Nemanja Antonov nem lesz tagja az MTK tavaszi keretének

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2025.01.07. 16:10
Nemanja Antonov tavasszal nem lesz tagja az MTK felnőtt keretének (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest a honlapján tudatta, hogy útra kelt a csapat a törökországi edzőtáborba, de a fővárosi kék-fehérek közölték azt is, hogy szerb védőjük, Nemanja Antonov tavasszal már nem lesz tagja a felnőttcsapat keretének.

Az MTK ismertette, hogy 22 játékos utazott/utazik el a törökországi edzőtáborba, de Csenterics Ádám, Kosznovszky Márk és Németh Krisztián még itthon folytatja a rehabilitációt kisebb sérülése után, így ők később csatlakoznak a társakhoz. A klub ismertette, hogy nem tart a csapattal Nemanja Antonov, aki tavasszal nem lesz tagja a felnőtt keretnek – a 29 éves bal oldali védő 2020-ban a belga Mouscrontól igazolt Újpestre, ahonnan 2023 nyarán szerződött az MTK-hoz, az NB I-ben 129 mérkőzésen 11 gólig és 23 gólpasszig jutott, míg a Magyar Kupában 20 találkozón kétszer volt eredményes három gólpassz mellett.

Az MTK Törökországban három felkészülési mérkőzést játszik (január 11-én, 16-án és 17-én): az ellenfelek között lesz a román bajnokságot vezető FC Universitatea Cluj, a szerb élvonalbeli FK IMT Novi Grad és a lengyel Motor Lublin is.

Az MTK KERETE A TÖRÖKORSZÁGI EDZŐTÁBORBAN
Bakó Sámuel, Balázs József, Bene Domonkos, Bobál Dávid, Bognár István, Demjén Patrik, Csenterics Ádám *, Hei Viktor, Horváth Artúr, Ilia Beriashvili, Kádár Tamás, Kata Mihály, Kenesei Noel, Kosznovszky Márk, Kovács Patrik, Marin Jurina, Molnár Ádin, Molnár Rajmund, Nagy Zsombor, Németh Krisztián*, Róbert Polievka, Stieber Zoltán, Szőke Gergő, Varju Benedek, Végh Bence
*-gal jelöltek később csatlakoznak a kerethez

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Nemanja Antonov (szerb)

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás a Paks ellen játszhatja 100. meccsét FTC-mezben

Labdarúgó NB I
2 órája

„Hiba volt, amikor azt mondták, már abba kellene hagynom” – Dzsudzsák Balázs az ETO FC elleni góljáról

Labdarúgó NB I
3 órája

Hornyák Zsolt: Máskor ennyi helyzetből két-három gólt szerzünk

Labdarúgó NB I
4 órája

Dzsudzsák szabadrúgásgólja után az egy pontnak is örülhetett a Loki az ETO ellen

Labdarúgó NB I
15 órája

Csak a védelmek jeleskedtek, nem esett gól az Újpest felcsúti vendégjátékán

Labdarúgó NB I
17 órája

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:56

Szolnoki Roland: Győzni kellene, hogy kimásszunk a gödörből

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:05

Címlapsztori: az NB I becsült értéke csökkent, de csúcson a játékoseladásból származó bevétel

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:20
Ezek is érdekelhetik