Németh Dániel: Nagyon jót tett a lelkemnek a DVTK elleni gól

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.02.12. 09:27
A társak ölelték, ünnepelték és alig akarták elengedni Németh Dánielt (Fotó: Szabó Miklós)
A ZTE FC a 95. percben elért Németh Dániel-találattal győzte le a Diósgyőrt vasárnap, a mindent eldöntő gól szerzője reméli, ezután többet lesz a pályán.

EZÚTTAL A ZTE-NEK KEDVEZETT a hosszabbítás. Az idényben már ötször is előfordult, hogy a zalaiak a kilencvenedik percben vagy azután kapott góllal veszítettek pontokat, ám vasárnap Németh Dániel 95. percben szerzett találatával 2–1-re legyőzték a DVTK-t.

„Talán most valamit visszakaptunk a sorstól, de tettünk is érte eleget – mondta lapunknak a 21 éves támadó. – Az egyenlítés után mentünk előre, nem volt elég a döntetlen, fordítani akartunk. Az utolsó percekben Dénes Vilmos már közel járt a győztes gólhoz, ám a kapufát találta el, azonban szerencsére az én megpattanó lövésem után már a hálóban kötött ki a labda. Ami a meccset illeti, korán megszerezte a vezetést a Diósgyőr, ám tempót tudtunk váltani, és szépen lassan átvettük az irányítást. A játékunkkal előtte sem volt nagy probléma, ám a fordulás után még inkább feljavultunk. Benyomtuk a DVTK-t a kapuja elé, sok lehetőséget alakítottunk ki, egyenlítettünk, majd megszületett a győztes gól is. Nagy volt az öröm, nekem pedig még nagyobb boldogságot jelentett, hogy én találtam be. A gólom? Igyekeztem a jobb lábamra cselezni, kissé visszaszorultam, ám nem láttam nálam jobb helyzetben lévő társat, ezért a lövést választottam. Kissé szerencsés volt, de nem számít, nagy szükségünk volt erre a három pontra.”

Főleg azért, mert a Debrecen pénteki győzelme miatt kieső helyről várta a vasárnapi kezdést a Zalaegerszeg.

„Nem foglalkoztunk ezzel, csak magunkra koncentráltunk és arra, hogy legyőzzük a Diósgyőrt – folytatta Németh Dániel. – Az utóbbi időben betegség miatt rengeteg fontos játékosunk esett ki, a vasárnapi meccs reggelén például az idényben remeklő Mim Gergely… Reméljük, a héten lesznek már felépülők, s többen visszatérhetnek az Újpest elleni mérkőzésre. A tabella vége felé minden csapat élet-halál harcot vív a bennmaradásért, bízom a csapatban, kiváló a keret, inkább előrefelé nézünk, mintsem hátra. Ami az elmúlt hetet illeti, nehéz volt ilyen sok hiányzóval megvívni három csatát is, ezért büszkék vagyunk a négy pontra. A KTE elleni vereség fájt, de tudtuk, hogy lesz a héten két meccs, lehet javítani. Sikerült is, a Fradi ellen bravúrpontot szereztünk, a DVTK-t pedig megérdemelten győztük le.”

Vasárnap a Győrben sima vereséget szenvedő Újpesthez megy a ZTE. Legutóbb a zalaiak 5–1-re győztek a Szusza Ferenc Stadionban. Németh Dániel a tavasszal egyelőre kevesebb lehetőséget kapott, mint szeretett volna (a KTE ellen a 74., a DVTK ellen a 68. percben szállt be, az FTC ellen nem lépett pályára), azonban reméli, hamarosan változik a helyzet.

„Minden futballista játszani szeretne, ám a kezdőcsapat kijelölése mindig a vezetőedző feladata, a döntését pedig mindenkinek el kell fogadnia – mondta a kék-fehérek támadója. – A felkészülés alatt jól ment a játék, gólokat szereztem, az edzéseken pedig mindent megteszek, hogy több lehetőséghez jussak. Örülök a gólomnak, jót tett a lelkemnek, és remélem, segített abban, hogy többet lehessek a pályán. Az Újpest elleni meccs mindig rangadó, legutóbb nyertünk idegenben, de a lilák kerete kicserélődött azóta, sokat erősödött. Bízom benne, lesznek felépülőink, s ha minden sikerül, hiszem, hogy győzhetünk. Egyébként szeretek a Megyeri úton játszani, ott szereztem meg az első NB I-es gólomat, legutóbb is betaláltam, remélem, most is sikerül.”

Bebizonyíthatja, hogy mennyire ért a sporthoz. Most megajándékozzuk 5000 forinttal, amivel bármire fogadhat a tippmixpro.hu-n. Ehhez nem kell mást tennie, csak március 16-ig regisztrálnia ezen a linken! (x)

LABDARÚGÓ NB I 
20. FORDULÓ
Péntek
20.00: Fehérvár FC–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Szombat
14.30: Kecskeméti TE–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.00: Diósgyőri VTK–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.30: Debreceni VSC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Vasárnap
15.30: Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.00: Ferencvárosi TC–Paksi FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! 

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

  1. Puskás Akadémia

19

12

2

5

30–19

+11

38

  2. Ferencvárosi TC

19

10

6

3

30–19

+11

36

  3. Paksi FC

19

9

4

6

37–31

+6

31

  4. Diósgyőri VTK

19

8

7

4

27–24

+3

31

  5. MTK Budapest

19

9

3

7

30–25

+5

30

  6. Újpest FC

19

7

7

5

22–18

+4

28

  7. Fehérvár FC

19

7

3

9

25–27

–2

24

  8. ETO FC Győr

19

5

7

7

27–27

0

22

  9. Zalaegerszegi TE

19

5

5

9

24–28

–4

20

10. Debreceni VSC

19

5

4

10

30–38

–8

19

11. Nyíregyháza 

19

5

4

10

22–32

–10

19

12. Kecskeméti TE

19

3

6

10

13–29

–16

15

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik