Se erő, se létszám – Borsos László jegyzete

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2024.08.14. 22:58

AUGUSZTUS KÖZEPÉRE ELFOGYOTT a Fehérvár FC, amit annak tükrében bizarr leírni, hogy a csapat július 25-én kezdte az idényt. Rögzítsük a tényt: az OTP Bank Liga előző kiírásának negyedik helyezettje az elmúlt három héten hét tétmérkőzést játszott, hármat a bajnokságban, négyet pedig a nemzetközi kupaporondon. Elvitathatatlan, hogy rájárt a rúd a Vidire az idegenbeli utazásai alkalmával, Azerbajdzsánba és Ciprusra is jelentős késéssel érkezett meg, a légi közlekedés bonyodalmai átírták a delegáció meccsnap előtti programját. A nyári alapozás és a szlovéniai edzőtábor után azonban furcsán veszi ki magát az együttes fásultsága. Játékán már Cipruson érezhető volt, hogy nem áll készen arra, hogy a Konferencialigában merészebb álmokat dédelgessen, sebességben, technikai képzettségben és gondolkodásban is jócskán elmaradt ellenfelétől, nem bírta az iramot. Az Újpest elleni múlt vasárnapi 4–1-es vereség sem vetített előre túl sok jót, és az a szerdai visszavágón is kidomborodott, hogy az információnk szerint éves szinten megközelítőleg 12-15 millió euróból gazdálkodó Omonia lényegesen erősebb csapat nála, nagy a különbség a két fél erőnléte között. Bár a fehérvári labdarúgók többsége becsülettel küzdött, mintha egy-két játékos nem adott volna bele mindent – Holender Filip hármas osztályzata többek között annak is szólt, hogy csak lézengett a pályán.

A Vidi nemcsak elkészült erejével, létszámra sem volt meg a meneteléshez. Az elmúlt fél évben meghatározó futballisták intettek búcsút a klubnak, Fiola Attila, Sigér Dávid, Deybi Flores, Kenan Kodro, Schön Szabolcs, Gergényi Bence és Bese Barnabás pótlása sem sikerült, a nyári szerzemények közül senki sem tűnik azonnali erősítésnek, legfeljebb Bedi Bence. Az Omonia elleni keretben ugyan nyolc 22 évnél fiatalabb labdarúgó kapott helyet, ennek optikája kettős: egyrészt jó, hogy lehetőséget kaphatnak a tehetségesnek vélt játékosok, ugyanakkor élek a gyanúperrel, hogy néhányuk csak azért ül a padon, mert Pető Tamásnak nincs más lehetősége.

És hogy valami örvendetesről is essék szó: a csapat jó eséllyel eléri egyik kitűzött célját. Hegedüs Ferenc kapusedző az idény előtt a klubhonlapnak adott interjúban elmondta, azért dolgoznak, hogy Tóth Balázs ott legyen a válogatott keretében. Nos, a Felcsútról kölcsön után végleg szerződtetett 26 éves kapus nagyszerű formában véd, idénybéli osztályzatainak átlaga 6.5 (az előző évadban 6.32-vel lett az NB I-ben lapunknál az év kapusa), nemzetközi szintű produkcióval rukkol ki meccsről meccsre, úgyhogy több mint valószínű, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány őt figyeli a Fehérvár meccsein.

 A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja! 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik