Paks: Böde megelőzte a masszőrt – ezért örül a korrekordnak

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.02.09. 14:55
Varga László (balra) és Böde Dániel közösen ünnepltek szombaton (Fotó: Dömötör Csaba)
Szombaton már jeleztük, a Fehérvár FC ellen szerzett góljával Böde Dániel lett a Paksi FC NB I-es történetének legidősebb gólszerzője – a csatár klubja honlapjának azt is elmondta, miért örül igazán ennek a rekordnak.

 

„Annak, hogy én lettem a klub legidősebb NB I-es gólszerzője, egyrészt örülök, másrészt szomorú is vagyok, hogy így elment az idő. Masszőrünk, Varga »Api« László így már nem tudja tovább szívni a vérem, most fordul a kocka. Jó állapotban érzem magam, a góljaim frissen tartanak” – idézi a paksifc.hu a Fehérvár elleni 2–0-s győzelem után a második hazai gólt szerző Böde Dánielt.

A csatár 156. élvonalbeli gólját szerezte, nem mellékesen szombati találatával 38 évesen, 3 hónaposan és 15 naposan a legidősebb paksi lett, aki az NB I-ben gólt szerzett, letaszítva a trónról Varga Lászlót. Eddig ugyanis a csapat jelenlegi masszőre volt a legidősebb paksi gólszerző az élvonalban. A fejes góljairól híres Varga 2006 októberében, Sopronban 38 évesen és 2 hónaposan talált be. 

„Nagyon készültünk rá, és mikor betalált, mintha egy bomba robbant volna. Megbeszéltük, ha sikerül megdöntenie a csúcsomat, együtt ünneplünk, így is lett. Más nem is dönthette volna meg, csak a barátom, és sorsszerűen fejjel szerezte a gólt. Azt is mondtam neki, csak győztes meccsen adom a rekordom, ez is bejött. Mostantól ebben is szívhatja a véremet” – nyilatkozta Varga László, miután barátja megdöntötte a korrekordját.

A paksi lista harmadik helyén Tököli Attila szerepel, aki 36 évesen, 10 hónaposan és 29 naposan szerzett gólt a DVTK ellen (1–0).

Labdarúgó NB I
2025.02.08. 18:55

Fej(es)ben a hazaiak voltak jobbak, győzött a Paks

Lenzsér fejes gólja törte meg a jeget a Fehérvár ellen, a ráadásban a csereként beálló Böde végleg eldöntötte a bajnoki sorsát.


NB I, A 19. FORDULÓ MŰSORA
Február 7. (péntek)
MTK Budapest–Debreceni VSC 0–2
Február 8. (szombat)
Nyíregyháza Spartacus FC–Kecskeméti TE 0–0
Paksi FC–Fehérvár FC 2–0
ETO FC Győr–Újpest FC 3–0
Február 9. (vasárnap)
15.30: Zalaegerszegi TE FC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)
18.00: Puskás Akadémia–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
 

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
1 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:17

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20
Ezek is érdekelhetik