Újabb játékosok távozhatnak a Ferencvárostól

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.09.05. 14:34
Stjepan Loncar Lengyelországba szerződhet (Fotó: fradi.hu)
Mint azt már jeleztük, a Ferencváros csütörtökön megerősítette, hogy a bosnyák középpályás, Amer Gojak közös megegyezéssel távozott a klubtól. Hamarosan újabb játékosok követhetik.

 

 

A lengyel gol24.pl beszámolója szerint a Lech Poznan kölcsönveszi a Ferencvárostól a 27 éves, 11-szeres bosnyák válogatott középpályást, Stjepan Loncart, aki csütörtökön már orvosi vizsgálaton vesz részt a lengyel klubnál. Ugyanakkor a csakfoci.hu szerint Loncart végleg kivásárolhatják a lengyelek 2025-ig szóló szerződéséből. Loncar három éve érkezett az FTC-hez, azóta többször kölcsönadták, a Ferencvárosban ötven tétmeccsen nyolc gólt szerzett és nyolc gólpasszt adott.

A Nemzeti Sport értesülései szerint Loncar mellett további játékosok lehetséges távozásáról folynak egyeztetések.

Ide tartozik a nigériai középpályás, Anderson Esiti, aki tavaly december óta nem szerepelt tétmeccsen a Ferencváros első csapatában, nem kizárt, hogy Amer Gojakhoz hasonlóan vele is szerződést bont a klub. Továbbá a legutóbb kölcsönben az izraeli Hapoel Petah Tikvánál szerepelt Fortune Bassey jövője is kérdéses, hiszen a brazil Matheus Saldanha személyében a napokban csatárt igazolt az FTC. Úgy tudjuk, Bassey távozásáról is folynak egyeztetések. Az orosz sajtó szerint a Lokomotiv Moszkva pedig már meg is egyezett az FTC-vel Edgar Szevikjan kölcsönvételéről, részletkérdések tisztázása van hátra, melyek után hamarosan be is jelenthetik a szélső átigazolását.

Ugyanakkor egyiptomi sajtóhírek szerint továbbra is kérdéses a tunéziai válogatott középpályás, Mohammed Ben Romdan sorsa, akinek az ügyében néhány napja megrekedtek a tárgyalások a Ferencváros és az egyiptomi Al Ahli között, miután a klubok nem jutottak egyezségre a fizetési ütemezésről.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Kady Borges (Kady Iuri Borges Malinowski, brazil, FK Krasznodar – Oroszország), Stefan Gartenmann (dán, FC Midtjylland – Dánia), Raul Gustavo (Raul Gustavo Pereira Bicalho, brazil, Corinthians – Brazília), Virgil Misidjan (suriname-i, Al-Tai – Szaúd-Arábia), Isaac Pappoe (ghánai, FC Aarau – Svájc), Philippe Rommens (belga, Go Ahead Eagles – Hollandia), Matheus Saldanha (Matheus Bonifácio Saldanha Marinho, brazil, Partizan Beograd – Szerbia), Szalai Gábor (Lausanne-Sport – Svájc)
Kölcsönből visszatért: Fortune Bassey (nigériai, Hapoel Petah Tikva – Izrael), Gruber Zsombor (Zalaegerszegi TE FC), Mats Knoester (holland, Aarhus – Dánia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Farkas Ádám, Lestál Szilárd, Nemes Márton, Tóth Zalán 
Kiszemeltek: –
Távozók: Myenty Abena (Leo Myenty Janna Abena, suriname-i, Szpartak Moszkva – Oroszország), Muhamed Besic (bosnyák-német, szabadon igazolható), Amer Gojak (bosnyák, NK Rijeka – Horvátország, szabadon igazolhatóként), Iyinbor Patrick (kecskeméti kölcsön után Vasas FC), Lisztes Krisztián (Eintracht Frankfurt – Németország), Marquinhos (José Marcos Costa Martins, brazil, Szpartak Moszkva – Oroszország), Samy Mmaee (belga-marokkói, Dinamo Zagreb – Horvátország, szabadon igazolhatóként), Redzic Damir (DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Henry Wingo (amerikai, Toronto FC – Kanada, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Halmai Ádám (Soroksár), Katona Bálint (Kecskeméti TE), Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Gaziantep – Törökország), Mergl Szabolcs (Soroksár, ismét kölcsönbe), Nagy Olivér (kecskeméti kölcsön után Soroksár), Varga Zétény (Diósgyőri VTK)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Mohamed Ben Romdan (tunéziai, Al-Ahli – Egyiptom), Fortune Bassey (nigériai), Anderson Esiti (nigériai), Stjepan Loncar (bosnyák, Lech Poznan – Lengyelország), Owusu Kwabena (ghánai), Edgar Szevikjan (örmény-orosz, Lokomotiv Moszkva – Oroszország) 

 

Legfrissebb hírek

Claudiu Bumba: Élvezzük a futballt, ez a sikerünk titka

Labdarúgó NB I
4 órája

Várhidi Péter: Nem sok értelmét látom az újpesti edzőváltásnak

Labdarúgó NB I
19 órája

Gera Zoltán: A kapott gól egyértelműen „megütötte” a csapatot

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:08

Tímár Krisztián: Ilyen egyéni hibák nem férnek bele az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 22:30

Böde és Ötvös lecsapott, a Paks kevés energiabefektetéssel is nyert a Fehérvár otthonában

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 20:20

Kapushiba is segítette a Nyíregyházát, de a KTE kétszer egyenlítve megmentett egy pontot

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 18:00

Cserejátékosok találtak be, ikszelt a Diósgyőr a Zalaegerszeggel

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 15:19

Szakos Bence: Most kellene rátenni egy lapáttal

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 09:56
Ezek is érdekelhetik