Három ponttal távozott Győrből a Puskás Akadémia

Vágólapra másolva!
2024.12.04. 20:55
Megérdemelt vendégsiker (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I 5. fordulójából szerdán bepótolt mérkőzésen az ETO FC Győr 2–0-ra kikapott odahaza a Puskás Akadémiától.

 

LABDARÚGÓ NB I
AZ 5. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
ETO FC Győr–Puskás Akadémia FC 0–2 (Nagy Zsolt 11., Golla 63.)
Győr, ETO Stadion, 1562 néző. Vezette: Antal P.

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Ajándék lövőhelyzet volt a javából! Az addig a felszabadításokban jeleskedő ETO FC Győr a 11. percben sorozatos megingások eredményeként hátrányba került a Puskás Akadémia ellen. Volt kiket korholni a kapott gólért: Samsindin Ouro, Heitor, majd Zseljko Gavrics is tisztázhatott volna a vendégakció közben, ám egyiküknek sem sikerült, Nagy Zsolt pedig senkitől sem zavartatva tüzelhetett. Noha a felcsútiak 28-szoros válogatott futballistája az idényben tizenháromszor próbálkozott a büntetőterületen kívülről, eddig nem jegyzett gólt onnan, ám tizennegyedik kísérlete sikerrel járt, kíméletlenül lőtte a labdát a bal alsó sarokba – egymást követő harmadik bajnokiján talált be.

Arra lehetett számítani, hogy hátrányban a győriek nagy erőket mozgósítanak majd, hogy felérjenek egykori neveltjük, Pécsi Ármin kapuja elé a gólszerzés reményében, ám egy-egy szögletből vagy szabadrúgásból beívelt labdát leszámítva nem tudták megközelíteni. A PAFC magabiztosan, hátulról építkezve járatta a labdát, de csak ritkán jutott a támadóharmadba. Semmilyen rendkívüli esemény sem zavarta meg a mérkőzést abban, hogy unalmasan csordogáljon, kidolgozott helyzetet egyik oldalon sem jegyezhettünk fel. A 30. percben a győri stábtagok és szurkolók a fejükhöz kaptak, amikor a csapat legjobb formában lévő védője, Eneo Bitri a csípőjét fájlalva a földre rogyott, miután rosszul ért talajt egy fejpárbajt követően. Szerencséjére nem kellett cserét kérnie, az ápolás után a pályán maradhatott – nem úgy Albion Marku, akit a 39. percben lecserélt Borbély Balázs vezetőedző. A jobbhátvéd helyére Claudiu Bumba állt be, hogy felpörgesse a házigazda játékát és fazont szabjon neki – merthogy addig meglehetősen esetlen és hibáktól hemzsegő volt. A zöld-fehérek 4–2–3–1-es hadrendre álltak át, igyekeztek többet kockáztatva támadást építeni, de továbbra is rengeteget ügyetlenkedtek, megköszönhetik a felcsútiaknak, hogy labdavesztéseik után nem rohanták le őket.

A fordulás után a Puskás Akadémia többször is veszélyeztetett, előbb Lamin Colley, majd Szolnoki Roland hagyott ki helyzetet. Az 53. percben a bal oldali szabadrúgást elvégző Mikael Soisalo beadásnak szánt labdája a bal oldali kapufán csattant – ezt is megúszta az ETO. A győriek kijöttek a szorításból, lendületesebb akciókat vezettek, amelyeket időnként a vendégek szabálytalansága akasztott meg. A 64. percben azonban megduplázta előnyét a PAFC, Wojciech Golla feltartóztathatatlanul mozdult rá a labdára, és a kapuba fejelt – ez volt a csapat tizenegyedik fejes gólja a bajnokságban, amivel a vonatkozó lista élén áll. Két perccel később szépíthetett volna a Győr, ám a kapufa kisegítette a felcsútiakat Claudiu Bumba fejesénél. A két vendéggólra nem érkezett válasz, így a Puskás Akadémia egymást követő harmadik mérkőzését megnyerve vezeti a tabellát, és újabb lépést tett az őszi elsőség felé (igaz, a Ferencváros kettővel kevesebbet játszott). A hat meccse nyeretlen győrieknek pedig valamit ki kell találniuk, ha nem akarnak a kiesőjelöltek közé tartozni. 0–2

 

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Puskás Akadémia15102326–14+1232
2. Ferencvárosi TC1384122–11+1128
3. MTK Budapest1582525–17+826
4. Diósgyőri VTK1575320–18+226
5. Paksi FC1573529–25+424
6. Újpest FC1565418–12+623
7. Fehérvár FC1553720–22–218
8. Nyíregyháza Spartacus1553721–26–518
9. ETO FC Győr1536617–22–515
10. Zalaegerszegi TE1434718–22–413
11. Debreceni VSC1424818–28–1010
12. Kecskeméti TE15231011–28–179

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik