Kosznovszky Márk: sok munka, jó forma

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2025.01.05. 10:38
Kosznovszky Márktól (jobbra) sokszor csak szabálytalanul lehetett elvenni a labdát az ősszel (Fotó: Török Attila)
A lapunk őszi rangsorában előkelő helyen végző Kosznovszky Márk a válogatott szakmai stábjának figyelmét is felhívhatja magára az MTK-ban.

CSAK ÍGY TOVÁBB! – ez is lehetne a jelszó az MTK Budapestnél. A fővárosi klub is elkezdte a munkát 2025-ben, Horváth Dávid vezetőedző pénteken tartotta meg az idei első edzést. És hasonló lehet a célja Kosznovszky Márknak – a 22 éves középpályás lapunk osztályzatai alapján a teljes élvonalbeli mezőnyben az előkelő hetedik helyen végzett, legelöl klubtársai közül.

Csak így tovább!

„Örülök, hogy az ősz így alakult, de ha őszinte vagyok, inkább az előttünk álló tavasszal számítottam ilyen teljesítményre – mondta lapunknak Kosznovszky Márk. – Merthogy a nyári szünet nem alakult jól, a sarkamból letört egy darab, ezért a felkészülés első két-három hetét ki kellett hagynom, később csatlakoztam csak a többiekhez. Úgy éreztem, kicsit lemaradtam tőlük, ezért amikor kezdődött a bajnokság, úgy gondoltam, kell egy kis idő, hogy utolérjem őket, formába lendüljek. Természetesen nagyon örülök, hogy másképpen alakult, egyre több önbizalmam lett a bajnokság során.”

Erre volt is oka: az első három fordulót még ki kellett hagynia a sérülés miatt, a Ferencváros ellen gólpasszt adott, a DVSC ellen kettőt, majd három egymást követő fordulóban a kapuba talált: a Kecskemét, a Diósgyőr és az Újpest ellen, a DVTK otthonában szerzett gólja szépségdíjas volt.

Elmondta, már az előző bajnokság végén érezte, hogy számít rá a Horváth Dávid vezette szakmai stáb. Most az a kérdés, minek tulajdonítható leginkább, hogy az edzői bizalomnak ennyire meg tudott felelni.

„Rengeteget dolgoztam azért, hogy jó formában legyek – válaszolta. – Fiatal vagyok, mindennap tanulhatok valamit, az edzéseken ugyanúgy, mint a mérkőzéseken. Egyre jobban megismertem magam, tudom, mire van szükségem ahhoz, hogy a mérkőzések idején friss legyek és sokat tudjak futni. Ha a meccsek sorrendje megengedte, több konditermi edzésen vettem részt, a dinamikus láberőt fejlesztő gyakorlatokra nagy hangsúlyt fektettem, sokat nyújtottam, odafigyeltem a regenerációs programra is: használtam a jégkádat, a krioszaunát. Az pedig, hogy a Nemzeti Sport őszi álomcsapatába bekerültem, nagyszerű visszaigazolása annak, hogy érdemes ezt a munkát elvégezni, hiszen jól látható az eredménye. Így, ha a céljaimról kérdeznek, azt mondom, ezt szeretném továbbvinni, ugyanígy beletenni a plusz munkát, az edzéseken a maximumra törekedni, és akkor annak biztosan meglesz az eredménye.”

Az őt jól ismerők nem lepődtek meg, hogy nagyszerűen szerepelt az ősszel, sokan azt sem tartanák meglepőnek, ha Marco Rossi szövetségi kapitány is felfigyelne rá – a gyerekkori álma teljesülne ezzel. Rengeteget fut (meccsenként 11-12 ezer métert), továbbá a statisztikai adatok szerint kiemelkedő számokat produkál a sprintekben is

„Sokat dolgoztam ezen – magyarázta. – Futni mindig is tudtam, de fejlődnöm kellett, hogy minél hasznosabb legyen a csapat számára ez a futóteljesítmény. A sprintek számát és sebességét is folyamatosan növelni akartam, így lesz ez a folytatásban is.”

Kosznovszky Márk korábban két évig Olaszországban futballozott, és egyszer, a Parma–Sampdoria mérkőzésen pályára is lépett az olasz élvonalban.

„Nagy élmény volt, Olaszországban is rengeteget tanultam – idézte fel azt az időszakot. – Sajnos ez a Covid-időszak idején történt, így nem lehettek nézők azon a mérkőzésen, ezt a mai napig sajnálom. Ugyanakkor testközelből láthattam, hogyan edz, miként készül a mérkőzésre Bruno Alves, Gervinho vagy éppen Juraj Kucka. Biztosan tudom hasznosítani az ott tanultakat.”

Ezt gondolják az MTK szurkolói is: csak így tovább!

NB I
18. FORDULÓ
Február 1.
DVSC–Nyíregyháza Spartacus FC
Kecskeméti TE–ZTE FC
DVTK–Újpest FC
Fehérvár FC–Puskás Akadémia
Ferencvárosi TC–MTK Budapest
Paksi FC–ETO FC Győr 

   
  1. Puskás Akadémia

17

11

2

4

29–18

+11

35

  2. Ferencvárosi TC

16

10

4

2

28–16

+12

34

  3. Diósgyőri VTK

17

8

6

3

25–21

+4

30

  4. MTK Budapest

17

9

2

6

30–23

+7

29

  5. Paksi FC

17

8

3

6

34–30

+4

27

  6. Újpest FC

17

7

6

4

21–14

+7

27

  7. Fehérvár FC

17

6

3

8

24–25

–1

21

  8. Nyíregyháza 

17

5

3

9

21–29

–8

18

  9. ETO FC Győr

17

4

6

7

23–26

–3

18

10. Zalaegerszegi TE

16

4

4

8

20–24

–4

16

11. Debreceni VSC

17

3

4

10

25–37

–12

13

12. Kecskeméti TE

17

2

5

10

12–29

–17

11

AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik