Hornyák Zsolt: Az akaraterőmnek köszönhetem mindazt, amit elértem

– Igaz, hogy szeret főzni?
– Nem igaz… Egyenesen imádok! – válaszolta lapunknak adott interjújában Hornyák Zsolt, az NB I-es tabellán jelenleg az első helyen álló Puskás Akadémia 51 éves vezetőedzője. – A mérkőzések után sokszor a konyhában vezetek le. Magam mellé teszem a laptopomat, időnként kétszer is visszanézem az aznapi meccsünket, közben pedig főzök. Ez kapcsol ki.

– Van specialitása?
– A marhahúsféléket részesítem előnyben, steakspecialista vagyok. A gyerekeim viszont a leveseimet szeretik. Mondjuk úgy, több menüsorral is ki tudok rukkolni.

– Ez mintha a kispadnál is így lenne, valahogy mindig kitalál valami újat. Mi a titok?
– Nincs titok. Hacsak annyi nem, hogy az öltöző a családom. A játékosokra, a klubnál dolgozókra úgy tekintek, mint a hozzám legközelebb állókra. Év közben több időt töltök velük, mint a feleségemmel és a gyerekeimmel. Az öltöző hangulata rendkívül fontos, meghatározza a hétköznapokat. Odabent lehet poénkodni, viccelődni – sőt, sokszor kell is –, ám a pályán nincs pardon, nincs mellébeszélés. Nekem az a legnagyobb elismerés, hogy öt év alatt eljutottunk odáig, hogy már mindenhol komolyan vesznek bennünket. A legerősebb magyar csapatokkal, így a Ferencvárossal is felvesszük a versenyt.

Magyarul tanította a szlovák gyerekeket

– A nyáron a Konferencialiga selejtezőjében kevés híján kiejtették a sztárokat felvonultató Fiorentinát, októberben díszes ünnepség keretében letette a magyar állampolgársági esküt, felcsúti csapatával pedig az NB I-es tabella élén telelnek. Soha rosszabb szezont?
– Panaszra nincs okom, de aki ismer, tudja, sohasem vagyok elégedett. Nálam nincs olyan, hogy hátradőlök a fotelben és azt mondom, igen, ez most tökéletes volt.

– Még akkor sem, ha láthatóan kihozta a maximumot a csapatából?
– Fontos, hogy mindig legyenek céljaink. Harcos típus vagyok, nálam lehetetlen nem létezik. Ezt talán a gyerekkoromból hoztam magammal.

– Mire gondol?
– Falusi gyerek vagyok, Köbölkúton nőttem fel, kilencéves koromban Pozsonyba költöztünk. El kellett fogadtatni magamat az utcai gyerekek között, ott azt sem tudták, milyen név az a Zsolt… Akkoriban magyarként nehéz volt Pozsonyban, később, amikor futballozni és jégkorongozni kezdtem, a pályán is meg kellett küzdenem a helyemért. De látták rajtam, kemény fából faragtak, mindenbe beleállok. Végül megkedveltek. Akaratos gyerek voltam, magyarul tanítottam a szlovák srácokat. Valahogy már akkoriban is elértem, amit akartam.

– Köbölkútra szokott hazajárni?
– Természetesen, a szüleim, a nagyszüleim is ott vannak eltemetve. Most már csak a keresztanyám és néhány unokatestvérem él ott, no meg a régi barátok. Aktívan segítem a falumat, legutóbb a focipályát újítottuk fel. Sohasem felejtem el az ott töltött éveket… Az utca végén laktunk, ahogy mondani szokták, a kertek alatt, szőlődombok és erdős részek között, nekem nem létezett szebb táj ennél. Nyáron fociztunk, télen pedig korcsolyáztunk.

– A jégkorong nem volt opció?
– Telente rengeteg időt töltöttem a jégen. Később aztán, amikor Pozsonyba költöztünk, profi csapatban is jégkorongoztam. Olyan jól ment, hogy az edzők folyamatosan győzködtek, válasszam a hokit. De nálam mindig is a futball az örök szerelem.

