„Magasra tesszük a lécet” – Keane bemutatkozik az NB I-ben

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.02.02. 12:02
Robbie Keane az első bajnoki meccsére készül a Ferencvárossal (Fotó: facebook.com/fradi.hu)
A vasárnap esti FTC–MTK örökrangadó kapcsán a hazaiak vezetőedzője, a labdarúgó NB I-ben a bemutatkozására készülő Robbie Keane klubja honlapjának, a vendégeket irányító Horváth Dávid a Nemzeti Sportrádiónak nyilatkozott.

 

Robbie Keane, az Európa-liga alapszakaszából a hét közben továbbjutó, a folytatásban a cseh Viktoria Plzennel a nyolcaddöntőbe jutásért csatázó FTC január elején kinevezett vezetőedzője a bajnokságban is bemutatkozik a zöld-fehérek kispadján. Az MTK elleni hazai örökrangadót megelőzően a fradi.hu-nak nyilatkozott a Ferencváros szakvezetője.

„Természetesen ahogy minden alkalommal, ezúttal is videofelvételek alapján elemeztük ki ellenfelünk játékát. Igyekeztünk alaposan felkészülni riválisunkból. Szép futballt játszik az MTK, ami mindenképpen jó hír a mérkőzésre kilátogató szurkolóknak. Csak a győzelem lehet a célunk – fogalmazott Robbie Keane. – A célunk a bajnokság megnyerése, de én mindig csak az aktuálisan következő találkozóra gondolok. Ameddig nyerjük a mérkőzéseinket, megfelelő intenzitással futballozunk, és jól teljesítünk, addig elégedett leszek. Magasra tesszük magunknak a lécet, szeretnénk a lehető legkomolyabb intenzitással futballozni. Olyan játékot szeretnénk játszani, ami elnyeri a közönség tetszését.” 

A vendégként a legutóbbi két bajnokiját elveszítő, de a tabellán 4. helyen telelő MTK vezetőedzője, Horváth Dávid a Nemzeti Sportrádióban beszélt a vasárnapi mérkőzésről, és érintette a téli felkészülést is. 

Az őszi idényünk jól sikerült és a felkészülési munkára sem lehet panaszom. Bizakodóan várom, hogy tudjuk folytatni az eredményes játékot, amit az elmúlt időszakban láthattak tőlünk – fogalmazott Horváth Dávid, majd rátért a Ferencváros elleni meccsre. – Mindenkivel kell játszani egy bajnokság során, de nem a legszerencsésebb, hogy rögtön a legerősebb csapattal kezdünk. Tudjuk, hogy a legjobbunkat kell nyújtanunk, ehhez mentálisan erősnek kell lennünk. Megvan a jó és a rossz oldala is annak, hogy a Ferencváros hét közben kupameccset játszott. Mi a felkészülési időszakból érkezünk a mérkőzésre, ellenfelünk már játszott két tétmeccset.”

Az MTK kerete a téli szünetben nem változott, változást az jelenthet, hogy hosszú sérülése után újra bevethető a belső védő, Bobál Dávid. A Ferencvároshoz három új játékos is érkezett, kérdés, hogy az Alekszandar Csirkovics, Naby Keita, Lenny Joseph trióból ki kap lehetőséget az MTK ellen. A két csapat őszi bajnokiját a Ferencváros vendégként 3–1-re nyerte meg, és az azt megelőző három örökrangadót is megnyerte. Az MTK legutóbb 2022 májusában győzte le a Ferencvárost, akkor éppen az Üllői úton, 3–0-ra. 

LABDARÚGÓ NB I
18. FORDULÓ
Február 1. (szombat)
Paksi FC–ETO FC Győr 1–1
Fehérvár FC–Puskás Akadémia 1–0 
Diósgyőri VTK–Újpest FC 1–1
Február 2. (vasárnap)
12.45: Debreceni VSC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport)
17.30: Kecskeméti TE–ZTE FC (Tv: M4 Sport+)
20.15: Ferencvárosi TC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)

   
  1. Puskás Akadémia18112529–19+1035
  2. Ferencvárosi TC16104228–16+1234
  3. Diósgyőri VTK1887326–22+431
  4. MTK Budapest1792630–23+729
  5. Paksi FC1884635–31+428
  6. Újpest FC1877422–15+728
  7. Fehérvár FC1873825–25024
  8. ETO FC Győr1847724–27–319
  9. Nyíregyháza 1753921–29–818
10. Zalaegerszegi TE1644820–24–416
11. Debreceni VSC17341025–37–1213
12. Kecskeméti TE17251012–29–1711
AZ ÁLLÁS 

 

 

Legfrissebb hírek

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
4 órája

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
5 órája

Spandler Csaba: Sorsfordító lehet, ha most nyerünk

Labdarúgó NB I
10 órája

Nagy Dominik: „Most csak a Nyíregyháza számít” – a jövőjéről később tárgyal

Labdarúgó NB I
11 órája

2027-ig hosszabbított Hornyák Zsolttal a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 órája

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás

Magyar válogatott
14 órája

A futballszuverenitás felé – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
14 órája

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:00
Ezek is érdekelhetik