![](assets/images/nemzetisport.png)
– Az idény meccse következik?
– Semmiképpen sem!
– Nocsak, hiszen itt az esély visszaelőzniük a Ferencvárost a tabellán.
– Mégis, én úgy tekintek rá, mint bármelyik másikra, a Fehérvár vagy éppen a Debrecen elleni ugyanolyan fontos, mint a vasárnapi – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Artem Favorov, a Puskás Akadémia FC harmincéves, ukrán-magyar kettős állampolgárságú középpályása. – Persze ellenfelünk a címvédésre hajt, mi pedig ott vagyunk a nyomában, de még rengeteg forduló van hátra az idényből, hiba lenne erre a mérkőzésre kihegyezni az évadot – a győzelemért most is három pont jár. Megértem azokat, akik rangadóként tekintenek a párharcunkra, hiszen az elmúlt években rendre szoros meccseket játszottunk egymással, teljesen kiszámíthatatlanok voltak az összecsapásaink. Valószínűleg a Fradinál is úgy tartják, minden egyes alkalommal jelentős erőpróba elé állítjuk őket. Szeretnénk nyerni, ám ez nem lesz egyszerű, ismerve az ellenfelek mentalitását…
– Mire gondol?
– A magyar bajnokságot figyelemmel kísérve az az érzésem, hogy ellenfeleink háromszor nagyobb erőbedobással küzdenek ellenünk. A bajnokikon azzal szembesülök, hogy a Puskás Akadémia ellen akarják igazán megmutatni magukat. Ezt már csak azért is gondolom így, mert amikor Zalaegerszegen futballoztam kölcsönben, a társaim kiemelten várták a PAFC elleni mérkőzéseket, felszívták magukat – talán csak a Ferencváros ellen volt nagyobb a várakozás. Ez azért van, mert az elmúlt években ütőképes klub lettünk, a tabella élmezőnyéhez tartozunk, szóval dicsőség minket legyőzni. Nincs ezzel a jelenséggel problémám, sőt, segít abban, hogy a csapatunk minél többet fejlődjön.
– Noha tőkeerős a klub, viszonylag szűk kerettel végez az utóbbi években az élmezőnyben, a fordulót megelőzően egy pont a lemaradása a listavezető Ferencváros mögött. Mitől ennyire kiegyensúlyozottak?
– Az a kulcsa, hogy ugyanaz a vezetőedző irányít minket öt és fél éve. Bár néha hullámvölgybe kerülünk, él a bizalom Hornyák Zsolt iránt, ami nagyon fontos nekünk, játékosoknak is. Nem tisztem megítélni más egyesületek döntéseit a gyakori edzőváltást illetően, de az biztos, hogy az állandóság erény: van időnk elsajátítani, begyakorolni a taktikát. A nemzetközi futballban is látunk rá példát, milyen erős klubot lehet építeni néhány év alatt, ha nincs változtatás a szakmai stáb élén: vegyük csak példaként Pep Guardiolát, aki bombaerős csapatot épített a Manchester Cityből, igaz, most gyengébb periódusa van. Fogékonyak vagyunk Hornyák Zsolt elképzeléseire, és mert keményen dolgozó társaság a miénk, a sikerek sem maradnak el. És még valami! A keretünk is alig változik, a nyári és a téli átigazolási időszakban is csak két-két játékost szerződtetünk. Mivel sok időt töltünk együtt, remekül összecsiszolódunk, ismerjük egymás gondolatait a pályán, ami szintén sokat segít. Lehet, időnként várakozáson alul teljesítünk, de minden egyes mérkőzésen küzdünk egymásért. Jó képességű játékosok alkotják a csapatot, úgyhogy szerencsére a futballunk is élvezetes tud lenni.
Véleményem nem mentes az érzelmektől, ugyanis számtalan szép emlék köt Felcsúthoz, a Puskás Akadémiához. Ezért más eredményt nem tudok elképzelni, mint azt, hogy Nagy Zsolték legyőzik a Ferencvárost. Egyébiránt a két csapat tele van remek labdarúgókkal, s tudom, sokat számít, a két keret ászai közül ki melyik lábbal kel majd ki az ágyból a mérkőzés napján. A bajnoki cím védője eddig nyögvenyelős meccseken szerzett egy-egy pontot az MTK és a ZTE ellen, s bár a felcsútiak vereséggel kezdték a tavaszt, a Pancho Arénában sem számíthatnak sok jóra a zöld-fehérek. Biztos vagyok benne, hogy a Puskás Akadémia más taktikát alkalmaz, mint a KTE vagy a ZTE, nem áll be védekezni, s ebből bizony jó mérkőzés kerekedhet. Volt csapatom képes arra, hogy megnyerje a vasárnapi meccset s győzelmével újra a tabella élére álljon. |
– Ha már a képességeket említi: ezen a téren most vannak a legközelebb a Ferencvároshoz?