A fiatalokra nagyon oda kell figyelni

– Legendás őszinte nyilatkozatairól. Ha valami bántja, nyíltan elmondja, de az örömét sem szokta leplezni. Mindig ilyen volt?
– Édesapám egyenes ember volt, sohasem rejtette véka alá a véleményét. Ez nem mindig esett jól. Kilenc évvel idősebb bátyám és én is fociztunk, a meccsek után a családi asztalnál gyorsan kiderült, mi nem tetszett neki. Ebben édesapámra ütöttem. Sokszor én is lobbanékony vagyok, de egyben őszinte is. Amiben ugyancsak hasonlítunk, nálam sem volt soha rossz szándék a szenvedélyesség mögött.

– Az őszinteségéből szokott konfliktusa lenni?
– Aki nem ismer, az könnyen megsértődik. Játékosként is a maximumra törekedtem, edzőként is ez visz előre. Nem voltam szupertehetség, amit elértem, azt az akaraterőmnek köszönhetem. Nem kertelek, ilyen vagyok. A játékosaimat eleinte szép szóval próbálom motiválni, de ha az nem segít, erőből szoktam megoldani. Kemény kritikával próbálom kimozdítani a komfort­zónájukból, muszáj kibillenteni őket. De rosszat soha senkinek nem akarok. Nálam ez a motiváció egyik eszköze.

– Mégis hogyan tud vezetőedzőként évről évre megújulni?
– A legtöbb klubnál az eredményre hajtanak. Nálunk, a Puskás Akadémiánál több cél lebeg a szemünk előtt, ebből az egyik legfontosabb a nevelés. Talán azért vagyok még mindig a kispadon, mert engem is ez éltet. Lerágott csont, de itt van Nagy Zsolt esete, aki a válogatottságig vitte, de említhetném Pécsi Ármint, akit tizenhét évesen állítottam a kapuba. Futsalos múltja van, a magyar mezőnyben neki a legjobb a lábmunkája. Ha ilyen ütemben fejlődik, három-négy éven belül nemzetközi szintre juthat.

– Nehéz a fiatalokkal?
– A saját nevelésű játékosokra külön figyelmet fordítok, próbálok második apjuk lenni. Kíváncsi vagyok rá, hogyan teljesítenek az iskolában, van-e gondjuk-bajuk. A mostani tizenhét-tizennyolc éveseink között három-négy kiugró tehetség is van, de meg kell érteni, egyszerre nem lehet őket a mély vízbe dobni. Azzal a csapatnak, az eredményeknek és nekik is ártanék.

Stadler József gabonával csábította a birodalmába

– Kimondani is elképesztő, de több mérkőzése van a Puskás Akadémia kispadján, mint az önt megelőző felcsúti edzőknek összesen. Arról nem is beszélve, hogy az NB I-ben is magasan ön a legrégebb óta regnáló vezetőedző. Büszke rá?
– Sohasem voltam a számok embere. A pályán is inkább a szememnek hiszek, mint a statisztikáknak. Nagy eredmény, hogy ilyen messzire jutottam, különösen úgy, hogy hosszú utat jártam be, míg Magyarországra találtam. Mielőtt a Puskás Akadémiához érkeztem, dolgoztam Örményországban, Máltán, Oroszországban és Csehországban is. Itt most jó ideje úgy érzem, jókor vagyok jó helyen.

– Igaz, hogy annak idején kevésen múlott, hogy játékosként is az NB I-be szerződjön?
– Amikor Oroszországba szerződtem, a Ferencváros is keresett. A magam részéről szívesen jöttem volna Magyarországra, de az Inter Bratislava végül a Dinamo Moszkvának adott el, a pénz döntött. De korábban Stadler József is keresett, akkoriban épült az akasztói stadion, Kiskőrösön játszották a hazai meccseiket, de nem mertem komolyan venni a megkeresést. Minden szerepelt az ajánlatban, búza, gabona, különböző árfolyamok.

– A Ferencváros évtizedek múltán is téma… Mit gondol, a tavasszal is megszoríthatják a bajnokcsapatot?
– A Fradi kerete nagyon erős, de mi szeretnénk hosszú távon is felvenni vele a versenyt. A tavasszal továbbra is szervezettnek, egységesnek kell lennünk.

– Az ünnepek idején teljesen ki tud kapcsolódni?
– A feleségemmel és a hétéves kislányommal síelni megyünk néhány napra, a többi időt odahaza töltjük. A feleségem év közben rengeteg terhet vesz le a vállamról, sokszor apaként is helyettesít. Ilyenkor csakis rájuk akarok figyelni. A karácsony előtti napokban aztán a konyhába is beveszem magam, a töltött káposzta elkészítését nem bízom másra.

Csehszlovák és szlovák bajnokságot is nyert játékosként

A köbölkúti származású Hornyák Zsolt (a képen a labdával) futballistaként több helyen is megfordult. Igazolt játékosként a Slovan Bratislavában kezdett, majd Kassán, az Inter Bratislavában és a Dinamo Moszkvában is futballozott. Ötször nyert szlovák bajnokságot (a Slovannal és az Interrel egyaránt kétszer, valamint egyszer a Kassával), kétszer Szlovák Kupát (Inter), egyszer pedig csehszlovák bajnoki címet (Slovan). A korábbi védő háromszor lépett pályára a szlovák nemzeti együttesben. Felcsútra érkezése előtt Örményországban, Máltán, Oroszországban és Csehországban is dolgozott edzőként.

NS-szakértő: CSANK János, a Váccal és a Ferencvárossal bajnok edző, korábbi szövetségi kapitány

„NEHÉZ MEGÍTÉLNI egy-egy edzőt, ha nem látjuk, hogyan viselkedik az edzéseken vagy a mérkőzésen. Inkább alsóbb osztályú meccsekre járok, ott nincs ezerkétszáz hátrapassz percenként, mert a néző azonnal kiabál: milyen foci ez?! Meg azért sem megyek ma már, mert nyugdíjasjegyet kell vennem, régen az MLSZ adott edzői igazolványt, azzal beengedtek, ma már nem. Belefér, nem azt mondom, de ez ciki nekem, és főleg a magyar futballnak – rosszul gondolom? Na mindegy. Hornyák Zsolt? A csapata nyugodt, és ha jön egy-két pofon, gyorsan talpra áll a társaság, nem lábadozik hetekig, ez nagy előny. A fiatalokat is bedobja, ebben a kapusgyerekben, Pécsi Árminban van anyag, ügyes, de még kell vele dolgozni, a légiósok is rendben vannak. Én is hat évig voltam először Vácon, Felcsúton is hasonló lehet a rend. Mi még beszélgettünk az előző korosztály edzőivel, az edzői továbbképzés sem online volt 1982-ben, hanem Sopronban találkoztunk. Ott mondta Baróti Lajos bácsi: az öltözőben, a pályán te vagy a főnök, az irodában a vezető − ma próbáld ezt meg! Az öltöző a csapat otthona, oda senki sem mehet be kritizálni a játékost, fent az emeleten, az rendben van. A másik kulcskérdés az igazolás: oké, hozzatok hat új embert, de legalább kettő, de inkább három az legyen, akit én mondok – ha klub­igazgató, sportigazgató van az edző feje felett, miért az edzőt rúgják ki, ha háromszor kikapunk? Ez működhet jól Felcsúton, mindenki tudja, mi a feladata, a vezetők nem akarnak edzést tartani, Hornyák Zsolt sem akar klubot vezetni. Ha rend van és nyugalom, jönnek a győzelmek.”