Pintér Attila üzent a Vasas-szurkolóknak a kupabúcsú után

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.09.14. 21:23
Pintér Attila üzent a Vasas szurkolóknak a kupabúcsú után (Fotó: Török Attila)
A Vasas tizenegyesrúgások után búcsúzott a Magyar Kupától a Nyíregyházával szemben. A mérkőzés után Pintér Attila és Tímár Krisztián értékelt.

Pintér Attila, a Vasas bő egy hete kinevezett vezetőedzője elmondta, a Vasas kimagaslóan futballozott a Nyíregyháza elleni kupamérkőzésen. Az első félidőben három olyan lehetőségük is volt, amellyel eldönthették volna a továbbjutást. A második félidőt is uralták, a hosszabbításban is megvoltak a helyzeteik, de azokat elpuskázták, ez pedig megbosszulta magát. 

A sajtótájékoztatón üzent a szurkolóknak is.

„Köszönjük a mai biztatást, reméljük, hogy megkapjuk tőlük a bizalmat, és a bajnokikra még többen kijönnek nekünk segíteni, hogy elérjük a célunkat.” 

Tímár Krisztián, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője izgalmas, igazi kupameccset látszott a pályán. 

„Az első félidővel nem voltam elégedett, hiszen a Vasas több góllal vezethetett volna. A szünetben el is mondtam a csapatnak, hogy ez nagyon kevés lesz, helyretettük a fejeket. Tudtuk, hogy ellenfelünk direktebb futballt fog játszani, s bár egyszer már beleestünk ebbe a hibába, mégis úgy reagáltunk erre, hogy mi kezdtünk el mélyebben focizni, nem mentünk a kapu felé. Máskor is felálltunk már ilyen helyzetből, és most is nagyot küzdött a csapat, hogy végül tizenegyesekkel továbbjussunk.”

Külön kiemelte Tóth Balázst, aki először védte a Nyíregyháza kapuját.

„Két kulcsfontosságú büntetőt is megfogott, önbizalmat sugárzott, kifejezetten jó teljesítményt nyújtott. Örülök, hogy így sikerült a bemutatkozása.”

Labdarúgó NB I
2024.09.14. 18:54

Pintér Attila ismét 11-esekkel veszített a Vasassal a Magyar Kupában

Az angyalföldiekhez visszatérő szakember csapata az első félidőben még vezetett a Nyíregyháza ellen, de végül a 11-esek jelentették a fővárosiak vesztét.

MAGYAR KUPA
3. FORDULÓ (A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT) 

Vasas FC (NB II)–Nyíregyháza Spartacus FC 1–1, 11-esekkel: 6–7
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1519 néző. Vezette: Erdős 
Vasas: Kiss Á. Ódor, Otigba, Iyinbor (Lehoczky 103.), Doktorics (Deutsch L., 85.) Szánthó (Vida M., 63.), Urblík, Hidi M. (Cseke, 91.), Rácz B. Radó (Könyves, 77.), Tóth M. Vezetőedző: Pintér Attila
Nyíregyháza: Tóth B. Jokics (Keresztes 102.), Alaxai (Gengeliczki 81.), Baki, Leoni (Nagy B., a szünetben) – Keita, Toma (Kvekveszkiri, 87.) – Navrátil, Gresó (Pinte, a szünetben), Kovácsréti – Eppel (Ramos, 68.). Vezetőedző: Tímár Krisztián
Gólszerző: Urblík (8.), ill. Eppel (58.)

Legfrissebb hírek

Majdnem végig emberelőnyben játszva aratta első idegenbeli győzelmét a Barcika Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
14 órája

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.24. 18:54

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52
Ezek is érdekelhetik