Pető Tamás: Nagyon várom Kalmár Zsolt visszatérését

Vágólapra másolva!
2024.08.18. 21:21
Pető Tamás nagyon várja Kalmár Zsolt visszatérését a Fehérvárba (Fotó: Dömötör Csaba)
A Fehérvár az utolsó percben mentett pontot odahaza a ZTE ellen. Az 1–1-re végződő mérkőzés után a két vezetőedző értékelt.

Pető Tamás, a Fehérvár FC vezetőedzője

– Az első tíz percben a Zalaegerszeg jószerével át sem lépte a felezővonalat, aztán mégis a vendégek szereztek vezetést. Hogyan értékeli a látottakat?
Valóban jól kezdtünk, helyzeteink voltak, a harmadik percben a kapufát találtuk el. Nyilván minden másképpen alakul, ha a labda nem kifelé, hanem a kapuba pattan. A folytatásban felbátorodott a ZTE, s el kell ismerni, nálunk meg egyre inkább fogyott a levegő.

Mi az oka az erőnlét hiányának?
Egyrészt annak, hogy kevesen vagyunk, rövid a kispadunk, ráadásul betegség és sérülés is hátráltatja a közös munkát, no meg az elmúlt hetekben két fronton kellett helytállnunk. Ez azzal járt, hogy szinte edzeni sem tudtunk. Számos húsz év alatti játékosunk van, akik nem lettek felkészítve a sorozatterhelésre. Nagyon várom már Kalmár Zsolt visszatérését, hiszen olyan meghatározó játékosa tudna lenni ennek a fiatal csapatnak, amilyenre minden edző vágyik. Jó ütemben halad a felépülése, de szeptember vége, október eleje a legoptimistább előrejelzés a bevethetőségére.

A szerencséről mi a véleménye?
Értem a célzást. A szerencse forgandó, hiszen láthattuk, a mérkőzésen többször is a ZTE mellé állt, góloktól mentette meg. A végén mindenesetre nekünk volt szerencsénk.

Márton Gábor, a Zalaegerszeg vezetőedzője

– Átvészelték a Vidi meccs eleji nyomását.
Igen, mert szervezetten, fegyelmezetten védekeztünk, a játékosok tökéletesen végrehajtották a taktikai utasításokat. Eleinte valóban fölényben játszott a Fehérvár, de a félidő derekától egészen a hajráig mi is bátrabbak voltunk, ami megmutatkozott a helyzetek számában.

Noha nem szokott a nyilvánosság előtt kiemelni senkit a csapatából, most megkérdezem: mi a véleménye az élete első gólját szerző Dénes Vilmos teljesítményéről?
Örülök, hogy megszerezte az elsőt, tudom, hogy van benne potenciál. Tehetséges labdarúgó, a munkájával, a hozzáállásával érdemelte ki, hogy kezdőként számíthassak rá. A második félidőben fáradtnak tűnt, ezért döntöttem úgy, hogy pihentetésként lecserélem. Minden esetre rendesen bevágta azt a gólt.

Az erejével elkészülő hazai együttes a hosszabbítás végén egyenlített, így három helyett egy pontot szerzett a ZTE. Elégedett?
Nagyszerűen teljesítettek, jól futballoztak a játékosaink, megérdemelték volna a győzelmet, az összkép alapján mégis azt mondom, a döntetlen reális. Arról azonban, hogy milyen események előzték meg a Vidi egyenlítő gólját, nem érdemes beszélni…

Labdarúgó NB I
2024.08.18. 17:24

Kovács Patrik góljával a 95. percben egyenlített a Fehérvár

Dénes gólja kevés volt az idegenbeli győzelemhez a Zalaegerszegnek, a ráadásban egyenlített a Vidi.

 

LABDARÚGÓ NB I
4. FORDULÓ
Fehérvár FC–Zalaegerszegi TE FC 1–1 (Kovács Patrik 90+5., ill. Dénes V. 54.)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 2763 néző. Vezette: Káprály

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

   
AZ ÁLLÁS       
1. Puskás Akadémia448–3+512
2. MTK Budapest4316–2+49
3. Ferencvárosi TC334–0+49
4. Paksi FC42117–707
5. Kecskeméti TE41213–305
6. Fehérvár FC41215–6–15
7. Debreceni VSC31114–2+24
8. Zalaegerszegi TE41125–504
9. Diósgyőri VTK41124–7–34
10. Újpest FC4136–603
11. Nyíregyháza Spartacus4134–9–53
12. ETO FC Győr443–9–60

 

 

Legfrissebb hírek

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
37 perce

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12

A DVTK edzője: Az ETO játssza a legjobb focit Magyarországon

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 11:39

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:23

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Szabó István a Nyíregyháza 5–1-es vereségéről: Megértem a szurkolók csalódottságát

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 17:37
Ezek is érdekelhetik