„Boldog vagyok, hogy hazajöttem Paksra” – Ádám Martin a Nemzeti Sportnak

SZABÓKY ZSOLTSZABÓKY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.12.18. 20:30
null
Mint ismert, Ádám Martin hivatalosan is hazatért, a labdarúgó NB I-ben szereplő korábbi csapatához, a Pakshoz szerződött. Az NSO Tv egyből a szerződtetését követően készített interjút a magyar válogatott csatárával.

 

„Volt több megkeresésem is, de úgy gondoltuk, hogy kicsit fel kell töltődnöm, előtérbe kell helyeznem olyan dolgokat is, mint a válogatott szereplés. Boldog vagyok, hogy hazajöttem” – mondta Ádám Martin hazatéréséről, majd beszélt arról is, hogy kikerült a nemzeti csapat keretéből ősszel.

„A mag együtt maradt távozásom óta, mindenkit ismerek a pályáról, az öltözőből. Nem lesz gond a beillesztésével. Szeretném segíteni a csapatot ott, ahol tudom, ott folytatni a gólszerzést, ahol abbahagytam. Azt gondolom, ehhez minden adott lesz. Ami a célokat illeti, oda kell érni a nemzetközi kupaindulás egyik helyére” – mondta, majd kitért szakállnyírós fogadalmára is az NSO Tv videójában...

 

Legfrissebb hírek

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
16 órája

A Győri ETO edzője az anyai örömök előtt állókról: Tudtam a szándékukról, ezért is „igazoltuk túl” magunkat

Kézilabda
18 órája

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 18:50

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 17:03

Paksi FC: Ádám Martin felépült sérüléséből

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 17:01

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36

Videó: Dejan Boldor pazar gólt lőtt szabadrúgásból, majd Megyeri Balázsnak ajánlotta

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:27
Ezek is érdekelhetik