Brandon Domingues marad a Debrecennél

Vágólapra másolva!
2025.02.05. 19:23
Marad a DVSC-nél (Fotó: dvsc.hu)
Marad a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Debrecennél Brandon Domingues, az együttes portugál-francia kettős állampolgár támadója.

A futballista a DVSC honlapján megjelent közleményben úgy fogalmazott: több ajánlatot is kapott érte a klub a téli átigazolási időszakban, azonban miután egyeztetett a vezetőkkel és a csapattal, úgy döntött, marad.

„Megegyeztünk abban, hogy mindannyian ugyanazt akarjuk. Ez pedig nem más, mint hogy a Debrecen továbbra is a magyar futball elitjéhez tartozzon. Nem áll szándékomban távozni a klubtól. Egy nagy család vagyunk, s most nehéz időkön megyünk keresztül, az elveim pedig nem engedik, hogy ebben a helyzetben távozzak a klubtól. Teljes mértékben a klubomra, a Debrecenre koncentrálok. A közös történetünknek még nincs vége” – fejtette ki.

Domingues a mostani idényben hat góllal segítette a Debrecent, amely a 11., kieső helyen áll az OTP Bank Ligában.

 

Legfrissebb hírek

Kecskés Ákos: Frusztráló, hogy a tizedik helyen állunk

Labdarúgó NB I
1 perce

Kata Mihály: Fő a kiegyensúlyozottság!

Labdarúgó NB I
1 órája

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 17:22

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 16:32

Négy paksi játékos is bekerült az NB I-es forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 11:49

Bodnár Gergő: Nincs mese, pontokat kell szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 10:52

Molnár Ádin átlagon felül teljesít, kiemelkedik az MTK-ból – az NB I-es forduló legjei

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 09:01

Gróf Dávid tette elhomályosította a derbit

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 08:38
Ezek is érdekelhetik