Szűcs Tamás: Négy pontot már szereztünk az FTC ellen

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2025.03.05. 11:01
Szűcs Tamás (balra) is tudja, most aztán tényleg égető szüksége van a debreceni csapatnak a bravúrra (Fotó: Kovács Péter)
A Debrecen középpályása szerint a Ferencváros még mindig nagyon erős csapat, de ha a szerencse is újra a Loki mellé áll, legyőzhető vasárnap a Nagyerdőben.

Két győzelemmel kezdte a tavaszt a kieső helyen telelő Debrecen, de aztán egymás után három meccset (Puskás Akadémia, Paks, Fehérvár) is elveszített, pedig mindegyiket meg is nyerhette volna.

„Az első négy tavaszi meccsünk mind nyerhető volt, jól is játszottunk – mondta lapunknak Szűcs Tamás, a DVSC középpályása. – A Fehérvár ellen is úgy mentünk ki a pályára, hogy győznünk kell, a miénk a jobb csapat, és a játék képe is ezt tükrözte. De az elején elkövettünk egy nagy hibát, ami rányomta a bélyegét a mérkőzésre.”

A Loki így most utolsó előtti, öt pontra a bennmaradást jelentő tizedik helytől.

„Tisztán látjuk, hogy nagyon nehéz helyzetben vagyunk – nézett szembe a realitással a húszéves labdarúgó, aki abban az évben született, amikor először lett bajnok a Debrecen. – A bennmaradásunkhoz kell egy rossz széria a Zalaegerszegtől vagy a Nyíregyházától, nekünk pedig sorozatban nyernünk kell a meccseket. De nem siránkozhatunk, nem ragadhatunk le ennél, mentálisan fel kell készülnünk a ránk váró tizenegy meccsre.”

A csapat vasárnap a címvédő, jelenleg második Ferencvárost fogadja.

„A Fradi mindig Fradi marad, akármilyen is az aktuális formája – mondta Szűcs Tamás. – Nagyon erős csapat, de az utóbbi fordulókban nem volt szerencséje. Igaz, nekünk is jól jönne egy kis szerencse, és ha most mellénk áll, meg is nyerhetjük a meccset. Ebben az idényben négy pontot már szereztünk a Fradi ellen, ugyanúgy kell játszanunk, mint azokon a találkozókon.”  

1. Puskás Akadémia

22

14

2

6

37–24

+13

44

  2. Ferencvárosi TC

22

11

7

4

35–24

+11

40

  3. Paksi FC

22

11

5

6

45–36

+9

38

  4. MTK Budapest

22

11

3

8

39–31

+8

36

  5. Diósgyőri VTK

22

9

7

6

30–31

–1

34

  6. ETO FC Győr

22

7

8

7

32–29

+3

29

  7. Újpest FC

22

7

8

7

24–25

–1

29

  8. Fehérvár FC

22

8

3

11

28–32

–4

27

  9. Zalaegerszegi TE

22

6

6

10

26–31

–5

24

10. Nyíregyháza Spartacus

22

6

6

10

24–33

–9

24

11. Debreceni VSC

22

5

4

13

35–46

–11

19

12. Kecskeméti TE

22

4

7

11

22–35

–13

19

a bajnokság állása

 

Bebizonyíthatja, hogy mennyire ért a sporthoz. Most megajándékozzuk 5000 forinttal, amivel bármire fogadhat a tippmixpro.hu-n. Ehhez nem kell mást tennie, csak március 16-ig regisztrálnia ezen a linken! (x)

 

Legfrissebb hírek

Dragóner Attila: Tóth Alex sok ferencvárosi labdarúgónak példa lehet

Labdarúgó NB I
2 órája

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
13 órája

A BL-selejtezőben végig kiemelt lesz a Fradi; Marozsán–Alcaraz a Roland Garroson

E-újság
22 órája

Legyen végre kettő! – Mohai Dominik jegyzete

Német labdarúgás
22 órája

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
23 órája

Szerződéshosszabbítást ért a bennmaradás Nestor El Maestrónak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:28

Szöllősi-Zácsik Szandra: Nem volt egy bonyolult beszélgetés, gyorsan igent mondtam

Kézilabda
Tegnap, 13:21

Három játékos távozását jelentette be az FTC jégkorongcsapata

Jégkorong
Tegnap, 12:07
Ezek is érdekelhetik