„Jó heccnek tűnt” – azonosították az FTC–Újpest rangadón távirányítással füstbombázó férfit

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.08.30. 19:50
Fotó: police.hu
Azonosították azt a férfit, aki távirányítással hozott működésbe egy füstbombát a Ferencváros-Újpest NB I-es labdarúgó-mérkőzésen augusztus 17-én. A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendzavarás szabálysértés miatt hallgatta meg az 50 éves férfit.

 

A police.hu-n olvasható közlemény:

„A budapesti rendőrök azonosították azt a férfit,  aki az augusztus 17-i Ferencváros–Újpest labdarúgó-mérkőzésen távirányítással bekapcsolt egy zöld füstbombát az újpesti szektorban, és erről videót is készített. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettessel szemben indított szabálysértési eljárást. Az elkövetőt két héten belül azonosították: az 50 éves budapesti férfit augusztus 30-án rendzavarás szabálysértés miatt hallgatták meg. A férfi beismerte tettét, azt mondta, jó heccnek tűnt, de már megbánta. Az ügy iratait a BRFK a bíróságnak küldi meg.”

Ehhez kapcsolódik, hogy hat hónapra felfüggesztett zárt kapus mérkőzéssel büntette az MLSZ a Ferencvárost szurkolóinak viselkedése miatt. A fegyelmi bizottság a Kecskemét és az Újpest elleni hazai, valamint a Diósgyőr elleni idegenbeli meccseit összevont eljárással vizsgálta. Az FTC-szurkolók magatartása – megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása, pirotechnikai eszközök használata, mérkőzés ideiglenes megszakítását eredményező cselekmény elkövetése, tárgyak elzárt területre történt bedobása, az ellenfél szektorában zöld füstöt adó pirotechnikai eszközök elhelyezése és távirányítóval történt működtetése – miatt a klubot nem publikus pénzbüntetés megfizetésére kötelezte, továbbá elrendelte egy hazai NB I-es bajnoki zárt kapuk mellett történő megrendezését.

A zárt kapus mérkőzés megrendezésének végrehajtását a bizottság fél évre felfüggesztette – azaz a Ferencváros szurkolóin múlik, életbe lép-e a büntetés.

 

 

Legfrissebb hírek

Damir Krznar az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

NB III: 11–1-re nyert az MTK II, 0–4-gyel veszett oda az FTC II 26 fordulón át őrzött veretlensége

Labdarúgó NB II
22 órája

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

Dibusz Dénes: Nem tagadom, olykor ideges voltam

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:23

Döntetlen a forduló rangadóján, az FTC továbbra is három ponttal vezet a Puskás Akadémia előtt

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:24

Az MTK 11-est hibázott, a Debrecen fontos pontokat vesztett hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 17:26

Ötgólos mérkőzésen folytatta tavaszi menetelését az ETO

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 14:58

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21
Ezek is érdekelhetik