Horváth Krisztofer is hallotta, hogy az FTC kereste, mégis az Újpestet választotta

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.09.10. 09:43
Horváth Krisztofer is hallott az FTC érdeklődéséről, de az Újpest nagyon akarta őt (Fotó: Török Attila)
Hosszabb interjút adott a Mol Csapat honlapjának az előző idényt az olasz Torino kölcsönjátékosaként Kecskeméten töltő, nyár végén Újpestre szerződő Horváth Krisztofer, aki elmondása szerint is hallott az FTC érdeklődéséről, de a lila-fehéreknél ez több volt érdeklődésnél, ezért nem volt nehéz számára a IV. kerületiekhez szerződni.

Horváth Krisztofer a Torinónál kezdte az új idényt, de hiába nevezték két Serie A-mérkőzésre is, nem lépett pályára a csapatban, majd augusztus végén az Újpest FC bejelentette, hogy megszerezte a 22 éves támadó középpályást.

„Én is hallottam, hogy a Ferencváros is érdeklődik irántam, de az Újpestnél több volt ez érdeklődésnél: a lilák nagyon akarták, hogy az ő játékosuk legyek, ezért nem volt nehéz döntés őket választani. Örömmel igazoltam Újpestre, készen állok, hogy hozzásegítsem a klubot az igencsak nagyratörő céljai eléréséhez” – mondta a molcsapat.hu-nak Horváth Krisztofer, aki a magyar válogatott kapcsán kitért rá, nincs könnyű helyzetben, hiszen az ő játékának leginkább megfelelő pozícióban játszik a nemzeti csapat két legjobbja, Szoboszlai Dominik és Sallai Roland.

„De úgy vagyok vele, küzdeni fogok azért, hogy a kapitány is úgy érezze, megnyugtató megoldás lehetek, ha valami történik a két kiváló játékossal” – jegyezte meg a 22 éves labdarúgó, aki új klubjában remekül mutatkozott be, hiszen épp előző csapatának vendégeként, Kecskeméten gólpasszal és egy gólt megelőző indítással debütált – köszönhetően annak is, hogy már azon a mérkőzésen is remekül játszott össze Matija Ljujiccsal és Fran Brodiccsal.

„Olyanokkal szeretek igazán együtt játszani, akik értik a játékot, mert az ilyen játékosok gyorsan elkezdik olvasni egymás gondolatait. Nekem is nagy öröm, hogy ilyen jól sikerült a bemutatkozásom, és biztos vagyok benne, hogy sok hasonlóan örömteli pillanat vár ránk, de az út, amin a klub elindult, nem könnyű és nem is rövid. Nem is mondtam volna igent a megkeresésre, ha nem nagy célokért küzdene a csapat. Úgy érzem, megtaláltam a helyemet, hiszen én is a dobogóra vágyom, a nemzetközi kupákban szeretnék szerepelni a lilákkal. Hogy a vezérszerepre készen állok-e? Ez nem ilyen egyszerű, először egységes közösségnek, jó csapatnak kell összeállnia, amiben minden játékos megtalálja a helyét. Ez a folyamat már elindult Újpesten, én pedig még csak most csöppentem bele, de azon leszek, hogy minél hasznosabb tagja legyek a csapatnak” – fogalmazott Horváth Krisztofer.

Labdarúgó NB I
2024.08.29. 20:01

Horváth Krisztofer az Újpestben folytatja – hivatalos

A 22 éves játékos karrierje során megjárta Torinót, Szegedet, Debrecent és a Kecskemétet is.

 

Legfrissebb hírek

Komáromi György hazatérhet, ezek a klubok érdeklődnek iránta – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
22 órája

Batik Bence: Meg kell fékeznünk az MTK kreatív játékosait

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:11

Ekkor jön az FTC–Puskás Akadémia rangadó – megvan a 4. forduló menetrendje

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:24

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 08:40

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 22:08

Ezt mondta Détári Lajos arról, hogy újra vb-döntőbe juthatunk-e

Magyar válogatott
2025.07.30. 19:35

Kölcsönadta gambiai támadóját a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 19:32
Ezek is érdekelhetik