NS-infó: a DAC újabb játékost nézett ki a Ferencvárosból

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.09.07. 07:57
Fortune Basseyt ismét kölcsönadhatja a Ferencváros (Fotó: Török Attila, archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a felvidéki DAC szerződtetheti az FTC nigériai csatárát, Fortune Basseyt.

 

A héten már jeleztük, hogy a Ferencvárosnál folynak tárgyalások több játékos mellett a Matheus Saldanha érkezésével létszámfölöttivé váló, legutóbb kölcsönben Izraelben szerepelt nigériai csatár, Fortune Bassey távozásáról is.

Azóta felvidéki forrásból megtudtuk, Bassey iránt a DAC érdeklődik, amely az elmúlt években több játékost is szerződtetett már a Ferencvárostól. Legutóbb a magyar U-válogatott Redzic Damir került az FTC-ből Dunaszerdahelyre, először kölcsönbe, idén nyáron pedig kivásárolták szerződéséből a középpályást. Úgy tudjuk, Bassey is egy évre kölcsönbe kerülhet először a szlovák élvonalban szereplő csapathoz. Bassey 2022 januárjában érkezett az FTC-hez, de csak 21 tétmeccsen szerepelt (négy gólt szerzett), többször is kölcsönadták, legutóbb a Petah Tikvának, melytől nyáron visszatért. Játszott három tétmeccsen a zöld-fehéreknél, most pedig ismét kölcsönadhatják. 


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Kady Borges (Kady Iuri Borges Malinowski, brazil, FK Krasznodar – Oroszország), Stefan Gartenmann (dán, FC Midtjylland – Dánia), Raul Gustavo (Raul Gustavo Pereira Bicalho, brazil, Corinthians – Brazília), Virgil Misidjan (suriname-i, Al-Tai – Szaúd-Arábia), Isaac Pappoe (ghánai, FC Aarau – Svájc), Philippe Rommens (belga, Go Ahead Eagles – Hollandia), Matheus Saldanha (Matheus Bonifácio Saldanha Marinho, brazil, Partizan Beograd – Szerbia), Szalai Gábor (Lausanne-Sport – Svájc)
Kölcsönből visszatért: Fortune Bassey (nigériai, Hapoel Petah Tikva – Izrael), Gruber Zsombor (Zalaegerszegi TE FC), Mats Knoester (holland, Aarhus – Dánia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Farkas Ádám, Lestál Szilárd, Nemes Márton, Tóth Zalán 
Kiszemeltek: –
Távozók: Myenty Abena (Leo Myenty Janna Abena, suriname-i, Szpartak Moszkva – Oroszország), Muhamed Besic (bosnyák-német, szabadon igazolható), Amer Gojak (bosnyák, NK Rijeka – Horvátország, szabadon igazolhatóként), Iyinbor Patrick (kecskeméti kölcsön után Vasas FC), ifj. Lisztes Krisztián (Eintracht Frankfurt – Németország), Stjepan Loncar (bosnyák, Lech Poznan – Lengyelország), Marquinhos (José Marcos Costa Martins, brazil, Szpartak Moszkva – Oroszország), Samy Mmaee (belga-marokkói, Dinamo Zagreb – Horvátország, szabadon igazolhatóként), Redzic Damir (DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Henry Wingo (amerikai, Toronto FC – Kanada, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Halmai Ádám (Soroksár), Katona Bálint (Kecskeméti TE), Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Gaziantep – Törökország), Mergl Szabolcs (Soroksár, ismét kölcsönbe), Nagy Olivér (kecskeméti kölcsön után Soroksár), Edgar Szevikjan (örmény-orosz, Lokomotiv Moszkva – Oroszország), Varga Zétény (Diósgyőri VTK) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Fortune Bassey (nigériai, DAC 1904 – Szlovákia), Anderson Esiti (nigériai), Owusu Kwabena (ghánai)

 

Labdarúgó NB I
2024.09.05. 14:34

Újabb játékosok távozhatnak a Ferencvárostól

Loncart orvosi vizsgálatra várják, Szevikjant is hamarosan bejelenthetik, de távozhat Esiti és Bassey is, Ben Romdan ügyében megrekedtek a tárgyalások.


 

 

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
10 órája

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 16:31

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 09:54

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:44

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57
Ezek is érdekelhetik