– Talán igen. Három évvel ezelőtt, télen, amikor Sztanyiszlav Csercseszov lett az FTC vezetőedzője, hazai pályán legyőztük, majd a Fehérvárt is felülmúltuk, így jelentős előnyre tettünk szert a tabella élén. Akkor sikerült megközelítenünk a Ferencvárost minden téren, és ebben az idényben is azt érzem, olyan erős a csapatunk, hogy jó eséllyel versenyben maradhatunk vele a bajnoki címért. Ehhez alázatosan kell folytatnunk a munkát, koncentráltan kell játszanunk, nem szabad sokat beszélnünk az első helyről, nehogy elterelje a gondolatainkat, valamint nem követhetjük el ugyanazt a hibát, mint három éve.
– Akkor mi volt a gond?
– Ötből négy bajnokit megnyertünk, felléptünk a tabella élére, ám utána alulmaradtunk a két kiesővel szemben, az MTK és a Debrecen is elvitte tőlünk a három pontot, mert nem összpontosítottunk eléggé. Ez jó lecke volt, megtanította nekünk, hogy hiába a nagy különbség pontszámban, minden mérkőzésre oda kell figyelni, csak koncentráltan lehet nyerni.
– Az első tavaszi fordulóban elszenvedett székesfehérvári vereségnek mi a tanulsága?
– Nem a tőlünk megszokott attitűddel futballoztunk, hiányzott belőlünk az agresszivitás, és különösen az első félidőben passzív volt a labdás játékunk. Kicsit olyan érzésem volt, mintha még edzőmérkőzés-hangulatban lettünk volna, és ezért nagy árat fizettünk. A jó csapat hamar reagál a hibáira, úgyhogy a Ferencváros ellen más arcunkat kell mutatnunk. Biztató, hogy hét közben keményen edzettünk, mindenki összeszedetten készült, ám az csak vasárnap dől el, mennyit ért a meló.
– Milyen együttesnek tartja a Ferencvárost a januárban kinevezett Robbie Keane irányításával?
– Nem szeretném megítélni, mennyiben más a játéka, mint az előző szakmai stáb alatt volt, Robbie Keane egyébként is még csak egy hónapja vette át az irányítást. Amikor tudtam, néztem az FTC mérkőzéseit, egyedül éppen az Alkmaar ellenit nem láttam, mert fontosabb dolgom volt: a gyerekeimet kellett fektetnem, altatnom. Az MTK elleni mérkőzésén mindkét csapat jól játszott, a Fradi több helyzetet alakított ki, de nem tudta felőrölni a riválist, ahogyan Zalaegerszegen sem nyert a két gólja ellenére – az ilyen meccsek miatt szeretem a magyar bajnokságot, élvezem, hogy megjósolhatatlan a kimenetelük. Vasárnap akkor lehetünk eredményesek, ha az erősségeinket megvillantjuk, de azt ne kérje tőlem, hogy eláruljam a fegyvereinket.
A bajnokság alakulása szempontjából fontos kilencven perc elé nézünk. Ha a Puskás Akadémia otthon tartja a három pontot, hivatalosan is trónkövetelővé lép elő, vendéggyőzelem esetén az FTC sorozatbeli hetedik aranyérme kezdene kirajzolódni. Valami azt súgja, ezen a rangadón nem lesz döntetlen a végeredmény… |
– Dibusz Dénes sérülés, Varga Barnabás pedig eltiltás miatt nem léphet pályára. Mit gondol, előnyt jelenthet a hiányzásuk?
– Én inkább onnan közelítem meg, hogy mi Wojciech Gollára nem számíthatunk az ötödik sárga lapja miatt, valamint Szolnoki Rolandra sem sérülés miatt – nagyon várjuk vissza a csapatba. Nyilvánvaló, hogy Dibusz Dénes és Varga Barnabás remek futballista, de azt nem lehet megmondani, hogy nélkülük gyengébb lesz-e a Ferencváros. Egyrészről nehéz játszani a Fradi ellen, mert roppant erős együttes, tele jó képességű labdarúgóval, ugyanakkor könnyebb is, mert a mi erényeinket egy ilyen ellenféllel szemben egyszerűbb kamatoztatni. A Fiorentina ellen megmutattuk, mire vagyunk képesek egy nemzetközi szinten jegyzett csapattal szemben, balszerencsével estünk ki a Konferencialigából. Ezért gondolom, hogy csakis rajtunk múlik, hányadik helyen végzünk a bajnokságban. Remélem, élvezetes mérkőzés vár ránk vasárnap, a győzelemmel megalapozhatnánk egy esetleges jó szériát.
Robbie Keane: Nem kesereghetünk Varga Barnabás eltiltása miatt
A góllövőlistát vezető Varga Barnabás eltiltás miatt nem léphet pályára a Puskás Akadémia ellen, azonban jó hír a Ferencvárosnak, hogy Alekszandar Pesics és Matheus Saldanha felépült, így mindketten ott lehetnek a Pancho Arénában, illetve egyre közelebb Naby Keita bemutatkozása, ugyanis a BL-győztes középpályás szombaton felkészülési meccsen már pályára lépett a második együttesben.
Ki pótolja a gólkirályt? Nincs könnyű helyzetben Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője, ugyanis Varga Barnabás a ZTE elleni szerdai bajnokin (2–2) megkapta ötödik sárga lapját, ezért nem léphet pályára a Puskás Akadémia elleni rangadón. A listavezető Fradi egy ponttal vezet a felcsúti együttes előtt, így nyugodtan mondhatjuk, jelentős a tétje a vasárnapi mérkőzésnek a bajnoki cím szempontjából, azaz egyáltalán nem mindegy, kikkel számolhatnak a szakvezetők. Robbie Keane egyrészt sajnálhatja, hogy az OTP Bank Liga góllövőlistáját kilenc találattal vezető támadójára eltiltás miatt nem számíthat, másrészt örülhet, hiszen a ZTE elleni meccset kihagyó Matheus Saldanha és Alekszandar Pesics visszatérhet.
„Varga Barnabás kiválása nem kis probléma, de nem állhatunk neki keseregni, ez kihívás, amit megfelelően kell kezelnünk – mondta Robbie Keane,
a Ferencváros vezetőedzője a klub honlapjának. – Alekszandar Pesics és Matheus Saldanha is bevetésre készen áll, mind a ketten jól mozogtak az edzéseken.”
Az ír szakvezető hozzátette, betegségek miatt nem volt egyszerű a felkészülés a Puskás Akadémia elleni összecsapásra, ám jó hír, hogy a két támadó mellett Cebrail Makreckis is felépült, így ő is ott lehet a Pancho Arénában vasárnap este.
„Roppant nehéz mérkőzés lesz, két jó csapat találkozik egymással – tért rá a meccsre a Fradi vezetőedzője. – Hosszú idő után szerdán, a Zalaegerszeg elleni meccs után újra a tabella élére álltunk. Idegenben, a Puskás Akadémia pályáján is nagy intenzitással szeretnénk játszani, a játékosoktól maximális koncentrációra lesz szükség, mert az ellenfél futballistái is magas szintet képviselnek.”
Robbie Keane elmondta, a klubnak fontos a fiatalok fel- és beépítése, s mind Tóth Alex, mind Kaján Norbert jól játszott a ZTE ellen. Cebrail Makreckis visszatérésével utóbbi minden bizonnyal nem lesz ott a felcsúti kezdőben, ám Tóth Alex jó eséllyel az első perctől igen. Az ifjú játékos Robbie Keane érkezése óta minden tétmérkőzésen szerepet kapott, az AZ elleni Európa-liga-találkozót és a ZTE elleni bajnokit egyaránt végigjátszotta, s azért is számíthat sok játékpercre, mert Habib Maiga hosszabb időre kidőlt sérülés miatt. Naby Keita szombaton pályára lépett az FTC második csapatában a Tiszafüred elleni felkészülési mérkőzésen (4–1), a szünetben állt be, s a beszámolók szerint ígéretesen mozgott, jó megoldásai voltak. A tartalékcsapatban Naby Keita mellett lehetőséghez jutott Szalai Gábor és Pászka Lóránd is – a mérkőzést a helyszínen nézte meg Robbie Keane. J. Á.
LABDARÚGÓ NB I
19. FORDULÓ
18.00: Puskás Akadémia FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Ferencvárosi TC | 18 | 10 | 6 | 2 | 30–18 | +12 | 36 |
2. Puskás Akadémia | 18 | 11 | 2 | 5 | 29–19 | +10 | 35 |
3. Paksi FC | 19 | 9 | 4 | 6 | 37–31 | +6 | 31 |
4. Diósgyőri VTK | 18 | 8 | 7 | 3 | 26–22 | +4 | 31 |
5. MTK Budapest | 19 | 9 | 3 | 7 | 30–25 | +5 | 30 |
6. Újpest FC | 19 | 7 | 7 | 5 | 22–18 | +4 | 28 |
7. Fehérvár FC | 19 | 7 | 3 | 9 | 25–27 | –2 | 24 |
8. ETO FC Győr | 19 | 5 | 7 | 7 | 27–27 | 0 | 22 |
9. Debreceni VSC | 19 | 5 | 4 | 10 | 30–38 | –8 | 19 |
10. Nyíregyháza | 19 | 5 | 4 | 10 | 22–32 | –10 | 19 |
11. Zalaegerszegi TE | 18 | 4 | 5 | 9 | 22–27 | –5 | 17 |
12. Kecskeméti TE | 19 | 3 | 6 | 10 | 13–29 | –16 | 15 |