Kovács Zoltán: Roderick Duchatelet legnagyobb eredménye, hogy ma még létezik az Újpest

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2024.10.31. 19:47
Kovács Zoltán idén bizakodó a Ferencváros elleni derbi előtt (Fotó: Balogh László/archív)
Kovács Zoltán az m4sport.hu-nak hosszabb interjút adott, amelyben az Újpest jelenlegi helyzetéről, a pályafutásáról, a ferencvárosi megkeresésekről és az NB I-ben bemutatkozott fiairól is beszélt.

„Ha Roderick Duchatelet nem jön, akkor ma nagy valószínűséggel nem létezik az Újpest. Viszont nem gondolkodott abban, hogy a bajnoki címre esélyes csapatot alakítson ki. Ezért valós esély 1998 óta nem volt az első helyre. Nem volt olyan helyzet, hogy minden rendben lett volna a klub körül, még akkor sem, ha kétszer is egy meccsen múlt az arany” – mondta Kovács Zoltán az m4sport.hu-nak adott hosszabb interjúban. 

A korábbi válogatott támadó azt is elárulta, hogy játékos-pályafutása során két alkalommal is megkereste a Ferencváros.

„Rövid tárgyalások voltak… Felhívtak a vezetők. Az első megkeresés alkalmával ültünk le tárgyalni, mert olyan ember keresett meg, akit gyerekkorom óta tiszteltem és azt éreztem korrektnek, ha szemtől szembe mondok nemet, nem pedig telefonon. A második alkalommal már nem volt tárgyalás, telefonon megbeszéltük, hogy nem megyek.”

Az Újpest november 30-án játssza a Ferencváros elleni derbi. Az ősi rivális ellen régóta nem nyert az Újpest.

„Számomra ez nagyon zavaró… A legutóbbi az utolsó percekben dőlt el, az nagyon fájó volt. A csapat erejét látva azonban most bizakodóak lehetünk.”

Az interjú során szó esik az Újpest új stadionjáról, elmondja, hogy fia, Kovács Patrik miért nem az Újpest játékosa, valamint játékos- és sportigazgatói karrierjéből is felidéz egy-egy izgalmas időszakot. 

 

 

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

A Grasshoppershez igazolt az Újpest korábbi középső védője

Minden más foci
2025.09.05. 20:05

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23
Ezek is érdekelhetik