A Paks alapembere elmondta, mennyi időt kell kihagynia

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.11. 13:34
Windecker József a Kecskeméten ellen sérült meg (Fotó: Szabó Miklós)
A Paks labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain számolt be róla, hogy kényszerpihenő vár Windecker Józsefre.

A rutinos középpályás a Kecskeméti TE elleni bajnokin sérült meg, így Diósgyőrbe már nem tarthatott a tolnaiakkal.

„A nyolcvanadik perc környékén volt egy szerencsétlen ütközésem, majd futásnál éreztem, valami nem stimmel. Még félpoénból mondtam is Kinyik Ákosnak, lehet, eltört a lábujjam, aztán sajnos a félelmem beigazolódott. Hétköznap a röntgen bebizonyította a törést, ami így kicsit nehezíti a felépülésem. A bal lábam második ujjáról van szó, amit a harmadikhoz rögzítettek, és röntgennel kontrollálják majd. Amíg nem látszik, hogy összeforrt a csont, nem terhelhetem, a felépülésre öt-hat hetet mondanak” – nyilatkozta Windecker a klub hivatalos honlapján.

A 32 éves labdarúgó 21 mérkőzésen hatszor volt eredményes az NB I mostani idényében, az NB I-ben összesen 280 mérkőzése van.

 

 

Legfrissebb hírek

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
3 órája

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
5 órája

Horváth Dávid intelme az NB I-es újonc ellen: észnél kell lenni!

Labdarúgó NB I
6 órája

Molnár Ádin volt az NB I 8. fordulójának U21-es ásza

Labdarúgó NB I
8 órája

Polgár Kristóf úgy érzi, a masszív védekezés vezethet sikerre a Kazincbarcikánál

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:30

Nagy vállműtét vár a Paks kulcsemberére

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 14:28

Férfi kézi: nem súlyos a Szeged izlandi irányítójának térdsérülése

Kézilabda
2025.10.01. 12:57

Nyíregyháza: kórházba került Katona Mátyás

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 12:40
Ezek is érdekelhetik