Robbie KEANE, a Ferencváros vezetőedzője
– Feldúltnak tűnik…
– Az első félidőben hiányzott az intenzitás a játékunkból. Szombaton is erről beszéltünk, hogy megfelelő tempó nélkül nem tudunk nyerni. Két gólt kellett kapnunk ahhoz, hogy elkezdjünk olyan sebességgel futballozni, ahogy az első perctől kezdve kellett volna.
– Hat bajnoki mérkőzés, egyetlen győzelem.
– Egyértelműen változtatásokra van szükség. Nem apellálhatunk arra, hogy minden mérkőzésen lesz majd húsz kapura lövésünk, egyszerűen itt az idő, hogy végre felébredjünk. Senki sem adja oda nekünk ingyen a bajnoki címet, keményen meg kell dolgoznunk érte, és ezt a munkát haladéktalanul el kell kezdeni.
– Mentális problémákat lát a csapatnál?
– Kívülről talán úgy tűnhet, hogy van ilyen, de ennek is meg kell változnia. Különben jönnek a fiatalok, akik hajlandóak küzdeni, képesek harcolni ezért a klubért és a győzelemért, nem engedhetjük meg, hogy rohanjunk az eredmény után! Az ellenfél első gólja nagyszerű lövés volt, aztán tizenegyesből is betalált, és azután kezdtünk el pörögni. Visszatérve a fiatalokra: én is tizenhét éves voltam, amikor debütáltam a felnőttek között, mindig is szerettem újoncokat beépíteni a csapatba, és lám, Tóth Alex ismét jó teljesítményt nyújtott. Ha elég jó vagy, elég idős is vagy ahhoz, hogy ott legyél a pályán. Tóth Alex a saját erejéből jutott el idáig. Sajnos egyelőre kevés ilyen fiatalt látok.
BORBÉLY Balázs, a Győr vezetőedzője
– Változatos mérkőzést hozott a csütörtöki kupatalálkozó, és a bajnoki is bővelkedett eseményekben, fordulatokban. Hogy látta ezt az összecsapást?
– Ismét érdekes meccset vívtunk a Ferencvárossal. Más felfogásban játszottunk, mint csütörtökön, pragmatikus futballt kértem, az első félidőben ez jól is működött. A védekezésünk teljesen rendben volt, talán a támadásainkból kellett volna több, de így is előnnyel mentünk a szünetre.
– És a második félidőt is jól kezdték.
– Valóban, növelni tudtuk az előnyünket, aztán viszont volt olyan fázisa a mérkőzésnek, amikor nagyon beszorultunk a kapunk elé, játékrendszert váltottunk, és kellett öt-hat perc, hogy stabilizáljuk a játékunkat.
– A végén szinte csak a Győr kapuja előtt zajlott a játék.
– Igen, jött a Fradi nyomása, és bár egyenlített az ellenfelünk, azt gondolom, hogy a védekezésünk összességében rendben volt, és tudtunk kontrázni. Kettő nullánál meccslabdánk volt, a mérkőzés végén két ziccer is adódott Miljan Krpics előtt, nyerhettünk is volna, de azt senki sem mondhatja, hogy érdemtelenül szereztünk egy pontot.
LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ
FERENCVÁROSI TC–ETO FC GYŐR 2–2 (0–1)
Budapest, Groupama Aréna, 8773 néző. Vezette: Bogár Gergő (Kóbor Péter, Garai Péter)
Gólszerző: Pesics (79.), Saldanha (84.), ill. Marku (11.), Benbuali (48. – 11-esből)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | |||||||
1. Puskás Akadémia | 22 | 14 | 2 | 6 | 37–24 | +13 | 44 |
2. Ferencvárosi TC | 22 | 11 | 7 | 4 | 35–24 | +11 | 40 |
3. Paksi FC | 22 | 11 | 5 | 6 | 45–36 | +9 | 38 |
4. MTK Budapest | 22 | 11 | 3 | 8 | 39–31 | +8 | 36 |
5. Diósgyőri VTK | 22 | 9 | 7 | 6 | 30–31 | –1 | 34 |
6. ETO FC Győr | 22 | 7 | 8 | 7 | 32–29 | +3 | 29 |
7. Újpest FC | 22 | 7 | 8 | 7 | 24–25 | –1 | 29 |
8. Fehérvár FC | 22 | 8 | 3 | 11 | 28–32 | –4 | 27 |
9. Zalaegerszegi TE | 22 | 6 | 6 | 10 | 26–31 | –5 | 24 |
10. Nyíregyháza Spartacus | 22 | 6 | 6 | 10 | 24–33 | –9 | 24 |
11. Debreceni VSC | 22 | 5 | 4 | 13 | 35–46 | –11 | 19 |
12. Kecskeméti TE | 22 | 4 | 7 | 11 | 22–35 | –13 | 19 |