnal jött a paksiak második gólja.

BOGNÁR György, a Paksi FC vezetőedzője az M4 Sportnak: – Nyertünk, de van hiányérzetem. Sok labdát szereztünk, helyzeteket dolgoztunk ki, kapufákat lőttünk. Az első negyvenöt perc után legalább három góllal kellett volna vezetni, ugyanakkor a végén megbüntethetett volna a futball.

A 27. FORDULÓ PROGRAMJA
Április 11., péntek
DVTK–Kecskeméti TE 2–1
MTK Budapest–Paksi FC 1–2
Április 12. szombat
14.15: ETO FC Győr–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport+)
19.45: ZTE FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
Április 13., vasárnap
14.00: Újpest FC–DVSC (Tv: M4 Sport)
19.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport+)

AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Puskás Akadémia26164643–27+1652
  2. Paksi FC27156658–39+1951
  3. Ferencvárosi TC26148443–25+1850
  4. MTK Budapest271251046–37+941
  5. Diósgyőri VTK27109834–39–539
  6. ETO FC Győr26910736–31+537
  7. Újpest FC26710928–36–831
  8. Fehérvár FC26861232–38–630
  9. Zalaegerszegi TE26781131–35–429
10. Debreceni VSC26751442–49–726
11. Nyíregyháza 26661424–41–1724
12. Kecskeméti TE27491427–47–2021


 

 

Legfrissebb hírek

Tímár Krisztián: Ilyen egyéni hibák nem férnek bele az NB I-ben

Labdarúgó NB I
8 órája

Böde és Ötvös lecsapott, a Paks kevés energiabefektetéssel is nyert a Fehérvár otthonában

Labdarúgó NB I
10 órája

Kapushiba is segítette a Nyíregyházát, de a KTE kétszer egyenlítve megmentett egy pontot

Labdarúgó NB I
13 órája

Cserejátékosok találtak be, ikszelt a Diósgyőr a Zalaegerszeggel

Labdarúgó NB I
15 órája

Szakos Bence: Most kellene rátenni egy lapáttal

Labdarúgó NB I
21 órája

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

„Győzelmet érdemeltünk volna” – Robbie Keane a Puskás Akadémia elleni döntetlen után

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:30

Dibusz Dénes: Nem tagadom, olykor ideges voltam

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:23
Ezek is érdekelhetik