Gera Dániel készül már a Schäfer András elleni sakkpartikra, Varga Barnabásnak is jön eggyel

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.11.11. 12:14
Gera Dániel (11) bízott benne, hogy legutóbb jó benyomást tett a válogatottnál Marco Rossira (Fotó: Árvai Károly)
Lehet, hogy a jó formában lévő DVTK-nak kevésbé jön jól a válogatott szünet a Ferencváros elleni bajnoki előtt, Gera Dániel azonban fülig érő szájjal mondta az NSO Tv-nek, ő bizony örül ennek, hiszen ismét meghívta Marco Rossi a válogatottba. Fejben már a Schäfer András elleni sakkpartikra is készül.

„A sakk már be van készítve. Az elmúlt időben online játszottunk, próbáltam felhozni Andrist ezekkel a meccsekkel, ott viszonylag sokat nyert, többet, mint szokott. Nem tudom, vagy ő játszik éjjel-nappal vagy én vagyok rosszabb. Majd kiderül az edzőtáborban, amikor élőben játszunk, ott azért ki-ki partik vannak. Aztán még Varga Barninak is jövök eggyel, erre is biztos meglesz az idő” – mondta Gera Dániel azzal kapcsolatban, hogy fejben megvannak-e már a lépések a Schäfer András elleni sakkpartira a válogatott edzőtáborában. 

Videónkban szóba kerül az is, hogy a DVTK csatára ezúttal számított-e Marco Rossitól a meghívóra az utolsó két Nemzetek Ligája-mérkőzésre, hiszen legutóbb nem volt bent az összetartás előtt kihirdetett keretben, csak sérüléseket követően hívták meg a válogatottba. Ellenben pályára lépett a hollandok, majd a bosnyákok ellen is, s most is kész arra, hogy bevesse a szövetségi kapitány. Ráadásul tartalékolnia sem kell a következő bajnokira, hiszen öt sárga lap miatt nem léphet pályára a Ferencváros ellen. 

Emellett természetesen a Fehérvár ellen 1–0-ra megnyert bajnokiról és a Diósgyőr remek formájáról is beszélgettünk vele. 

Labdarúgó NB I
2024.11.10. 17:20

Legyőzte a Fehérvárt, visszavágott a kupabúcsúért a Diósgyőr

Korai szabadrúgásból döntött a DVTK javára, amely így hét pontra növelte előnyét a Vidi előtt.

LABDARÚGÓ NB I
13. FORDULÓ
Diósgyőri VTK–Fehérvár FC 1–0 (1–0)
Miskolc, DVTK Stadion, 5135 néző. Vezette: Erdős
Gólszerző: Acolatse (4.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

 

Legfrissebb hírek

Vladimir Radenkovics: Sokkterápia volt, hogy kicseréltem a teljes védelmet

Labdarúgó NB I
1 perce

Majdnem végig emberelőnyben játszva aratta első idegenbeli győzelmét a Barcika Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
10 órája

A DVTK hazai pályán aratott első győzelme egyben a Paks első veresége volt az idényben

Labdarúgó NB I
13 órája

Varga Roland góljával megérdemelt győzelmet aratott a Vidi a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
13 órája

Szavazás: jogosan kapott piros lapot Markgráf Ákos a Puskás Akadémia–MTK mérkőzésen?

Labdarúgó NB I
15 órája

Berecz Zsombor: Nincs rajtunk teher Nyíregyházán sem

Labdarúgó NB I
21 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
22 órája

Kecskés Ákos: Frusztráló, hogy a tizedik helyen állunk

Labdarúgó NB I
22 órája
Ezek is érdekelhetik