Nem lassít Böde Dániel: a Paksi FC 25-szörös válogatott labdarúgója remek fejessel állította be a Fehérvár FC (2–0) elleni mérkőzés végeredményét, ezzel Varga Lászlót megelőzve minden idők legidősebb NB I-es paksi gólszerzője lett! A Tolna vármegyei klub ikonikus futballistája úgy másfél évvel ezelőtt arról beszélt, vágyik rá, hogy legyen 450 bajnokija és 150 gólja az első osztályban (előbbi 2023. szeptember 27-én, a DVSC 2–0-ás legyőzésekor, utóbbi 2024. november 3-án a DVTK elleni 4–3-as vereség során jött össze), majd miután mindkettőt kipipálta, fejébe vette, a Paks legidősebb élvonalbeli gólszerzője akar lenni, barátját, az együttes masszőrét, Varga Lászlót megelőzve. Varga „Api” 2006. október 28-án a Sopron (3–1) ellen 38 évesen és két hónaposan talált be, Böde Dániel szombaton 38 évesen, 3 hónaposan és 15 naposan vált rekorderré.
„Egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy ha betalálok, Varga Lászlóhoz futok majd, előre megbeszéltük… – árulta el Böde Dániel. – A találkozó előtt mondtam Szabó Janinak, próbáljon úgy térfelet választani, hogy az első félidőben a Vidi-tábor felé támadjunk, a másodikban pedig a mi szurkolóink felé: egy héttel korábban az ETO ellen ez nem jött össze, úgy voltam vele, ha esetleg gólt szerzek, ne kelljen az egész pályát átrohannom, amíg a kispadunkhoz érek. Jó volt »Apival« együtt örülni a gólomnak, mostantól nincs miért szívnia a véremet, hogy ki is a legidősebb paksi gólszerző, ugyanakkor ez is mutatja, mennyire rohan az idő. Gondoljon bele, játszottam azon a meccsen, amikor a masszőrünk két hónappal a harmincnyolcadik születésnapja után gólt szerzett Sopronban: mindketten csereként léptünk pályára kettő egynél, a vége három egy lett nekünk.”
Ennek már több mint tizennyolc éve, Böde Dániel akkor négy nappal volt a huszadik születésnapja után, és a soproni még csak a negyedik mérkőzése volt az első osztályban! Látnoknak kellett lenni ahhoz, hogy valaki azt mondja, a madocsai fiatalember 2025-ben még mindig az NB I-ben futballozik, Pakson minden rekordot megdönt, és öles lépésekkel halad az 500. élvonalbeli találkozója felé (még nyolc hiányzik neki), s a 20. fordulónak úgy megy neki, hogy korábbi csapattársával, Varga Barnabással holtversenyben vezeti a góllövőlistát! És hogy milyen az élet? Vasárnap Ferencváros–Paks meccset rendeznek a Groupama Arénában…
„A Fradi egy ideje csütörtök-vasárnap ritmusban játszik, ez jelentős igénybevételt jelent, hatással lehet a játékosok állapotára, ráadásul rajtunk biztosan nem lesz nagy nyomás – tekintett előre a hétvégi rangadóra Böde Dániel. – Érdekes, de a Groupama Arénában legutóbb gólt még ferencvárosiként, éppen a Paksnak rúgtam: emlékszem, volt egy kis reklamálás, mondván, szabálytalankodtunk a találat előtt. Nyilván jó lenne megszerezni a tizedik gólomat az idényben, a legfontosabb azonban a csapat érdeke, hogy jó eredményt érjünk el. Attól talán nem kell tartanom, hogy a ferencvárosi szurkolók megtalálnak a lelátóról…”
Bebizonyíthatja, hogy mennyire ért a sporthoz. Most megajándékozzuk 5000 forinttal, amivel bármire fogadhat a tippmixpro.hu-n. Ehhez nem kell mást tennie, csak március 16-ig regisztrálnia ezen a linken! (x) |