A megszűnés fenyegeti a Haladás futsalcsapatát – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2024.12.17. 14:19
Az elmúlt években sikert sikerre halmozott, most mégis a megszűnés fenyegeti az együttest (Fotó: Vas Népe/Cseh Gábor)
A Vas vármegyei hírportál, a vaol.hu értesülései szerint az is elképzelhető, hogy megszűnik a Haladás VSE sikert sikerre halmozó futsalcsapata. A játékosok hónapok óta nem kaptak fizetést, és a jövő egyelőre bizonytalannak, sőt, inkább sötétnek tűnik Pálmay Tamás szakágvezető szerint.

A négyszeres magyar bajnok, ötszörös kupagyőztes, mindkét fronton címvédő Haladás VSE NB I-es futsalcsapata annak ellenére teljesített nagyszerűen az őszi szezonban, hogy a játékosok, a szakmai stáb tagjai szeptember 10-én kaptak utoljára fizetést – írta meg a vaol.hu, amely Pálmay Tamás szakágvezetőt is megszólaltatta a kialakult helyzettel összefüggésben: „Toronymagasan vezetjük a bajnokságot, kilenc pont az előnyünk a második Kecskemét előtt, csak egyszer kaptunk ki, mi rúgtuk messze a legtöbb gólt, mi kaptuk a legkevesebbet” – foglalta össze az együttes teljesítményét, hozzátéve azt is, hogy ezeket az eredményeket a játékosok úgy érték el, hogy hónapok óta nem kaptak fizetést.

A bizonytalan jövőről is elmondta a véleményét Pálmay, aki szerint a jelenlegi helyzetben többféle forgatókönyv is elképzelhető – legrosszabb esetben az is, hogy végleg megszűnik a futsalcsapat. 

„December 6-án játszottuk le az idei utolsó tétmeccsünket. Akkor abban maradtunk, hogy akkor gyűlünk majd össze egy megbeszélésre, ha már tudjuk, hogy mit hoz a jövő, ami most egyelőre nagyon bizonytalan. Sokféle forgatókönyv lehetséges. Elképzelhető, hogy az elmúlt években sikert sikerre halmozó csapat megszűnik, a játékosok szétszélednek. Benne van a pakliban, hogy »csökkentett üzemmódban« fejezzük be a bajnokságot: az itt maradó felnőtt játékosokat az utánpótlásunkból egészítjük ki. Én abban bízom, hogy januárban változatlan felállásban, változatlan célokkal folytatjuk a pontvadászatot – de belátom, most erre van a legkevesebb esély... Az edzők, légiósok hazautaztak Brazíliába, ám ha rendeződik a helyzet, visszatérnek. A fiúk is várják a híreket, hiszen választ kell adniuk az ajánlatokra. Az idő sürget, a bajnokság január 6-án folytatódik, vagy velünk, vagy nélkülünk. A probléma nagyon nagy, túlmutat a futsalcsapat kérdésén, itt már az anyaegyesület jövője a tét” – mondta el a Vaolnak Pálmay. 

 

Legfrissebb hírek

A magyar futsalválogatott másodszor is legyőzte Costa Ricát

Magyar válogatott
2025.10.20. 07:21

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

A magyar futsalválogatott Costa Ricában nyert

Magyar válogatott
2025.10.18. 08:08

Az Újpest elvette a Nyíregyháza veretlenségét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.10.10. 21:56

Futsal NB I: nem bírt otthon a Berettyó az újonccal

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 21:04

A Nyíregyháza kiütötte az előző idény döntősét; továbbra is hibátlan a címvédő

Labdarúgó NB I
2025.10.06. 22:13

Futball bel- és külháborúk – Csinta Samu publicisztikája

Magyar válogatott
2025.09.26. 23:18

Majdnem felállt Pécsett a háromgólos hátrányból a Magyar Futsal Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 21:14
Ezek is érdekelhetik