A Puskás Akadémia fiatal tehetsége elmondta, még nem számolnak a bajnoki címmel

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2025.02.23. 09:21
Vékony Bence (88) első gólpasszát jegyezte az NB I-ben (Fotó: Árvai Károly)
Újabb három ponttal lett gazdagabb a Kecskeméti TE elleni meccs után a listavezető Puskás Akadémia. A 4–2-es győzelemből a 19 éves Vékony Bence a hajrában adott gólpasszal vette ki a részét.

„Saját magunknak alakítottuk úgy, hogy izgalmas lehetett volna a meccs vége, hiszen 3–2-nél eléggé ránk jött a Kecskemét. Úgy emlékszem vissza a negyedik gólunkra, hogy Nagy Zsolt lepasszolta nekem a labdát a tizenhatoson belül, kerestem a társakat, és szerencsére megtaláltam Favorov fejét, aki nagyon szépen befejelte a labdát” – idézte fel Vékony Bence az első NB I-es gólpasszát, amely hozzásegítette a Puskás Akadémiát ahhoz, hogy beállítsa a 4–2-es végeredményt. 

Videónkban a 19 éves középpályás arról is beszél, hogy a 3–0-s első félidő után miért tudott a KTE visszajönni a meccsbe, illetve mennyire téma a csapaton belül a bajnoki cím lehetősége.

Labdarúgó NB I
2025.02.22. 16:28

Hatgólos mérkőzésen győzött, és növelte előnyét a tabella élén álló Puskás Akadémia

Háromgólos hátrányból majdnem kiegyenlített az utolsó helyezett Kecskemét, de a hajrában a hazaiak bebiztosították győzelmüket.
Labdarúgó NB I
2025.02.22. 19:54

Hornyák Zsolt elárulta, téma-e a bajnoki cím a Puskás Akadémia öltözőjében

Gera Zoltán: Csalódás, hogy ilyen naivan játszottunk, túl sok esélyt adunk a Puskás Akadémiának.

 

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ
PUSKÁS AKADÉMIA FC–KECSKEMÉTI TE 4–2 (3–0)
Felcsút, Pancho Aréna, 1042 néző. Vezette: Erdős
Gólszerző: Nisillä (6.), Nagy Zs. (20.), Levi (30.), Favorov (90.), ill. Zsótér (48.), Zeke (59.)

A találkozó online, szöveges tudósítása itt olvasható!

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból fordított a KTE; megszakadt a BVSC rossz sorozata – ez történt eddig az NB II-ben

Labdarúgó NB II
16 perce

Emberhátrányban összeomlott a Szentlőrinc a Kecskeméttel szemben

Labdarúgó NB II
2 órája

Varga Barnabás a Paks ellen játszhatja 100. meccsét FTC-mezben

Labdarúgó NB I
7 órája

Hornyák Zsolt: Máskor ennyi helyzetből két-három gólt szerzünk

Labdarúgó NB I
8 órája

Dzsudzsák szabadrúgásgólja után az egy pontnak is örülhetett a Loki az ETO ellen

Labdarúgó NB I
19 órája

Csak a védelmek jeleskedtek, nem esett gól az Újpest felcsúti vendégjátékán

Labdarúgó NB I
22 órája

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:56

Szolnoki Roland: Győzni kellene, hogy kimásszunk a gödörből

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:05
Ezek is érdekelhetik