Nagy verést kapott Veszprémben a futsalbajnokságot vezető, a túlélésért küzdő Haladás

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.01.06. 22:07
A győztes veszprémiek (Fotó: Vehir.hu Futsal Veszprém, Facebook)
A Veszprém 5–1-re legyőzte a tabellát vezető, ám nehéz anyagi helyzete miatt meggyengült Haladást a férfi futsal NB I hétfői játéknapján.

A veszprémiek Fellembek Zétény (2), Thiago, Gerencsér Antal és Tatai József góljával győztek, a szombathelyiek szépítő találatát Kovács Máté szerezte. „Kalapot emelünk a Haladás előtt, amely »megfogyva bár, de törve nem« páratlan küzdőszellemről tett tanúbizonyságot!” – ezzel a posztszöveggel tette ki az eredményt Facebook-oldalára a győztes Veszprém, amely az ötödik helyen áll  a tabellán.

Ami az említett megfogyást illeti… Pálmay Tamás, a Haladás szakágvezetője a mérkőzésre készülve a szombathelyiek klubhonlapjának elmondta: a bizonytalan helyzet miatt eddig négy játékos döntött a távozás mellett, Vas Ádám az Újpest FC, Hadházi Sándor a Veszprém, Rutai Balázs a Kecskemét, míg Vatamaniuc-Bartha Dávid a Nyíregyháza kötelékében folytatja pályafutását.

„Nem tért vissza Brazíliából a három légiósunk, valamint a szakmai stáb sem. Ez teljesen érthető, ők egyelőre várakozó állásponton vannak, mivel nem látják azt, hogy a feltételek biztosítva lennének. Információink szerint több másik játékosunk is tárgyal az eligazolásáról, de ezek az ügyek még nem zárultak le. Sziffer András edző pedig január végéig vállalta a felnőttcsapat irányítását. Annyi jelenleg biztos, hogy hétfőn Veszprémben pályára fogunk lépni, ám az még bizonytalan, hogy milyen összetételben” – idézte a klubhonlap néhány napja Pálmayt, aki arról is beszámolt, hogy több, Ausztriában nagypályán játszó labdarúgó jelentkezett be, hogy akár ingyen is futsalozna a Haladásban.

A szakosztályvezető elmondta: azon dolgoznak, hogy végig tudják játszani a 2024–2025-ös idényt.

FÉRFI FUTSAL NB I
17. FORDULÓ
Vehir.hu Futsal Veszprém–Haladás VSE 5–1
SG Kecskemét Futsal–MVFC Berettyóújfalu 5–1
Magyar Futsal Akadémia–TFSE-Tent Budapest 5–1
Aramis SE–B-Kerép Nyírbátori SC 3–1
Újpest FC–DEAC 5–4
Rubeola FC–Á-Stúdió Futsal Nyíregyháza 1–6

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA       
  1. Haladás

17

14

1

2

89–37

52

43

  2. Kecskemét

17

12

1

4

77–47

30

37

  3. Nyíregyháza

17

11

2

4

81–48

33

35

  4. Újpest

17

11

2

4

62–42

20

35

  5. Veszprém

17

10

1

6

81–30

51

31

  6. Aramis

17

9

1

7

53–56

–3

28

  7. Berettyóújfalu

17

7

6

4

46–39

7

27

  8. Nyírbátor

17

8

2

7

49–62

–13

26

  9. Magyar Futsal Akadémia

17

5

1

11

50–67

–17

16

10. DEAC

17

3

3

11

45–51

–6

12

11. Rubeola

17

1

0

16

16–114

–98

3

12. TFSE

17

0

2

15

32–88

–56

2

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik