– Sokat bosszankodott a hétvégi balszerencsés két gól miatt?
– Azért az ellenfél is tett érte, hogy ilyen helyzetek alakuljanak ki a kapunk előtt – felelte Gera Zoltán, a KTE 45 esztendős vezetőedzője, miután a lila-fehérek a hétvégén úgy játszottak hazai pályán 2–2-t a Pakssal, hogy Ádám Martin és Ötvös Bence gólja előtt is egy védőn pattant meg a labda. – Nehéz ezekkel a szituációkkal mit kezdeni. Nyilván balszerencsések voltunk, mármint hogy egy meccsen kétszer is ilyen helyzetből kaptunk gólt, de hiba lenne csak erre fogni. Túlságosan mélyen védekeztünk, ezért pattanhatott meg a labda a védőn.
– Azonnal neki szokott ülni elemezni a meccseket, vagy vár egy-két napot, hogy leülepedjenek a történtek?
– A mérkőzés napján sosem nézem vissza. Szeretek tiszta fejjel értékelni, nem pedig érzelmi alapon. Mindennek oka van, és ennek megfelelően keresem a válaszokat. A Paks elleni bajnokit visszanézve úgy láttam, jó mérkőzést játszottunk, megfelelő számú helyzetet alakítottunk ki, amelyekkel megnyerhettük volna a meccset. Az is igaz, az utolsó öt percben nekünk volt szerencsénk. A mérkőzés legnagyobb negatívuma az volt, hogy nem sikerült győznünk.
– A bennmaradást jelentő helyektől továbbra is öt pont távolságra vannak: hogyan veszi le a terhet a játékosairól?
– Elég, ha valaki ránéz a tabellára, látja, mi a helyzet… Inkább a folyamatot nézem, és a futballistákat is erre sarkallom: honnan indultunk, most hol vagyunk, és hova szeretnénk eljutni.
– Szóval a bennmaradás...
– Ez a legfontosabb! Ez nem is lehet kérdés. Nincs mese, most már mérkőzéseket kell nyerni. Kiegyensúlyozott a bajnokság, sok a meglepetésnek mondható eredmény, de képesnek tartom a csapatot, magunkat a bennmaradás kiharcolására. Az előző tíz mérkőzésen stabilak voltunk, ha így játsszuk le a még hátralévő tizenegyet, jó esélyünk van rá, hogy NB I-esek maradjunk. Fontos, hogy a játékosoknak van hitük, kellő játéktudásuk, ezért is bízom abban, hogy elérjük a célunkat.
– A Fraditól érkező Botka Endrének kulcsszerepet szán: az ő rutinja mennyit ér az ilyen kiélezett helyzetben?
– Nagyon sokat. A szerepe kiemelkedő a csapatban, nemcsak a pályán, hanem az öltözőben betöltött pozíciója miatt is. Nyugalmat ad a társainak, és látom rajta, mennyire fűti a bizonyítási vágy. Rendkívül motivált, a válogatottság is fontos neki, örülök, hogy itt van velünk.
– Játékoskorában kifejezetten jól kezelte a kiélezett szituációkat, most az oldalvonal mellett állva is nyugodtság sugárzik önről. Hogyan csinálja?
– Megtanultam kezelni ezeket a helyzeteket. De… Elárulhatom, ahogy mindenkinek, belül nekem is megvan a magam harca. Az más kérdés, hogy mit mutatok kifelé. Az biztos, hogy nem reagálom túl a történteket. Attól senkinek sem lesz jobb, ha terhet rakok magamra, és emiatt stresszes leszek. Inkább végzem a feladatomat, és bízom benne, hogy a kemény munka, amit nap mint nap elvégzünk, az idény végére kifizetődik.
– Irigylem a játékosait, mert tényleg minden szava higgadtságról tanúskodik.
– Mindig is ilyen voltam. Ilyen a személyiségem. Nem a külvilággal, hanem magunkkal szeretek foglalkozni. Egyvalami számít, hogy jól és meggyőződéssel végezzük a munkánkat. A játékosoktól is ezt kérem.
– Sorsfordító hetek következnek, hiszen fogadják a Fehérvárt, idegenben játszanak a Ferencvárossal, majd a KTE-vel szinte azonos helyzetben lévő Debrecen érkezik Kecskemétre. Eldől a sorsuk?
– Ami minket illet: a tavasz mindegyik mérkőzésére rá lehet aggatni a sorsdöntő jelzőt. Nekünk az összes kilencven perc élet-halál harc, de még a Fradi elleni idegenbeli találkozónak is úgy vágunk neki, hogy bárkit meg tudunk verni. Ezért szép játék a labdarúgás. Apróságokon múlik egy-egy győzelem és a bennmaradás is.
23. forduló
Március 7. (péntek)
20.00: Kecskeméti TE–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Március 8. (szombat)
14.30: Nyíregyháza Spartacus–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport)
17.00: ZTE FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
19.30: DVTK–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
Március 9. (vasárnap)
15.30: Újpest FC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport)
18.00: DVSC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | |||||||
1. Puskás Akadémia | 22 | 14 | 2 | 6 | 37–24 | +13 | 44 |
2. Ferencvárosi TC | 22 | 11 | 7 | 4 | 35–24 | +11 | 40 |
3. Paksi FC | 22 | 11 | 5 | 6 | 45–36 | +9 | 38 |
4. MTK Budapest | 22 | 11 | 3 | 8 | 39–31 | +8 | 36 |
5. Diósgyőri VTK | 22 | 9 | 7 | 6 | 30–31 | –1 | 34 |
6. ETO FC Győr | 22 | 7 | 8 | 7 | 32–29 | +3 | 29 |
7. Újpest FC | 22 | 7 | 8 | 7 | 24–25 | –1 | 29 |
8. Fehérvár FC | 22 | 8 | 3 | 11 | 28–32 | –4 | 27 |
9. Zalaegerszegi TE | 22 | 6 | 6 | 10 | 26–31 | –5 | 24 |
10. Nyíregyháza Spartacus | 22 | 6 | 6 | 10 | 24–33 | –9 | 24 |
11. Debreceni VSC | 22 | 5 | 4 | 13 | 35–46 | –11 | 19 |
12. Kecskeméti TE | 22 | 4 | 7 | 11 | 22–35 | –13 | 19 |