„Bátor döntést hoztam a derbin” – interjú az ősz legjobb játékvezetőjével, Bogár Gergővel

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.12.23. 09:15
Bogár Gergő
Lapunknál Bogár Gergő lett az őszi szezon legjobb játékvezetője: a 33 éves bíró elmondta, rendszeresen figyeli a Nemzeti Sporttól kapott osztályzatokat.

– Meglepődött, hogy lapunk osztályzatai alapján ön lett az ősz legjobb játékvezetője?
– Meglepődtem, nagy elismerés ez nekem – mondta a 33 éves Bogár Gergő. – Amióta NB I-es játékvezető vagyok, nem végeztem az első helyen a Nemzeti Sport rangsorában az ősszel és az idény végén sem. Tíz bajnokit vezettem ebben a szezonban, érzem, jó teljesítményt nyújtottam, s a visszajelzések is pozitívak voltak. Nyilván egy-egy játékvezető életében szinte minden meccsen akadnak apró hibák, ezeket ki kell javítani, de összességében kiváló fél évet zártam.

Minden más foci
2024.12.22. 23:34

Szép volt, spori! – Vincze András jegyzete

NS-VÉLEMÉNY. A VAR korában talán a legkellemetlenebb a játékvezetői szerepvállalás...

– Érdekli, hogyan osztályozza a Nemzeti Sport a mérkőzéseken nyújtott teljesítményét?
– Rendszeresen követem, hogy milyen osztályzatot kapok a laptól, ez is egyfajta visszajelzés, ami fontos számomra, hiszen szaklapról beszélünk. Hogy mi a helyzet a szakmai részével? Az ellenőröktől is rendre jó visszajelzést kaptam, így éreztem, hogy jól megy a bíráskodás. Ha a szakmai visszajelzések és a Nemzeti Sport véleménye egybecseng, tényleg nem teljesíthettem rosszul…

– Van olyan mérkőzése vagy ítélete, amelyet kiemelne?
– Az ősz legbátrabb döntését a negyedik fordulóban a Ferencváros–Újpest mérkőzésen hoztam meg. A tizenhatoson belül az egyik vendégjátékos kezéhez ért a labda, ám becsúszás közben támaszkodott vele, nem ítéltem büntetőt. Kihívott a VAR, ám kitartottam a döntésem mellett, ami helyesnek bizonyult. A meccs után az ellenőrtől azt a visszajelzést kaptam, hogy karakteres, bátor döntést hoztam a Groupama Arénában, a derbin pedig minden ítéletnek háromszoros súlya van. Elégedettek voltak velem, s emlékszem, a Nemzeti Sporttól kilences osztályzatot kaptam.

– Ez már a negyedik derbije volt. Játékvezetői szempontból van presztízse annak, ha a Ferencváros–Újpest meccsen fújhat?
– Mindent egybevetve a derbi kicsivel minden más párosítás felett áll. A szurkolók már hetekkel előtte elkezdenek hangolni, tekintélyes a párharc múltja, a csapatok még motiváltabban készülnek, a sajtóban kiemelt terjedelmet kap. Mindamellett én erre a mérkőzésre is ugyanúgy készülök, mint az összes többire, nem akarok túlpörögni. Természetesen a játékvezető is pluszmotivációval vezeti a derbit, az pedig a vezetőségtől kapott elismerés és bizalom jele, ha őt nevezik erre a nagy meccsre.

– Azt hétről hétre láthatjuk, hogy a pályán jó teljesítményt nyújt − de milyenek a hétköznapjai?
– Sűrű napjaim vannak, a Magyar Labdarúgó-szövetségnél Horváth Dávid iránymutatásával készülünk, a hétköznapokban Kovács Gábor atlétaedzővel, valamint Szatmár Enikő mentáltrénerrel dolgozom együtt, akiknek a munkája is nagyban hozzájárult a sikeres szezonomhoz. Hogy mit csinálok a szabadidőmben? Igyekszem a feleségemmel és a két kislányommal a lehető legtöbb időt tölteni, számomra ez jelenti a legnagyobb boldogságot. Sok a közös programunk a családdal, előfordult már, hogy egy-egy ilyen alkalommal leszólítottak a szurkolók és teljesen normális keretek között megbeszéltük a hétvégi eseményeket. Sőt olyan is volt, hogy egy megyeiben fújó játékvezető kollégával beszélgettem egy jót az utcán. Mindenkivel megtalálom a közös hangot, a legtöbb szurkoló a meccsen ellenségként tekint ránk, de a hétköznapokban remekül el tudunk társalogni.

Fotó: Török Attila

– A nemzetközi kupaporondon is kapott szerepet az UEFA-tól, hiszen az FCSB–Maccabi Tel-Aviv BL-selejtezőn, a Lens–Panathinaikosz Kl-selejtezőn, illetve a Rapid Wien–Shamrock Rovers Kl-főtáblás meccsen fújhatott.
– Nyugodtan mondhatom, kiemelt meccseket osztott nekem az Európai Labdarúgó-szövetség. Akár az NB I-ben, akár a nemzetközi porondon vezetek, igyekszem a lehető legjobban teljesíteni. Habár a tavasszal nehezebb nemzetközi mérkőzéseken lehetőséghez jutni, az a célom, hogy akár a klubfutballban, akár a világbajnoki selejtező tavaszi meccsein megbízatást kapjak.

– Ahogyan a játékosoknak, a játékvezetőknek is jár a téli pihenő: hogyan telik a szünet?
– Immár hagyomány, hogy karácsonykor a családdal elmegyünk pihenni, öt napra most is elutazunk. Kollégáimmal január tizenharmadikán Telkiben edzőtáborozunk, majd otthon folytatjuk a felkészülést, s néhány napra ismét visszatérünk Telkibe. De még nem tekintek ennyire előre, sűrű volt az ősz, úgyhogy jó lesz kicsit a családdal lenni.

 
 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Vendégül látta a fellökött labdaszedőt az Újpest felnőttcsapata

Labdarúgó NB I
2 órája

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
11 órája

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
21 órája

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
23 órája

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:12

A DVTK edzője: Az ETO játssza a legjobb focit Magyarországon

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:39

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:39

Dugó a pezsgősüvegben – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:25
Ezek is érdekelhetik