NB I: jól teljesítenek a fiatalok az MLSZ elemzése szerint

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.03.06. 13:33
Pécsi Ármin teljesítményére nem lehet panasz (Fotó: Árvai Károly)
Túl vagyunk a labdarúgó NB I kétharmadán, vagyis a csapatok már kétszer megmérkőztek egymással, így egyre valósabb képet kapunk az erőviszonyokról. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapjának legújabb elemzéséből egyebek mellett kiderült, mely együttesek teljesítménye változott leginkább az idény második harmadában, és kik tartoznak a legjobban teljesítő fiatal játékosok közé.

Az mlsz.hu legújabb elemzéséből egyebek mellett kiderült, hogy a legtöbbet a Kecskemét javult az első 11 fordulóban nyújtott teljesítményéhez képest, a Ferencváros viszont visszaesett. Mint írták, az első 11 mérkőzése után a tabella utolsó helyén álló Kecskemét mindössze hat rúgott gólt és öt pontot tudott felmutatni, Gera Zoltán érkezését követően azonban jobb lett a csapat helyzetkihasználása, a 12. és a 22. forduló között már 16 gólt szereztek, és pontokból is majdnem háromszor annyit (14) gyűjtöttek. A Ferencváros viszont nagy visszaesést produkált, hiszen mérkőzésenként 43 százalékkal kevesebb pontot gyűjtött a második harmadban. A meccsenkénti lőtt góljai száma 1.78-ról 1.46-ra csökkent, a kapott góljai ezzel szemben 0.67-ről 1.38-ra emelkedtek.

Mindenképpen jó hír, hogy az elemzés szerint a fiatal magyar játékosok játékperceinek száma 23 ezer felett jár, ami már az előző idény végi értéket is megközelíti (25 ezer 180). Dicséretes az is, hogy a húsz legtöbbet játszó U21-es játékost felsoroló listán minden klub képviselteti magát legalább egy játékossal. A legtöbbet játszó fiatalok ( (2004. január 1-je után született) listáját egyébként a Puskás Akadémia FC kapusa, Pécsi Ármin vezeti, őt követi a zalaegerszegi Dénes Csanád és a győri Tóth Rajmund. Érdekesség, hogy az első húszban négy kapus is található.

Összegyűjtötték a legtöbb gólt megelőző kapusokat is: ebben a tekintetben is a felcsútiak kapusa, Pécsi Ármin vezet, megelőzve az újpesti Riccardo Piscitellit és a nyíregyházi Tóth Balázs.

Az elemzés végén arról is írtak, hogy a legalább 400 percet a pályán töltő játékosok közül 90 percenként Jurek Gábor adta a legtöbb gólpasszt (0.73), őt követi Dzudzsák Balázs (0.57) és Berki Marcell (0.57.) A tizes listán Berki mellett még további két U21-es korú magyar játékos is található, méghozzá Geiger Bálint és Tóth Alex.

Bebizonyíthatja, hogy mennyire ért a sporthoz. Most megajándékozzuk 5000 forinttal, amivel bármire fogadhat a tippmixpro.hu-n. Ehhez nem kell mást tennie, csak március 16-ig regisztrálnia ezen a linken! (x)

 

Legfrissebb hírek

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2 órája

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
6 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
8 órája

Lenzsér Bence hátvédként is gólveszélyes

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:07

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38

Artem Favorov a Puskás Akadémia szerepléséről: Nem lehetünk elégedettek az eredményekkel

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 19:01
Ezek is érdekelhetik