LABDARÚGÓ NB I
19. FORDULÓ
Zalaegerszegi TE FC–Diósgyőri VTK 2–1 (0–1)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna. Vezette: Kovács I.
Gólszerző: Nyíri V. (72.), Németh D. (90+5.), ill. Bárdos B. (6.)
A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSE ITT ÉRHETŐ EL!
ALAPOSAN BELEKEZDETT az idegenben pályára lépő Diósgyőri VTK, kevesebb mint tíz perc alatt vezetést szerzett a ZTE Arénában. A bal oldali szöglet után a bal belső védő, Bárdos Bence lőtte a labdát az egerszegiek kapujába, tegyük hozzá: a gól pillanatában tíz zalaegerszegi tartózkodott a pályán, hiszen Olekszandar Szafronovot a vonal mellett az orvosi stáb ápolgatta – a jól fejelő középső védő hiányzott, így kerülhetett tiszta helyzetbe a vendégek bekkje. A kezdés előtt kérdés volt, hogy vajon a hazaiak megismétlik-e a Fradi elleni szervezett, hatékony és eredményes futballt, illetve Dénes Vilmos, aki kétszer is betalált a bajnoki címvédő kapujába, folytatja-e a gólgyártást, a másik oldal nagy kérdése az volt, vajon ki pótolja majd az Újpest ellen súlyos sérülést szenvedő Szatmári Csabát a védelem közepén. Nos, az már a kezdő sípszó pillanatában kiderült, Vladimir Radenkovics, a diósgyőriek vezetőedzője Bozsidar Csorbadzsijszkit állította Bárdos mellé, s a döntés őt igazolta, a DVTK légiósa ugyanis ezúttal is tökéletesen illeszkedett a zárt védekezést választó rendszerbe. A gyorsan szerzett vezető gól után ugyanis átadta a területet a DVTK a ZTE-nek, így kényszerítve a lassú körülményes adogatásra épülő játékra, hogy aztán egy-egy rossz passzt lefülelve, gyors kontrákat vezessenek a vendégek. Ennek tudható be, hogy amíg a ZTE helyzet és kaput eltaláló lövés nélkül zárta az első félidőt, addig a DVTK két góllal is vezethetett volna a szünet előtt.
Igazságtalanok lennénk, ha kihagynánk a történetből, hogy a ZTE több meghatározó labdarúgója – Mim Gergely, Bojan Sztankovics, Kiss Bence, Jack Ipalibo – sérülés, míg Sztefanosz Evangelu eltiltás miatt nem állhatott Márton Gábor vezetőedző rendelkezésére, Medgyes Sinan pedig betegség után ült a kispadon. Egyébiránt hiányzók tekintetében a DVTK csupán egy fővel maradt el, Szatmári Csaba és Karlo Sentic sérült, Nielsen Lund, Varga Zétény, valamint Vlagyiszlav Klimovics beteg. Persze, minden rosszban van azért némi jó is, hiszen így három, a „fiatalszabálynak” megfelelő korú labdarúgó is pályára léphetett, növelve a klub bevételét.
A második félidőben a vendégek a vezetés tudatában átadva a területet, zártan védekeztek, s gyors kontraakciókkal próbálkoztak, s bár a ZTE labdabirtoklás tekintetében némi fölényt harcolt ki, a valamirevaló helyzetig az 55. percig várni kellett, ám a léc kisegítette Simon Barnabás kapust. Némi hazai fölény hatására azonnal hármat cserélt a vendégek mestere, de hiába, ugyanis Nyíri Vince átlövése a 72. percben utat talált a DVTK kapujába, s innentől vált izgalmassá, érdekessé a mérkőzés. Sőt, a döntés az utolsó pillanatra maradt, az egerszegiek ugyanis mindent beleadtak, hogy a hosszabbításban is nyomás alatt tartsák a diósgyőri védelmet. Ennek meg is lett az eredménye: a 95. percben Németh Dániel átlövésből megszerezte a kieső helyről menekülő ZTE szempontjából roppant fontos, három pontot érő győztes gólt. 2–1
A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSE ITT ÉRHETŐ EL!
AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Ferencvárosi TC | 18 | 10 | 6 | 2 | 30–18 | +12 | 36 |
2. Puskás Akadémia | 18 | 11 | 2 | 5 | 29–19 | +10 | 35 |
3. Paksi FC | 19 | 9 | 4 | 6 | 37–31 | +6 | 31 |
4. Diósgyőri VTK | 19 | 8 | 7 | 4 | 27–24 | +3 | 31 |
5. MTK Budapest | 19 | 9 | 3 | 7 | 30–25 | +5 | 30 |
6. Újpest FC | 19 | 7 | 7 | 5 | 22–18 | +4 | 28 |
7. Fehérvár FC | 19 | 7 | 3 | 9 | 25–27 | –2 | 24 |
8. ETO FC Győr | 19 | 5 | 7 | 7 | 27–27 | 0 | 22 |
9. Zalaegerszegi TE | 19 | 5 | 5 | 9 | 24–28 | –4 | 20 |
10. Debreceni VSC | 19 | 5 | 4 | 10 | 30–38 | –8 | 19 |
11. Nyíregyháza Spartacus | 19 | 5 | 4 | 10 | 22–32 | –10 | 19 |
12. Kecskeméti TE | 19 | 3 | 6 | 10 | 13–29 | –16 | 15 |